A legnagyobb ellenzéki párt – lassan már pártocska – a Nemzeti Liberális megtette, no, nem azt, amit megtehetett volna, hanem ami kézenfekvő volt. Egyetlen parlamenti ciklus sem telt el benyújtott bizalmatlansági indítvány nélkül. Szabad fordításban a népszerű rigmus így hangzana: Ahány ciklus, annyi cirkusz. Immár elégedetten mehetnek nyaralni politikusai.

A kormánykoalíció is elégedett lehet, és készülhet az exotikus vakációra, hiszen elegendő parlamenti képviselőt tudott vonzáskörébe csábítani az ellenzék soraiból ahhoz, hogy esélye se legyen annak, hogy bukjon a Dăncilă-kormány.

A Nemzeti Liberális Párt kudarcát előrejelezte a bizalmatlansági szavazást megelőző napra hirdetett kormányellenes tüntetés, amely az érdeklődés hiányában jószerével elmaradt. Mindössze nyolcvanegy esernyős ázott és fázott a szemerkélő esőben, s egy, csak egy legény volt lelkes és bizakodó azon a vidéken: Ludovic Orban. Figyelmeztetés volt ez az NLP számára, hogy a politikából kiábrándult elégedetlenkedők egyszerre utasítják el a kormánypárt demagógiáját és az ellenzék bohóckodását. A rendszerellenes pártokban bíznak még, és nem is gondolnak bele, hogy hogyan működtethet egy rendszert az, aki nem is hisz a rendszerben.

A politizálásnak a helye úgy tűnik, áttevődött a virtuális valóságba, a Facebookra, ahol mindenki gyűlölhet mindenkit, és karaktergyilkosságot is követhet el mindenki ellen, akinek nem pontosan az a véleménye, mint az övé.

Hát ki belga, hová álljon – kérdezzük egyre inkább mi, magyarok, akik szövetségest keresve már rég rájöttünk, a kormánykoalíciótól alig kapunk valamit, az ellenzék pedig azt is ellehetetleníti, amit a hatalom – no, nem jókedvében, inkább kényszeredetten – ad.

A fotellpolitikusok, kompjutervezérek, Facebooklovagok tudják csak bizonyossággal, hogy mit kellene tenni: kormányt buktatni! Hogy miért? Hogy takarodjanak a tolvajok; hogy kattanjon a csuklójukon a bilincs; hogy vesszen a vörös pestisesek csűrhe hada – mondják. Arra a matematikázásra már kevesen hajlandóak, hogy elegendő lenne-e, ha az RMDSZ az indítvány mellett szavaz. Arra sem hajlandóak sokan, hogy megválaszolják a nyugtalanító kérdést: emberként mennyire elfogadhatóbb a félmagyar Orban, aki megfúrja a marosvásárhelyi katolikus líceum újraalapítását, aki magyarellenes kijelentésekre ragadtatja magát, mint a kétszeresen elítélt Dragnea?

Az RMDSZ nem szavazott a bizalmatlansági indítványról. Tartózkodott.  Ez volt a helyeshez legközelebb álló döntés.

Az csak természetes, hogy a fotellpolitikusok, kompjutervezérek, Facebooklovagok azonnal és magabiztosan kijelentik: „Á, ez csak csalafinta hozzáállás! Valójában így támogatták a gazembereket, hiszen ők is...” És nem zavarja őket sem a kétségbevonhatatlan logikai bukfenc, sem a figyelmen kívül hagyott parlamenti matematika. Lesznek olyanok is, akik ezeregyedszer elsütik kopott mantrájukat, hogy lám-lám az is igazolja, hogy az RMDSZ Fidesz fiókpártjává vált, hogy az illiberális Dragneát támogatja.

Amikor ide jutunk a filozófálgatásban és manipulációs, agitátori szerepünk hasonló gondolatok eszkabálására késztett minket, talán nem ártana kissé szünetet tartanunk. Elmenni nyaralni! Elfelejtkezni az állandósuló botrányokról. Élni a politikai dimenziókon túl is.

Nyugodtan megtehetjük, hiszen ősszel minden ott folytatódik majd, ahol abbamaradt ebben a következmények nélküli időben és országban.