A metró, a terelőút és a Marsra szállás

Monitorkép a látványtervet bemutató videóbólFogadjunk, hogy Kolozsvárnak hamarabb lesz metrója, mint Székelyudvarhelynek terelőútja! Ezzel az ajánlattal keresett meg a minap egy ismerősöm, de mivel nem tudtam, hogy mennyire gondolja komolyan a kérdést, kapásból én is tettem egy ajánlatot, hadd töprengjen rajta: fogadjunk, hogy hamarabb jár az ember a Marson, mint hogy elkészüljön a kincses városi metró! Az ismerősöm azóta sem válaszolt, viszont bennem máris elindult egy gondolatmenet.

A britek közismerten mindenre fogadnak – az időjárástól kezdve az olimpiai számok végkimenetelén át, a királynő kalapjának színéig, vagyis tényleg mindenre.

Hat éve például arra is lehetett fogadni, hogy mi lesz majd a neve Katalin hercegnő és Vilmos herceg második gyerekének. Sőt még arra is, hogy milyen színű ruhában jelenik majd meg először a trónörökös. És ugyanezt eljátszották a harmadik gyerekkel is.

A londoni olimpia megnyitója előtt a legnagyobb brit fogadóirodánál, a William Hillnél arra is fogadtak el téteket, hogy vajon meggyullad-e London akkori polgármesterének, Boris Johnsonnak a haja az olimpiai lángtól. Csakhogy Boris kicselezte a fogadókat, mert az esemény előtt rövidre vágatta a haját, minimálisra csökkentve a leégés esélyét.

Az 1990-es futball-világbajnokságon szép kis summát lehetett zsebre vágni azzal, ha valaki pénzt tett arra, hogy a vébé alatt valamelyik angol játékos elsírja magát. Persze csak akkor, ha ezt a kamerák is elkapják, különben ugrik a pénz.

Aztán 2003-ban egy angol úriember 1500 fontot tett fel arra, hogy 2019-ig Roger Federer hétszer megnyeri a wimbledoni tenisztornát. Federer akkor még csak 22 éves volt, a tipp tehát nem tűnt túl valószínűnek, így a fogadóiroda bevállalta, hogy a befizetett pénz 66-szorosát fizeti, ha netán összejön a dolog. Össze is jött, ami több mint 100 ezer fontjába fájt a fogadóirodának. A bibi, hogy aki fogadott, addigra elhunyt, így végül a pénzt jótékony célokra fordították.

De van egy régebbi sztori is. 1964-ben egy David Threlfell nevű 21 éves angol fiatalember levelet írt a William Hill fogadóirodának, melyben arról érdeklődött, hogy hányszoros oddsszal fizetnek, ha az ember leszáll a Holdra.

Ez egy hónappal azelőtt történt, hogy a Ranger 7-es űrszonda elküldte volna első fotóit a Hold felszínéről, és sem az oroszok, sem az amcsik nem tűntek túl esélyesnek arra, hogy egyhamar leszálljanak a kísérő égitestünkön.

A William Hill fogadóiroda visszaírta, hogy a befizetett összeg ezerszeresét adja, azzal a feltétellel, hogy a Holdra szállás, még 1971. január elseje előtt történjen meg. David Threlfell 10 fontot játszott meg.

Nos, mint tudjuk, 1969. július 20-án a Hold felszínén tett kis lépésből hatalmas ugrás lett, úgyhogy 30 perccel a Holdra szállás után a fogadóiroda egyik embere megjelent az eseményt élőben közvetítő BBC-nél, és bemutatta a 10.000 fontos csekket.

Threlfel nem volt skót, nyereményének felét a szüleinek adta, a maradék pénz egy részét részvényekbe fektette, de tett egy egzotikus utazást is a Bahama-szigetekre, ahova a brit sajtó is elkísérte. Sajnos idő előtt kifogyott a szerencséjéből, egy évvel később Skóciában autóbalesetben elhunyt.

Szerencsére a közszállítás jóval biztonságosabb, így mekkora örömhír, hogy Kolozsváron megszavazták az évszázad projektjét, tíz év alatt megépítenék a kincses várost Szászfenessel összekötő, 19 megállós metróvonalat. Vajon a William Hill fogadóiroda hányszoros pénzt fizetne, ha mondjuk valaki arra tenné fel a pénzét, hogy a kolozsvári metró hamarabb megépül, mint az udvarhelyi terelőút? Valószínűleg nem sokat, hisz ha korábban bárki arra fogadott volna, hogy Brassónak hamarabb lesz repülőtere, mint Udvarhelynek terelőútja, annak most nagy valószínűséggel nyert ügye lenne.

Tehát a nagy nyeremény reményében valami bonyolultabbat kéne kitalálni. Például egy hármas fogadást, hogy melyik lesz meg hamarabb, az udvarhelyi terelőút, a kolozsvári metró vagy a Marsra szállás. A terelőút szinte esélytelen e harcban, Udvarhelyen a már folyamatban lévő beruházások is csigalassúsággal haladnak, a kolozsvári metró pedig már 2031-re megépülne.

Ami a Marsra szállást illeti, az amerikaiak a 2030-as évek közepére juttatnának embert oda, az oroszok 2040-2045-re, a kínaiak, akik nemrég űrszondát küldtek oda, 2033-ra hoznák össze az emberiség következő hatalmas ugrását.

Mindenesetre a William Hill jelen pillanatban 50-szeresen fizet, ha 2030. december 31-e előtt embert juttatunk a Marsra. Erre még most is lehet fogadni. Korábban volt még egy érdekes fogadási lehetőség, az említett iroda a megjátszott összeg ezerszeresét fizette volna, ha 2020 végéig értelmes földönkívüli életre bukkanunk.

Sajnos – a nagy földi sötétséget látva –, már arra sem mernék fogadni, hogy egyáltalán a Földön létezik-e még értelmes élet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?