Az ezredfordulón kezembe került egy Budapest melletti kis közösség, az érdi önkormányzat hetilapja, amelyben meghökkentő hirdetés ragadta meg a figyelmemet: „ Mi megnyugtatjuk a lelkiismeretét! Ha ön elfoglalt, ha hosszabb időre elutazik, ha betegsége ágyhoz köti, forduljon hozzánk! Szerettei sírjára rendszeresen virágot viszünk!", majd ezután következtek a telefonszámok, nem is egy, hanem három, amelyek arra utaltak, hogy a szolgáltatás iránt minden bizonnyal nagy az érdeklődés.

Nem tagadom, megdöbbentem. Lám csak, Magyarországon nem az a fontos, hogy a gyermek, az unoka, az özvegy, a testvér, a rokon vigyen virágot a temetőbe, mint mifelénk Erdélyben, és a sírhant mellett legalább néhány percet gondoljon az elhunytra, hanem a virág mint tárgy, a virág mint puszta kellék vagy esetleg mint hivalkodás: ha valaki többet fizet, akkor nagyobb a csokor és még inkább megnyugtatható a lelkiismeret.

Tizenkét esztendő után, a napokban, megintcsak egy megdöbbentő hírt olvastam, úgyszintén Budapest széléről. A csepeli lelkészi kör tagjai hívják fel a figyelmet arra, hogy az a vállalkozó, akitől az elhunytak hozzátartozói rendszeresen papot kérnek, becsapja a megrendelőket, mert az igényt egy szektának továbbítja és annak ugyanaz az álpapja végzi a temetést, a helyzetnek megfelelően katolikus miseruhában, református vagy evangélikus palástban.

Tehát Érden a virágot szolgáltatásként küldik, Csepelen a papot szolgáltatásként rendelik.

De a témának még nincs vége.

A Keresztény Életnek, a vallásos családok hetilapjának az egyik hirdetésében olvasom, hogy a Budapest-Kelenföldi egyházi fenntartású urnatemető urnafülkék megváltását kínálja akár ötven esztendőre, méghozzá jelentős kedvezménnyel: az alsó két sorban ez akár harminc, a felső három sorban akár ötven százalékos árcsökkentést jelent, a lejárt és újra meg nem váltott fülkék hamvait pedig az év minden időszakában zárt szórással szórják szét a szóró parcellában. Ez utóbbi szolgáltatás feltehetően már ingyenes.

De miért is idézem fel én most mindezeket?

Mert egyre többet hallani a szöveget, hogy a Kárpát-medencében nincs belhon és külhon, itt nem csupán az időjárás és a tévéműsor nemzeti, hanem minden magyar egyaránt választ, itt minden magyar egyforma, függetlenül attól, éppen hol éli az életét.

Nyelvében igen. Kultúrájának bizonyos vonatkozásaiban úgyszintén. De amint a fenti példák igazolják, halotti kultúrájában például nem.

Erdélyben ugyanis a megváltás örökre szól. A virágot a hozzátartozók viszik a temetőbe. A papot pedig nem rendelik meg, a pap ismeri mind a saját közösségét, mind a tennivalóit.

Az elhunytat pedig nem hetek vagy hónapok után indítják el az öröklét útján.

És a magyarok hétköznapi életvitelükben sem egyformák. Nem mindegy, hol, milyen környezetben élnek, nem mindegy, milyen szokásrendszereket örököltek és azok miként képesek ellenállni a kényelem, a pénz és a piac hatalmának.

Sőt, a lelkiismeret sem ugyanaz.

Még ezredforduló előtt, az októberi aradi megemlékezések után valaki átvitt Gyulára, mondván ott is lesznek koszorúzások. A várban ihletett szoborcsoport emlékeztet arra, hogy 1849-ben itt fegyvereztek le kétezer honvédtisztet, köztük az aradi vértanúkat. A megemlékezésre megérkezett egy szál illetékes a titkárnőjével, és főhajtás mellett elhelyezett egy kis, kerek koszorút. Éppen olyant, amelyek mifelénk is egyre inkább teret hódítanak, kiszorítva fenyőágas társaikat. Az aradi gyászünnepségen több ezren vettek részt. Itt a csónakázó vagy a fűvön üldögélő gyulaiak vagy nem gyulaiak közül a szobrok közelébe nem ment senki.

Most Gyulán, ezen a héten, nagyobb csődület támad. Tüntetnek a szocialisták és vonul a békemenet. Valamennyien fáklyával, gyertyával, mécsesekkel, és csak bízni lehet abban, hogy a megbékélés és a magyarság egységének a jegyében egymásnak nem esnek.

Marosvásárhelyen és másutt tüntettek fáklyával, gyertyával, mécsesekkel az erdélyi magyarok is. De mintha más lett volna a fényük.

Erdélyi. És még csak meg sem kellett rendelni.