Az elmúlt néhány napban okosabbak lettünk.

Megtudtuk például, hogy a Románia nyugati felén végigsöprő orkán, bár csaknem annyi kárt okozott, mint Floridában az Irma hurrikán, mégsem járt akkora felfordulással, zűrzavarral, fejetlen kapkodással, mint amennyivel pár nap múlva az egyszerű bukaresti záporeső.

A meteorológusok, akik késve jelezték előre a Bánságot, Máramarost és Erdélyt érintő orkánt (Temesvár polgármestere azt állítja, hogy csak a vihar után kapott figyelmeztetést), bonyolult magyarázkodásba kezdtek, aminek lényege, hogy ilyen hirtelen keletkező vihart csupán radarral lehet előre látni. Na mármost, lehet, hogy én vagyok gyengeelméjű, de ha agyonvernek sem értem, hogy mégis, vajon miért is nem jelezték előre a vihart, amikor szerintük Románia kiváló radarhálózattal rendelkezik (ráadásul tagja a meteorológiai műholdak európai szervezetének is)?

Bár igaz, a hazai meteorológusok kolosszális tévedésein én már nem csodálkozom. Az 1972-es márciusi bukaresti hóvihart sem látták előre, jóllehet két nap alatt másfél méteres hó hullott, a krivec pedig 120 kilométerrel tombolt óránként. Előtte egy nappal viszont változó égboltot jósoltak, jelentéktelen havas esővel. Az állatkerti borz azonban – radar és műholdak nélkül – már napokkal azelőtt megérezte a vihart és elbújt a vackába. Hát nem borz-asztó?

Miután minden irányból támadták őket a nyugati országrészt érintő orkán megkésett előrejelzése miatt, a meteorológusok tanultak az esetből, és a bukaresti záporesőt már viharként konferálták fel. Biztos, ami biztos, őket ne érje vád, idejében szóltak, a bukarestiek pedig örülhetnek annak, ha tomboló vihar helyett megússzák némi dörgéssel-villámlással-záporesővel. Amit viszont a bejósolt égszakadás-földindulástól ijedtükben hazavergődött bukarestiek már otthonról nézhettek végig.

Ebből még nem is lett volna semmiféle baj, ha Bukarest főpolgármestere nem járja végig a tévé-adókat és nem tesz rá még egy lapáttal – megmutatva, hogy mennyire szívén viseli a fővárosiak sorsát –, és nem beszél immár valóságos ítéletidőről, bezáratva az iskolákat is. Amitől aztán nyilvánvalóan kitört a pánik, a kétmilliós fővárosban megbénult a fogalom, leálltak a buszok, villamosok, megsokszorozódtak a koccanásos autóbalesetek, az emberek megrohamozták az üzleteket, kenyeret, ásványvizet, konzerveket felvásárolva, mert éhen halni ítéletidőben sem jó.

A tévéadók pedig apokaliptikus látványról beszéltek, az utcára kiküldött tudósítóik reményvesztetten keresték a kidőlt fákat, a szétroncsolt autókat, a nagyobb tócsákat és azt is mondhatnám, hogy szinte felragyogott az arcuk, amikor egy kidőlt fa miatt volt már halálos áldozat is. Amiért viszont nem a vihar a hibás, hanem a főpolgármesteri hivatal, amely évtizedek óta halogatja az elöregedett, korhadt fák kivágását.

A főpolgármester asszonyság pedig elégedetten nézett körbe, mert szerinte a káosz miatt az emberek ugyan egy-két órával később értek haza, de megelőzték a tragédiát. Csakhogy: ha bekövetkezett volna az általa megjósolt vihar, akkor éppen az utcán rekedtek jártak volna a legrosszabbul…

Okosodásunk közben aztán arra is rájöhettünk is, hogy ebben az országban az a legjobb, ha nem figyelmeztetnek előre a közelgő bajra. Mert így csak a baj okozta következményekkel kell számolnunk, de megússzuk a talán még több emberi és anyagi áldozatot követelő világvége hangulatot. Amely most Bukarestben arra a káoszra emlékeztetett, amelyet bő félévszázaddal ezelőtt a Földet megszálló marslakókról szóló rádiójátékával okozott Orson Welles Amerikában.

Sokan úgy tartják, a főpolgármesterné asszony szándékosan keltett hisztériát, elterelve ezzel a figyelmet a kormánypártok gondjairól, Liviu Dragnea helyzetéről, a Teldrum ügyről… Szellemesebb újságírók szerint pedig a szörnyűséges orkánt talpig rózsaszínbe öltözve bejelentő Gabriel Firea riadóztatása után a sárga, narancssárga és vörös figyelmeztetés mellé be kellene vezetni a legnagyobb fokozatot: a rózsaszín riasztást.

Valóban, ebben a viharban a Gabriela-hurrikán okozta a legnagyobb pusztítást.

És a humornál maradva: hadd idézzünk a Sürgősségi Helyzetek Főfelügyelőségének közleményéből, amelyből megtudhatjuk, mit kell tennünk vihar idején. Így például ilyenkor maradjunk otthon. (Persze, bolond is lenne az, aki pusztító vihar idején sétálni indulna…) Meg húzzuk ki a csatlakozóból az elektromos gépeket, járművünket parkoljuk le védett helyen, távol a fáktól, elektromos vezetékektől. Ha pedig kint kapna el az ítéletidő, akkor hagyjunk abba minden tevékenységet (?) és óvakodjunk a villámcsapásoktól… És még megannyi hasznos tudnivaló.

Erről jut eszembe erről egy régebbi békeharcos plakát, amelynek szövege arra tanít, mit kell tennünk atomtámadás idején. Arra int például, hogy távolítsunk el a zsebünkből minden vágó és szúró tárgyat. Oldjuk meg nadrágszíjunkat, lazítsunk öltözékünkön, álljunk lehetőleg a helyiség közepére. Meg csukjuk be az ajtókat, az ablakokat, menjünk minél messzebbre tőlük. Aztán álljunk széles terpeszállásba, fejünket hajtsuk jól előre, egyenesen a combunk közé.

Az utolsó pont pedig így hangzott: és nyomjunk búcsúcsókot a fenekünkre.

Fotó: 0.1616.ro