Pártkatonákat mindenhová! Sorakozó!!!

Pártkatonákat a Médiatanács élére! Megtörtént! Erre kezdettől fogva vigyáztunk, különös tekintettel a sajtószabadság napjára. Pártkatonát a Magyar Nemzeti Bank élére! Nem egyből, nem is kettőből, de megtörtént!

Pártkatonákat az Alkotmánybíróságba! Folyamatban!

Pártkatonákat mindenhová! Meglesz!

Pártkatonák, sorakozó, szabadságharcunkra tör az ellen! Távlattalan fiatalok és kisemmizett öregek, szegények és hajléktalanok, megnyomorítottak és a megalázottak tüntetnek szomorúan, valami negyedszázaddal ezelőtti szabad szellemű fiatal demokratákra célozgatva, de majd elhallgattatjuk őket, mert nálunk az (alap)törvény és a békemenet! Elhallgatjuk a brüsszeli (lásd még posztkommunizmus, Moszkva) okvetetlenkedőket is.

Mamelukokat mindenhová! Négyharmados többséget! Sorakozó!!!

Janó tehát aláírja, mert úgymond a törvény szerint „másképp nem tehet". Ez hazugság! Az új alaptörvény fogalmaz úgy, hogy a „szigorú" értelmezése ez lehessen. A köztársasági elnök máris a negyedik módosítás szerint jár el, annak érvénybe lépése előtt, hiszen az korlátozza kizárólag az eljárási követelményekre a köztársasági elnök Alkotmánybírósághoz fordulásának a jogát. Ellentmondásnak tűnik, de mindegy.

Laikusként sok mindent lehet hinni és mondani, a hiteles szakmai tájékozódásban legyen a kalauzunk Sólyom László, a legnagyobb és legtapasztaltabb magyar alkotmányjogi szaktekintély, aki az Alkotmánybíróság elnöke és a Magyar Köztársaság elnöke is volt. Sólyom László külön állásfoglalást tett közzé a negyedik alkotmánymódosítás alkalmából.

Tanulmányában leszögezi: „Szólnak érvek azonban amellett is, hogy az alkotmány identitásának gyakorlati megváltoztatását, az alkotmányszöveg és a parlamenti többség gyakorlata közötti ellentmondást és ennek orvosolhatatlanná tételét a köztársasági elnök az Alkotmánybíróság elé vigye. Hiszen ami történik, valójában nem alkotmánymódosítás, hanem egy más identitású, új alkotmány lopakodó bevezetésével ér fel. A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést."

Jegyezzük meg tehát nagyon a súlyos ítéletet: Magyarországon a jogállamiság egyik alapkövetelményének, a hatalommegosztásnak vége! És ismételjük meg, hátha ide, Romániába is áthallatszik: a köztársasági elnök hivatása őrködni az államszervezet demokratikus működése felett!

Hogyan őrködik, hogyan őrködhet a köztársasági elnök az államszervezet demokratikus működése felett, ha aláírja ezt a negyedik módosítást, amely nem csupán alapjogokat korlátoz, nem csupán felfüggeszti intézmények függetlenségét, hanem súlyos problémákat vet fel „az alkotmány érvényre juttatása", mi több, „önazonosságának fennmaradása és az alkotmánymódosításra jogosult többség működési módja szempontjából is"?

Hiszen: „Ezzel a kétharmados többségnek lehetősége van arra, hogy alaptörvény-módosításnak nevezve bármely rendelkezést meghozzon, legyen az akár szöges ellentétben az alaptörvény más rendelkezéseivel." Stb.

Értik most már, hogy miért kapálóznak annyian, az Európai Bizottságtól, az Európai Parlamenttől és a Transparency Agency-től a vezető uniós politikusokig és sajtóig, hogy csak a legtekintélyesebb jobboldali személyeket és lapokat említsük: José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Angela Merkel, Németország kancellárja, a kereszténydemokrata Elmar Brok, az EP néppárti frakciójának külpolitikai szóvivője; a német Frankfurter Allgemeine Zeitung, az osztrák Die Presse. A Fidesznek szembe kell néznie azzal, hogy az Orbán-kormány önkényuralmi politikája az európai jobboldalnak is rendkívül kényelmetlen.

Ilyen bonyolult helyzetben kellene az államfőnek a lelkiismeret, akár a lélek szavára hallgatni. Nem lehet? Szigorúan kell dönteni, nem pedig emberséggel és felelősségérzettel? Jó. De józan ésszel sem? Hiszen erre az egészre rá van írva, hogy megvetésre és elsöpörtetésre ítéltetett!

Az biztos, hogy a korábbi elnökök közül senki sem írta volna alá. (Schmitt Pált ne számítsuk ide, ő gondolkodás és Kölcsey idézése nélkül írta volna alá, de legalább nem lett volna annyira patetikus.)

Áderben is volt némi reményünk. Korábban látszott nála a gerinc, még mintha valami plebejus dac is, szerettük-tiszteltük, dicsértük is, amikor úgy látszott, mintha szembegy egy kicsit a Vezérrel.

Most kijelentette, hogy aláírja, mert másképp nem tehet. Nézzük meg jól még egyszer, hogy mit ír alá, milyen következményekkel! Értsük meg mélyen, hogy mit jelent és miért példátlan ez a negyedik alkotmánymódosítás. (Rövid idő alatt immár a negyedik, és korántsem biztos, hogy az utolsó, úgyhogy például az Alaptörvény sok kilós díszpéldányait mindegyre átírva lehet újabb százezres példányokban kiadni, van rá pénz dögivel)

Áder aláírja, és szentesíti azt a tényt, hogy ezután bármikor bármi beemelhető az Alaptörvénybe, amit a nemzeti konzervatív kurzus diktál! Aláírja majd, az újabb módosításkor, akár azt is, hogy Orbán Viktornak kezet kell csókolni. Szigorúan. Mert másképp nem tehet.

De végül is csak annyi történt, hogy egy emberről, aki másnak nézett ki, mint a többi, most bebizonyosodik, hogy ő sem egyéb pártkatonánál. Egyszerű káder: Káder János!

Utóirat 1. Perverz párhuzamok

Amióta a román kormányerők a parlamentben a Fideszéhez hasonló, sőt azt meghaladó többséget szereztek, többé-kevésbé manipuláltan több „szakértő", elemző, hírmagyarázó párhuzamot von a két ország jogállamiságának helyzete között is, nagyjából egy kalap alá véve a kettőt, olykor „egykutyának" nevezve a két – azonos nevű – miniszterelnököt. Ideje lenne figyelni a lényeges különbségekre is.

Elsősorban a jogállamiság elleni legnagyobb merényleteket Romániában, Magyarországhoz hasonlóan, a jobboldali kormányzat követte el, élén a „játékos" államelnökkel, aki mindenen őrködött (főleg klikkjének üzleti érdekein, ahogyan az ki fog derülni), csak éppen a hatalmi ágak függetlenségén és szétválasztásán, az államszervezet demokratikus működésén nem.

Ha kell egy párhuzam, tessék: akárcsak a minap Magyarország első embere (lásd Andrassew Iván: Ennyi, Népszava), a román elnök beleszólt a bírák döntéseibe: emlékezetes, amikor kijelentette, hogy ha a bírák peres ügyekben a kárpótlásra jogosultak javára döntenek, akkor azt is nevezzék meg, hogy honnan vegye a kormány a pénzt.

Szinte a pszichiátria körébe tartozik az is, hogy Pontáról, aki a magyarok iránti viszonylagos toleranciáját a mai román vezetők közül még a legtöbbször bizonyította, továbbra is sokan azt állítják – nem csak az elvakult jobbikos tüntetők, hanem erdélyi magyar lapok is –, hogy magyarellenes soviniszta, nacionalista stb., a román államelnököt pedig – aki Budapesten is (nemcsak az erdélyi tündérkerti ivókúrák alkalmából) kijelentette, hogy nem lesz székely autonómia, illetve hogy annyi lesz, mint Caracalban, legújabban pedig azt mondta, hogy felőle tüntethetnek a magyarok az autonómiáért akár ötvenezren is, nem érdekli – továbbra sem bántják, szinte dédelgetve szeretik.

Párhuzamot vont a két helyzet között, méltatlankodva és kettős mércéről beszélve, Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő, az alaptörvény fő atyja, táblagépbe írója is. Szájer azt mondta, „soha nem hallott olyat, hogy Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető szóvá tette volna, amikor Románia szocialista kormányzata megakadályozta az alkotmánybíróság döntésének kihirdetését". Ezzel a megállapítással és utalásaival csak néhány baj van. 1. A román alkotmánybíróság sem szakmai, sem erkölcsi tekintetben a nyomába sem ér a magyar Alkotmánybíróságnak, amelyet most meg akarnak fosztani hatásköreitől. A román alkotmánybíróságban többségben vannak az államelnök zsarolható emberei, pártkatonái, és az elnök felfüggesztése idején is enyhén szólva furcsán, annak parancsára viselkedtek. (Emlékezetes a karikatúraszerű éjszakai „hibaigazítás".) 2. Lehet, hogy Verhofstadt, aki tájákozottabb volt a társainál, nem tette szóvá, de például Hannes Svoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője alaposan szóvá tette; az „uniós szintű" botrányról és egyes félrevezetett biztosok már-már hisztériás reagálásáról nem is beszélve; tehát a visszhang túlontúl is hangos volt. 3. Ezzel szemben a román államfő – a kérdéskörrel is összefüggő –hazugságára, amit Merkel asszonynak mondott, miszerint a román alkotmányban nincs előírás az elnök felfüggesztésére, a mai napig nem született reagálás. Egy ilyen államfői viselkedéshez kellett volna hozzászólni az EP-ben igazából, úgy részrehajlás nélkül! 4. Nézzék meg a két alkotmánybíróság hatáskörét most! Csak jelzésként: Romániában az Ab még mindig illetékes az állami költségvetés alkotmányosságának elbírálásában. 5 Az „összehasonlítások" folytathatók, de maradjunk abban: a magyar Alaptörvény tényét, furcsaságait, állandó kiigazításának módját és főleg a mostani negyedik módosítását összehasonlítani a román alkotmánybírósági döntés kihirdetésének késleltetésével körülbelül olyan, mintha egy férfi, aki megbecstelenített, majd megfojtott egy nőt, felrója a másiknak, hogy meg akarta pofozni a feleségét.

Az előjelek azt mutatják, hogy Romániában szerencsére nem úgy fog lezajlani az alkotmánymódosítás folyamata, és nem lesz olyan szörnyű az eredménye, mint Magyarországon.

Utóirat 2. Populizmus csúsztatással

Orbán Viktor a jogállamiság elleni merényletről a figyelmet a szokott vádaskodással és látszólagos szociális kedvezményekkel próbálja elterelni.

Legutóbbi parlamenti felszólalásában például azt állította, hogy 2002 és 2010 között a szocialista kormányok "csökkentették a nyugdíjakat, a béreket és a családtámogatásokat". Ezzel szemben az idézett időszakban a nyugdíjak értéke 32 százalékkal, vásárlóértéken nézve 5 százalékkal lett magasabb, a keresetek értéke 30 százalékkal, vásárlóértéken 6 százalékkal nőttek, a családtámogatás pedig a duplájára (252 milliárdról 534 milliárdra) emelkedett.

A miniszterelnök azt is mondta, hogy ebben a periódusban a gáz ára háromszorosára, az áramé pedig kétszeresére nőtt. Ez igaz, de az energiahordozók ára a folyamatosan emelkedő világpiaci árakkal összhangban emelkedett, a korabeli szociális alapú gáz-ártámogatás pedig a családok jelentős része számára megkönnyítette a rezsi kifizetését. Azt viszont az Orbán-kormány eltörölte, aminek következtében a magyar családok felének automatikusan 20 százalékkal emelkedett meg a gázszámlája. Azóta ehhez 17 százalékos gázáremelés társult. Ma mindebből tíz százalékot ad vissza rezsicsökkentés címén a kormány.

Matolcsy György jegybanki kinevezése és az újabb demokráciaromboló intézkedések következtében a magyar kormány iránti bizalom hiánya az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben is rekordszint közelébe gyengítette a forintot. Március 12-én a forint bizonyult a világ legrosszabban teljesítő devizájának, egy euró 307 forint körül volt. Ezen bennfentes spekulánsok, kormánypárt-közeliek jókat kaszálhatnak, mint ahogyan arra már volt példa, de újabb csapásokat jelent az egyre rosszabbul élő családoknak. A 2010-es kormányváltáskor az euró 265 forint, svájci frank 185 forint volt. (A fenti helyesbítő, illetve kiegészítő adatok az MSZP-nek az MTI-hez eluttatott közleményében szerepelnek.)

Utóirat 3. A szükséges elhatárolódás

Március 15., a nemzeti ünnep Magyarországon a negyedik alkotmánymódosítás és a sajtószabadság elvesztése elleni tüntetések jegyében telik.

Vasárnap Marosvásárhelyen autonómiatüntetés zajlott, releváns részvétellel. Az autonómiatüntetésen senki sem tiltakozott a magyar demokrácia és jogállam felszámolása miatt. A negyedik alkotmánymódosítás mintha nem is létezett volna azok számára, akik annyi ihletet és pénzt kaptak odaátról, hogy hirdessék az autonómiát.

Az RMDSZ benyújtotta a román alaptörvényt módosító javaslatait, hitet téve „a hatalmi ágak szétválasztása" és – gondolom – függetlensége mellett, de a magyarországi demokrácia és jogállamiság megbecstelenítése ellen a szövetség nem tiltakozott, nem határolódott el. (Várhatóan nem is fog.)

A marosvásárhelyi tüntetés RMDSZ-es résztvevői sem tiltakoztak, amikor a tömeg, amelyben vonultak, irredenta jeszavakat skandált, sőt, akkor sem, amikor egyes felvonulók a saját RMDSZ-es csúcsvezetőit megbocsáthatatlan módon, csőcselékesen árulózták, fenyegették. Tudomásom szerint nem határolódtak el azóta sem. (A szervezők még kevésbé, nekik jól is eshetett.) Pedig azért ami sok, az sok!

SZKT-téma: egyetértenek-e a tüntetéseken történt megnyilvánulásokkal a résztvevő RMDSZ-tagok, önkormányzati vezetők? És utóbbiaknak mennyi pénzükbe került, hogy a résztvevők irredentáskodhassanak, revizionistáskodhassanak és ócsárolhassák a magyarság legitim vezetőit?