Karácsony első napján jó hír látott napvilágot az osztrák sajtóban: Sebastian Kurz exkancellár nem árul sokáig petrezselymet!

A Krone Zeitung hozta a hírt, miszerint Kurz jövő februártól a Silicon Valley-ban dolgozik majd egy nagy multinacionális tech-cégnél. Azt még nem tudni milyen beosztásban, illetve melyik cégről van szó, de biztosan nem éjjeliőrként, sem nem közvélemény-kutatóként fogja Kurz szerteágazó tudását ott hasznosítani.

Gerhard Schröder mikor 2005-ben elvesztette Angela Merkellel szemben a választásokat, nem esett kétségbe. Új állás után nézett. Nagyon rövid idő után több oroszországi nagyvállalat vezetőtanácsában is helyet kapott, míg végül a Rosneft igazgatótanácsának a vezetője lett. Mindezt látva a német sajtó csak úgy forrt, de erre ő annyit válaszolt: „Az én életemről van szó, én döntök róla, nem a német sajtó”.

Természetesen számos német politikus is felrótta neki ezt a minden hagyománnyal és erkölccsel szembemenő magatartást. Politikai ellenlábasai (CDU-CSU, Zöldek) kígyót-békát kiabáltak rá, de saját szociáldemokrata párttársa, Martin Schulz is döbbenten nyilatkozta, hogy a „pasas (Schröder) megbolondult”. Nem volt igaza.

Nem volt igaza, mert nem Schröder, hanem a világ bolondult meg! Schröder csak kihasználta kapcsolatrendszerét és német kancellári évei alatt az orosz elnökkel kialakított baráti kapcsolatát, és élte – ma is éli – világát. Megtehette, hiszen semmilyen törvénytelenséget nem követett el, sehol, egyetlen törvénykönyvben, de kancellári megbízásában sem írta, hogy a volt német kancellár nem dolgozhat majd az orosz elnöknek.

Nem írja, és a Nyugat tudvalevőleg csak a jogi, jogállami követelményekre figyel oda mániákusan. A törvényekkel és szerződésekkel, azok mindenféle klauzáival és titkos záradékaival Nyugaton nem lehet komolytalankodni, nem lehet alóluk kibújni. Ha viszont nincsenek ilyen szerződések vagy azok záradékai, akkor bármit lehet. Nem él már a keresztény hagyomány és erkölcs, sem az egészséges európai büszkeség, nincsen már olyan etika, ami megtiltaná a volt német kancellárnak, amennyiben megéri és éppen úgy esik jól neki, hogy bárki, akár az ellenfél szolgálatába álljon.

Nyilván nem csak tudását viszi magával új munkahelyére, munkaadójához, de összes ismeretét és főleg információját és kapcsolatrendszerét is. Azt pedig tudjuk: az információ – hatalom! Még a visszafogott Angela Merkel is rosszallóan jegyezte meg, hogy amit Schröder csinál az nagyon nem oké!

Egyébként Merkelnek sincs igaza. Annak idején Merkelék is a hagyományos etikával szembe menve, törvényes határesetként, nagy summájú (köz)pénzért megvásárolták egy svájci bank kiugrott tisztviselőjétől az általa törvénytelenül CD-re másolt dúsgazdag német adócsalók névsorát, illetve az ellenük felhasználható bizonyítékokat. Rosszmájúan azt mondhatnánk erre: ki illegális CD-t, ki német exkancellárt vásárol.

Persze, azért ne felejtsük, hogy a CD-vásárlás következtében az adócsaló milliomosok adóhátralékuk befizetésére sorban álltak, tudván, hogy a bizonyíték ellenük most már a német állami szervek kezében van. Fogadjuk el, hogy a jó szándék számít, még akkor is, ha nem tagadhatjuk a cél szentesíti az eszközt mindenkori cinizmusát.

Az sem kérdés, hogy Putyin miért vásárolt német exkancellárt magának, de abban az esetben a nagyösszegű beszerzés közhasznúsága kevésbé átlátható. Bárhogy legyen is, biztosan jót tesz az oroszok önbizalmának, ha egy volt német kancellár a beosztottjuk, még akkor is, ha vezérigazgatói székben ülve teszi is a dolgát.

Kurz exkancellár esete sokkal egyszerűbb: „nem kellek én nektek, ti sem kellettek nekem” – mondja a sértett csodagyerek. Közvetlenül kancellári leköszönése előtt megjegyezte, hogy szép volt, jó volt az elmúlt tíz év – államtitkár, külügyminiszter, kancellár –, valóban sok minden belefért Kurznak egyetlen évtizedbe, de a legvégén már úgy érezte, mintha „vadásznának” rá. Ha így volt, akkor most szépen megnehezítette üldözői dolgát, a Silicon Valleyben nehezebben érik őt utol.

Év végi tanulságként, illetve az eljövendő – mindenkori emberi reményeink szerint lehetőleg egy jobb – év várásaként azért írtam le mindezt, hogy lássuk hol állunk: Nyugaton a merev jogállamiság a minden, az erkölcs viszont nem létezik. Megszámlálhatatlan ügyvéd és bürokrata teszi – gyakran jól – a dolgát, de nincsen már pap, tanító, esetleg író vagy filozófus, akire az emberek még valamelyest hallgatnának.

Keleten ebből a szempontból egy árnyalattal talán jobban állunk, de a szenvedélyesen Nyugat-ellenes keletieket is ki kell ábrándítanom: ha nem is mindenben és nem is alaposan, de az elmúlt néhány évben bizonyos szempontból a Nyugatba elég jól integrálódtunk, mi is már Nyugat vagyunk. Köztudomású, hogy a rosszat mindig könnyebb eltanulni, mint a jót. Talán ez a Nyugat igazi alkonya: már nem tudja a világot jóra tanítani…

(Nyitóképen: Sebastian Kurz | Fotó: Agerpres/EPA)