Vannak lejárt szavatosságú politikai termékek – szándékosan nem használtam a politikus szót –, amelyekről sokan meg vannak győződve, hogy nélkülözhetetlenek a politikai boszorkánykonyhákban. Az egyszerű polgárok a jövő receptjét várják ezektől, a Rendszert működtetők a múlt zavartalan átmentését.

Ilyen lejárt politikai termék volt elnökké választásának pillanatában Traian Băsescu, akiben a megvezetett szavazók a friss erőt, a becsületesség és korrektség mintapéldányát látták. Ennél is többet a székelyföldi és erdélyi magyar választók: a román–magyar párbeszéd szavatolóját.

Traian Băsescu folyamodhatott akár olyan példanélküli megoldáshoz is, mint a bérek és nyugdíjak 25 százalékos csökkentése, amit még a népnyúzó Nicolae Ceaușescu sem mert volna megtenni, népszerű maradt. Olyannyira, hogy az erdélyi magyarok két ízben is azzal dicsekedhettek: miattuk maradt, illetve lett újra Románia elnöke Traian Băsescu. Egyszer azért, mert nem mentek el szavazni a leváltását célzó népszavazáson, így a még mindig húszmilliósnak hazudott ország szükségesnek vélt szavazópolgárainak fele nem nyilvánított véleményt. Másodszor rá szavazott a magyarok többsége, közel annyian, ahány szavazattal többet kapott, mint balek vetélytársa, az egy éjszakát elnökként végigalvó, majd mindent elveszítő Mircea Geoană.

Băsescu legfontosabb megvalósítása a Rendszer megerősítése volt, egy olyan állam létrehozása, amely törvényesen védheti önmagát az állampolgároktól, ahol a politikai játszma döntőbírói az ügyészek. S amint az történni szokott, a Rendszer létrehozója ellen fordult.

Traian Băsescu – elődeitől eltérően – nem vonult vissza, hanem a honatyáknak biztosított politikai védelem mögé bújt. Pártja, a politikai kalandorokat is felvonultató Népi Mozgalom Pártja azonban a felmérések szerint a bejutási küszöb alá csúszott. A lejárt politikai termékek forgalmazására szakosodott Băsescu ezért is igyekszik meglovagolni a nacionalista gebét.

Legutóbb március 15. romániai magyar hivatalos ünnepként való elismerése kapcsán intézett támadást az erdélyi magyarság ellen. Vesztére indokolta is ingerültségének okát. „Soha ne jöjjenek ilyen javaslattal a magyarok, mert a pesti Parlament március 15-iki határozata nyomán sok román és magyar halt meg.”

Azt tudtuk, hogy a hajóskapitány nem történelmi ismereteiről híres, de hogy el sem olvasta azokat az üdvözlő táviratokat, amelyeket ő maga küldött március 15-én az erdélyi magyaroknak államelnökként, azt nem gondoltuk volna.

„Az 1848. március 15-én elkezdődött forradalmat a korabeli társadalom széles egyetértéssel köszöntötte, az eseményeket a korszak legfelvilágosultabb személyei támogatták, életüket áldozták érte, mint például Petőfi Sándor” – üzente 2009-ben.

Igaz, ezt sem ő írta, csak hanyagul rábólintott: Mehet!

Traian Băsescut el kell felejteni, hiszen lejárt politikai termékként jelentkezett már elnökjelöltként. Sokakat megtévesztett barátságos koccintásaival, nagyotígéréseivel, ám mára mindenki számára világossá válhatott: hamisított demokráciapótlóként adagolták tíz éven át.

Én is utoljára írtam Traian Băsescuról. Elégtétel számomra, hogy véleményem róla a politikai felfutása óta nem változott.