Száz napja az ukrán–orosz háború a vezető hír a nemzetközi sajtóban. Most az Uvalde-ban, Texasban elkövetett, huszonegy áldozatot követelő iskolai lövöldözés, legalábbis pillanatnyilag, átvette a vezetést. Egy tizennyolc éves fiatalember betört egy elemi negyedik osztályba és gyakorlatilag kiirtotta azt.

A háborúban az oroszok és az ukránok időnként közlik a saját, illetve az ellenség veszteségeinek számát. Jellemzően, az ellenség veszteségei mindig sokkal nagyobbak. Az ENSZ is igyekszik számon tartani a háború poklában elpusztult civil áldozatok számát, több-kevesebb pontossággal. A számok és statisztikák, a kimutatások és mérlegek az embereken nem segítenek.

Az amerikaiak is számolnak. Ez már a 27. iskolai lövöldözés az idén! Tavaly és tavalyelőtt egyaránt több mint 600 tömeges lövöldözés volt Amerikában. A Pew Research Center adatai szerint 2020-ban több mint 45 000-en haltak meg tűzfegyver által – gyilkosság, öngyilkosság, egyéb miatt – az Egyesült Államokban.

Ami biztos: a békében élő Amerikában sokkal többen haltak golyó általi halált eddig az idén, mint a háborús Ukrajnában. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Amerikában nincsen béke, háború van: saját magával vív élet-halál harcot ez a különös ország. Attól, aki önpusztításból ilyen jeles, ne várjuk, hogy mások szenvedésein, pusztulásán sajnálkozzon. Állig felfegyverzik magukat és másokat is felfegyvereznek, még ha ennyire szomorú is ennek a következménye. A Vadnyugat óta így szocializálódtak az amerikaiak, Colttal az övben, puskával a nyeregtáskában. Ez az ő sajátos (fegyver)kultúrájuk.

Ezzel még nem is lenne akkora baj, míg férfi a férfival – Clint Eastwod, John Wayne és a többiek – áll ki egymással. A baj ott kezdődik, mikor a túlzsúfolt nagyvárosok frusztrált és idegroncs lakói gépkarabéllyal oldják meg pszichés gondjaikat és könnyítenek elviselhetetlen lelki feszültségeiken. Amerikában ez a jelenség már annyira hétköznapi, hogy ettől az ország már rendkívüli.

Sokan szívesen változtatnának ezen, de nem lehet. Nem lehet, mert az amerikai fegyverfetisizmus, ha kulturálisan talán már nem is, de gazdaságilag kikezdhetetlen. Az Amerikai Nemzeti Fegyvertársaság – National Rifle Association of America – hihetetlen lobbierővel bír és a törvényhozók, elsősorban a republikánusok, de sok demokrata is, nem merészel ujjat húzni e dicső, puskaporos tradíciókat és alkotmányos jogokat képviselő szervezettel.

Tömeglövöldözésről tömeglövöldözésre mindenki sajnálkozik és együttérez, harciasan szónokol és fogadkozik, de minden marad a régiben, nem történik semmi. Ami furcsa és különös, hogy nem csak az amerikaiakra jellemző, hogy tíz háztartásból négyben fegyver van, de más nemzetekre is, mégsem hallani, például, hogy Svájcban heti rendszerességgel vagy egyáltalán iskolai osztályokat irtanának ki megbomlott kamaszok.

Az amerikai helyzet sajátos és különösen veszélyes, hiszen állig felfegyverezve tele vannak pszichés és társadalmi feszültségekkel. Ha nincs fegyvere az embernek, megfelelő szavak és értelmes érvelési technikák híján, bottal hadonászik, esetleg tányérokat vág vitapartnere fejéhez, de ha ott a félautomata a kezében, gondolkodás nélkül meghúzza a ravaszt.

Mikor lesz ennek vége? Teszik fel a szónoki kérdést az amerikai átlagpolgárok, de számos politikus és elöljáró is. Amerikában demokrácia van. Ez azt jelenti, hogy mikor a többség megelégelte ezt a belső, soha meg nem üzent, mégis már régóta dúló „polgárháborút”, végre békét köt és választott elöljáróit arra kényszeríti, hogy megfelelő törvényekkel tegyék el a fegyvert. Mindaddig míg ez nem történik meg, azt kell feltételeznünk, hogy az amerikaiaknak ez a sok szörnyűség, iskolai irtóhadjárat és szupermarket-szafari simán belefér.

Nehéz ezt európai ésszel felfogni és megérteni. Ilyenkor látjuk igazán, hogy mennyire más Amerika, mint Európa, és ilyenkor érezzük, hogy sok mindenben bizony jó lenne a „nagy testvértől” sokkal függetlenebbnek lenni. Ennek fő feltétele Európa minél nagyobb kohéziója, összetartása lenne. Előszeretettel mondják a populisták: vegyük vissza országunkat. Én őszintén azt remélem, egyszer visszavesszük még kontinensünket, Európát! Nem tudom, lehetséges-e ez egyáltalán?

(Borítókép forrása: Pexels)