Ha a politika sajátos piaci körülmények között zajló tevékenység, akkor a terméket el kell adni (ígéret, döntés, akár fenyegetés formájában). A választópolgár pedig nemcsak négyévente stand-urna elé invitált kliens, hanem napi fogyasztó, s mint ilyen elvárásai, igényei vannak. Például, nem közömbös, hogy az áru csomagolása milyen, ettől lesz „vevő” vagy a kínálattól elforduló fogyasztó.

A Tudose-kabinet csődje és a harmadik Dragnea kormány megalakulása között igen gyakran hangzott el szocdem miniszterektől és pártkorifeusoktól, hogy a dolgok alapvetően jól működnek, csak hát a kommunikáció... A régi-új csapat pedig továbbragozta ezt a témát, sőt, minden jel arra utalt, hogy rendszeres érdembeli tájékoztatás indul be kormányzati szinten: a tárcavezetők hetente állnak a sajtó rendelkezésére, a miniszterelnök szóvivőt szerződtet, és a döntéseket ezentúl megmagyarázzák, szóval képben leszünk arról, mi zajlik a Victoria-palotában.

A kabinet munkaügyi felelősének legutóbbi sajtószereplése viszont arról győzött meg, hogy alapos gondok vannak a közléssel: Lia Olguţa Vasilescu iskolapéldáját nyújtotta annak, hogyan nem szabad kommunikálni a politikai mezőben. Kisolga nem tájékoztatott, hanem az eléje helyezett mikrofoncsokorba beolvasta a szöveget. Görcsösen, a szemkontaktust minimálisra csökkentve, mint egy izguló pályakezdő literátorcsemete az irodalmi körön, hát olybá tűnt.

Mechanikus és ezért hatástalan hatásszünetekkel adta elő mondandóját, és látszott, hogy nagyon várja a kicsengetést. Az üzenet pedig nem jött át, illetve ami mégis, az a kapkodás, a hárításokba és vádaskodásokba csomagolt utóvédharc, amikor még megpróbálod menteni a látszat maradékát. A diadalmasan beígért bér- és adóforradalom kaotikus forrongássá silányult, s bár a kritikák és fenntartások idejekorán elhangzottak, a kormány tovább gyalogolt az ígéretek földjén; most pedig keresi a kiutat, de (a megkésett) magyarázatok helyett támadó hangnemben: emlékeztet arra, hogy már nyáron szólt: nem lesz mindenki a fiskális reform nyertese, a bérek közötti aránytalanságok megszüntetését lobogtatja, mintegy bűnbaknak tekintve az egyébként is luxus-közalkalmazottnak nevezett kategóriát. Továbbá a szakszervezetek dialógushiányát teszi szóvá, a rosszindulatú szakértők és újságírók aknamunkáját, és a maradék felelősséget az új béreket kiszámoló személyzetisekre porciózza ki.

Kisolga helyzete nem irigylésre méltó: eddig szilárdnak hitt párton belüli pozícióját jócskán kikezdheti a javában zajló válság, amit újabb sürgősségi kormányrendeletekkel igyekeznek enyhíteni. Átgondolatlan, hatástanulmányokat és szimulálásokat mellőző, egalitarista elvi alapokra utaló döntést lehetetlen koherens módon lekommunikálni. A kormánykoalíciónak volt két esélye arra, hogy programját, a választásit áthangolja, és az adatok birtokában visszavegyen az ígéretáradatból:  Grindeanu buktatásakor, majd Tudose távozásakor egyaránt mód lett volna jelezni, hogy a kormányzás eredeti prioritásait át kellett gondolni, mert... És itt jöhetett volna a magyarázó, egyszerű mondatokba keretezett üzenet. Ehelyett a sajtónak kellett kimazsoláznia, mit „felejtettek” ki éppen az előző programból, s mi érkezett, időnként teljes meglepetést és értetlenséget okozva, az új változatba.

Az eddigi okfejtés, nyilván csak akkor áll, ha tételezzük, hogy egy politikai erő, (esetünkben koalíciós társak) azért jut hatalmi helyzetbe, hogy kormányozzon, s ehhez programot is rendel. Melynek egyik erőssége éppen abban rejlik, hogy az alapvető vektorokat leszámítva, alakítható, súlypontjaiban, ütemezésében módosítható. Ezt a bölcsességet, alapjáraton kötelező kiszámíthatóságot sorozatosan megspórolta a PSD–ALDE kettős, és ezért kényszerül például Kisolga bizonyítványt magyarázni épp most, a félévi oktatási szünetben.

Fotó: mpinteractiv.ro