A világhálós tartalmak felhasználásában alapvetően két nézet csap össze: az egyik védi a szellemi tulajdont, a másik pedig úgy gondolja, hogy mindaz, amit az ember alkotott, szellemi közkincs, szabadon felhasználható. A második elv alapján sok-sok program indult és rengeteg letölthető könyv került az internetre, igaz, nem éppen újkeletűek. De hát ezért érdekesek.

A többszázezres címtárral rendelkező Gutenberg-program könyveiben tallózva bukkantam a Mailand Oszkár gyűjtötte és szerkesztette székelyföldi „népköltési gyüjteményre". A Kisfaludy-társaság megbízásából Mailand 1901 és 1903 között járta a Székelyföldet, attól tartva, hogy „a meghamisítatlan néplélekben gyökeredző népdal, népmese, vész, pusztul. A művelődés nyomában járó új eszmék, új irányok, új törekvések átalakítják a népet s a néplélek individualitása rohamosan olvad fel a civilisatiónak mindent egybeolvasztó kohában." Az 1905-ben megjelent kötetet terjedelmes előszó vezeti fel, amelyben a gyűjtő a székelység mindennapi életével kapcsolatos megfigyeléseit is összegezi. Több mint egy évszázad múltán érdemes eltűnődni a gondolatain.

„A székelység által lakott terület nagy része nem tejjel, mézzel folyó Kánaán, hanem vadon: őserdők vadonja. A havas szöréből élő székely nehéz munkával sok veszélynek kitéve szerzi meg mindennapiját. A küzdelem megedzte lelkét, testét a szenvedésekre, megszilárdítá kitartását. Talán a kéteszüségről szóló szállóige is abban leli magyarázatát, hogy míg más, könnyebb viszonyok között élő ember egy észszel is beéri, a székelynek kettőre volt szüksége, hogy nehéz életviszonyai között boldogulhasson.

Földje kevés, épen ezért földéhes. Görcsösen ragaszkodik minden barázdához, ezért aztán perlekedő és nem hagyja jussát, hisz oly kevés az, hogy a legnagyobb erőfeszítéssel is meg kell tartania utódjainak. Ha saját érdeke nincs koczkán vagy fölöslege van, talán az altruikus érzelmektől sem idegen, de saját érdekét mindig szem előtt tartja, megvédi, ha kell, még az egyenes úttól eltérve is. Szándékában meg nem ingatható, okoskodó s okoskodásának eredményeitől még józanabb érvek által sem tántorítható el. Szülőföldjét határtalanul szereti. Távol szülőföldjétől állandó összeköttetést tart fenn a falubeliekkel s mihelyt egy kis pénzre szert tett, hazatér, hogy megismételve megpróbálkozzék, hátha otthon is megélhet."
Az idézetben megőriztem a korabeli helyesírást, amely azóta, különösképpen a hosszú magánhangzókban, megváltozott. És persze az őserdők vadonja is.

„A székely számottevő része mondhatni csak lélekben, gondolatban lakik szülőföldjén. A kenyérkereset rékényszeríti az idegen felkeresésére.

Szétforgácsolt a nép teste. Csoda-e ha egységét féltjük? Más, kisebb ellenállási képességgel megáldott nép régen beolvadt volna az oláhságba, vagy az idegenségben maradt fiait siratná megfogyva, megtörötten. Ettől mentették meg a székely népet az erőteljes egyéni jellemvonások s a szülőföldhöz való szivos ragaszkodás. Mert a székely nép erőteljes, intelligens nép. Művelődésre nagy hajlama révén, igen fogékony a külső benyomások iránt, de mivel határozottan kifejezett, a szenvedések, a nélkülözések által meg nem törhető egyénisége van, a külső benyomásokat nem tartja meg úgy, ahogyan átveszi, hanem lelke lényegéhez idomítja, lelke kohában átalakítja."

Az előszó a gyűjtés témájánál maradva, megállapítja:

„A nép nem vesz át minden dalt, ami a faluba került. Többször katonaviselt emberektől jegyeztem fel olyan dalokat, melyeket a Dunántúl vagy a Tisza-mentén énekelnek. Ezeket azonban csak az illető tudta s dicsekedve dalolta, de a falu népe nem vette át tőle, mert olyan helyzetek, olyan képzetek fordultak elő bennük, melyek a nép lelkének idegen."

Az előszó meglehetősen hosszú, de egyetlen szót sem olvastam benne lobogó zászlókról vagy más szimbólumokról. A székelység jelképe ugyanis ma is a ragaszkodás a földhöz, a mindennapi megélhetéshez. Alighanem ezért vezet Romániában a birtokperek számában, amely azt is igazolja: a birtoklevelek kiadásán kellene segíteni. És a mindennapi megélhetésen. A munkahelyeken. Az élet minőségén. Ami jóval nehezebb, mint a pótcselekvés.

A tanárember Mailand Oszkár egyébként Algyógyon született 1858-ban és Déván hunyt el 1924-ben. Érdekes, hogy halála után csupán román népköltészeti gyűjtéseit adták ki, 1981-ben. Legalábbis erről tud a világháló.