Továbbgondolásra késztet az amit a Transindexen Markó Béla közölt írásában, meg a maszol.ro-n a  témában jegyzett cikkemben olvastam-írtam: a törleszkedésről ugyanis újabb fordulattal szolgáltak a Zesemények. Történt, hogy  Zlatko Dalic elküldte levelét. Stílszerűen, Fb-kovertába csomagolva. Ennél nyíltabb misszilist már aligha. Nem csupán azért, mert igen gyorsan lefordíttatott, és felkapták a sport és nemsportrovatok egyaránt. Ahogyan a horvát edző odaszól (vagy inkább beszól) a politikumnak, szintén mentes bármilyen kerteléstől: az oroszországi futballtorna egyik legszimpatikusabb szakembere azt kéri a hatóságoktól, közéleti előkelőségektől, hogy ne jöjjenek többé a csapat öltözőjébe jópofizni, együtt örvendezni, babérleveleket leltározni. Inkább azt listázzák, hogy hova jutott az ország, s azon törjék magukat, hogyan lehetne az uniós tagállamok klubjának pincéjéből, (az adatok szerint a sereghajtó Bulgária és az utolsó előtti Románia „körözte” le az egykori jugó köztársaságot szegénységindexben) kihozni a hazát. Melyért bőszen mezt rántottak a kormánytagok. Testületileg. S hogy Dalics szavainak súlya legyen, meg is toldotta: a vébé ezüstért a csapatnak kiutalt 23 millió eurót gyerekeket támogató alapítványnak utalják át. Mert – érvel a sportember – megengedhetetlen, hogy vannak az országban gyermekek, akik nem látták még az Adriát, miközben a horvát partokat több mint ezer kilométeres partszakaszon mossák  a habok. Az egyre frissülő hírfluxusokban már az is előjött, hogy ezt valójában nem is Zltako Dalics írta, hanem egy színész írta; feltéve, hogy esetleg egy nem túl snájdig médiahekk az egész, akkor is el tudok vonatkoztatni, mert  ha feltételes módra hangolom át a regisztert, így is tanulságos történetet kapok cserébe.    

Sport és hatalom úgymond dinamikus  viszonya nem újkeletű  (a harmadik  Reich szervezte olimpiától a Ceaușescu által díjazott BEK-győztes Steauan át egészen addig a természetesnek tartott szokásig, hogy némely dinasztiák sarjai országuk különféle sportszövetségeinek elnökei); a  mirelit diadalban fürdőzni pedig ugyan ki nem szeretne. Mérném a Macron-indexet is vébé előtt, közben és után, haddlám, a fiúk mennyit hoztak az Elysée palota konyhájára. Putyin pedig, bár félig megázott a Luzsnyikin, állta a záport némileg kényszeredetten, a házigazda diszkréciójával – hiszen a 64 mérkőzésből tudtommal csak a nyitó és zárómeccsen jelent meg (nem kizárt, hogy miközben várta a díjazó ceremónia végét már Helsinkire koncentrált, mert az is meccs volt, még ha rangadónak alig nevezhető).

Mielőtt az olvasó levonná a politikai elitre korántsem hízelgő konzekvenciát, hadd árnyaljam kissé a képletet: úgy vélem helyénvaló, ha egy sportminiszter például ott van győztes csapatok-sportolók reptéri érkezésénél, ha meg a tétel akkora, mint  mondjuk a Jules Rimet-kupa, az elnöki palotába szóló protokolláris meghívó is belefér. De nem több. Az sem, ahogyan gellert kap – mint hátvédről lepattanó löket – a dörgölődzés, miszerint a lengyel-magyar két jó barátot idényszerűen horvát-magyarra ragozzuk át, kontaminációs reménykedéssel, hátha valami a dicsfényből, legalább egy fél nyaláb ide is vetül. Inkább öngólgyanús próbálkozásnak, rizikós nyelvcselnek érzem, hiába hogy szomszéd, meg monarchiás közös jussunk, egyéb asszonáncok. Mindazonáltal Dalic receptjét elkérni-ellesni nem szégyen, csak hát akkor a nagyívű stadion és fociakadémia építéseket rögvest le kellene állítani: Modricsék 24 fős gárdájából ugyanis ketten futballoznak horvát kluboknál. Nem a régiós (temperamentum-, esetleg mentalitásbeli ?!?) azonosulási késztetést vitatom – bár a drukkolás hevében hallottam olyat is, hogy vesszen Trianon –, hanem annak szakmai, ha akarom szakpolitikai megalapozottságát.

Azért a  nem szándékolt következmények kategóriában mégis jól fogott ez a fociláz: Orbánt a Kremlben sporttársként is üdvözölhette az orosz elnök, később meg ki tudott osztani egy lasztit Trumpnak a finn fővárosban tartott sajtótájékoztatón: a labda, amint a csúcstalálkozó utáni kritikus reakcióözönből gyanítani lehet, azóta is ott pattog Donald térfelén. Ha közben Melania el nem kapta.