Sokadmagammal kezdtem már azt hinni, hogy nem érhet meglepetés a fülkeforradalom nyomán kialakult országban. Tévedtem. Nem kicsit. Nagyon. Az unortodox Magyarország már nem csak a lehetőségek, hanem a meglepetések országa is lett.

Azon már mérgelődni sem tudok, hogy miközben a mi ifjúságunk arra ment rá, azért kellett hideg osztálytermekben fagyoskodva felnőnünk, porcióra-bonra osztogatott ételért sorba állnunk, mert Románia minden és bármi áron törlesztette államadósságát, most a gyermekeim is az államadósság elleni harc jegyében kapnak téli szénszünetet az egyetemen. Csak ezúttal nem Ceauşescu rázza az öklét látványosan Moszkva felé, hanem a nemzet miniszterelnöke Brüsszel irányába. Pedig annak idején Moszkvához nem önként csatlakoztunk, most meg, ha az emlékezetem nem csal, nem Brüsszel kért minket, hanem fordítva.

Nem is ez lenne a legnagyobb baj, egy kis áldozat a haza vagy annak vezetője oltárán talán még kibírható, ha indokolt.

Az a baj, hogy az értelmetlen áldozat mellett az osztályharc is kiújult. Most nem osztályidegenek, hanem idegenszívűek és idegenvérűek ellen – s hogy kik számítanak annak, az egyre inkább tágul. Amikor már azt hihettük, hogy két évtizeddel a rendszerváltás után legalább a megfigyelések, listázások veszélye egyszer s mindenkorra lejárt, s az önkényuralmi reflexek végre kihaltak az immár szabad társadalmunkból, hogy már senkinek sem kell attól tartania, hogy valakik, bárkik – párt, állam, titkosszolgálat – lajstromba veszi származását, szimpátiáit és szokásait, nos, ekkor derült ki, hogy mégis.

Nem hatalmi szóra készülnek a mai listák, „csupán" pártérdek áll mögötte. Épp ezért, talán nem is kellett volna ennyire meglepődni. Miért gondoltuk, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek? A kis(ebb), de nagyratörő párt azt láthatta, hogy a legnagyobbnak, a kétharmadosnak biztos sikert hozott, büntetés veszélye nélkül a pártszimpátia szerint osztályozó Kubatov-lista, miért ne követnék hát egyéni kivitelezésben a példát?

Nemrég derült ki, immár számokkal is alátámasztva, hogy a magyar egyetemista ifjúság soraiban tarol a Jobbik. Mondhatjuk persze, hogy világszerte hajlamos az ifjúság a radikalizmusra, de az, amit a Jobbik képvisel, az talán mégis egy kicsivel több, mint radikalizmus.

Xenofóbia, mássággyűlölet ez a javából, a magyar társadalmat mételyező nyavalya. Diák követőik nem azért ragadtatják magukat radikális tettekre, szavakra, mert például meg szeretnék menteni a bálnákat, vagy a természet bármely más veszélyeztetett elemét, és nem is azért, mert ártatlan ifjú lelküket sérti a környezetükben tapasztalt társadalmi igazságtalanság. Ezek az alig húsz éves gyerekek listákat készítenek az egyetemre belépő gólyákról, s a lányok esetében használt gusztustalan szexista bejegyzéseken túl, mindenkit vélt vagy valós származása, pártszimpátiája, vallása alapján sorolnak be. „Szerintem cigó", „csúnya zsidó feje van", „kis liberó buzigyerek", olvashatjuk Magyarország topegyeteme, az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatói önkormányzata (HÖK) által készített rasszista listán.

S nem önmaguk szórakoztatására készítik e jegyzékeket – még ha ezért tennék, akkor is szörnyű lenne. A HÖK diszponál kollégiumi helyek (kollégiumba ne vegyük fel, írják a kétes származású gólya neve mellett), ösztöndíjak fölött, s e lajstrom alapján válogatják ki és nevelik a Jobbik-utánpótlást, így tartják számon a jövőbeli potenciális ellenfelet. A parlamentben lévő jobbikosok közül is sokan alig hagyták el az egyetemet, javarészt épp e topintézmény hallgatói önkormányzatának vezetőségi berkeit. Most meg az utánpótlást nevelik ki sajátos módszerekkel.

S mindezt nagy valószínűséggel büntetlenül megtehetik. A megabotrány nyomán ugyan felfüggesztették az önkormányzat működését, néhányan biztos el is viszik a balhét, de az egyetem falai közé befészkelt rasszizmus sajnos ott marad még egy ideig. És csak remélhetjük, hogy rövid ideig, mert hiszen a Jobbik szimpatizáns 39 százaléknyi diákság fejét-lelkét-szemléletét egyik napról a másikra, főképp a magyarországi köz-(és családi)hangulatban, lecserélni lehetetlen.

Főképp úgy nehéz, hogy a magyar médiahatóság kereskedelmi televíziókat marasztal el azért, mert szélsőséges pártként emlegették műsorukban a nyugati médiában csak náci, újfasiszta meg hasonló jelzőkkel illetett pártot. Nemzeti radikálisok – kérik ki maguknak, és a hatóság másodfokon is nekik ad igazat.

Az alkotmánybíróság pedig most kedden semmisítette meg az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi paragrafust, mert indoklásuk szerint a szabályozás jellegzetességei „sértik a jogbiztonság követelményét, és aránytalanul korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát". Nem mintha olyan sokat ért volna ez a most túl tágnak minősített szabályozás. Nyugodtan masírozhattak eddig is ebben az országban a Szálasi korszak minden jelvényét és jelképét felvonultató gárdák meg személyek, úgy szólíthattak fel vezető publicisták a „cigánykérdés" azonnali és bárhogyani megoldására, hogy annak sem jogi, sem más következménye nem lett, sőt bizonyos körökben ikonná vált a szerző.

Lesz új szabályozás májustól, ígérik, csakhogy annak kidolgozásában már azok is részt vesznek, akik maguk is gárda mellényben tették le a parlamenti esküt. Milyen lesz az? Milyen következménye lesz az egyetemi listázásnak? Ezt is hangtalanul eltűrik diákok és szülők? Tényleg megvárjuk, míg minden munkahelyen összeállnak a listák, s állást, egészségügyi szolgáltatást, szociális ellátást, ingyenes oktatást is ezek alapján nyerhetünk vagy nem nyerhetünk el?

Úgy tűnik, igen.

Mert sokan mondjuk ugyan, de még mindig nem elegen, hogy elég volt!