Lehet, hogy az Európai Bizottság a hazai sajtó „begyömöszölésével" a romániai igazságszolgáltatásról szóló jelentésébe nem szájkosarat igyekezett tenni a demokrácia csahos őrére, hanem csak a politikai és gazdasági érdekeket követő médiacézárok befolyásától akarta megmenteni őt. Ám a politikusok jelentős része a jelentésnek ezt a részét, sajnos úgy értelmezte, hogy Brüsszel bizony megleckéztette a kotnyeles sajtót, amely már a pár millió eurós közpénzek lenyúlásának kákáján is csomót talál.

A politikusoknak – legyenek akár ellenzékiek vagy kormánypártiak – nem szívügyük az ellentmondásaikra, az ígéreteik megszegésére emlékeztető, az érdekkonfliktusaikra figyelmeztető, a törvényszegéseiket, hivatali visszaéléseiket, megvesztegethetőségüket számon tartó sajtó.

Emlékszünk még jól azokra a törvénykezdeményezésekre, amelyekkel kötelezni akarták a médiát a „megsértett" politikusok litániáinak húzás nélküli közlésére, a jó és a rossz hírek patikamérlegen mért egyensúlyozására (mintha ugyan bizony a politikusok is legalább fele-fele arányban produkálnának jó és rossz eseményeket), olyan jogszabálytervezetekre, amelyek az Országos Audiovizuális Tanács egyoldalú, önkényes engedélyéhez akarták kötni az újságírói szakma gyakorlását, az újságírókat évente pszichológiai vizsgálatra küldő (szerencsére szintén kudarcos) törvényjavaslatra – holott ilyesmire a politikusoknak, főképpen az ilyen tervezetek előterjesztőinek lenne szüksége. És arról se feledkezzünk meg, hogy az ország első embere, Traian Basescu nemrégiben még nemzetbiztonsági veszélynek tüntette fel a médiát.

Az Európai Bizottságnak feltehetően igaza van abban, hogy a sajtó felett hatalommal bíró, politizáló, netán bűnvádi dossziékban szereplő médiacézárok saját érdekeik szolgálatába kényszeríthetik a „birodalmukba" tartozó sajtótermékeket.

Brüsszel érvelésében mindenképpen furcsa viszont az, hogy éppen az igazságszolgáltatást félti a médiától, amelynek képviselőit a média úgymond zaklatja, háborgatja, megfélemlíti; holott az igazság inkább az, hogy a védelemre nem nekik – hanem a „zaklató" hazai médiának lenne szüksége, a sajtót amolyan „kapitalista" vagy legalább is „brüsszeli Scînteiává" változtatni kívánó romániai és uniós politikusoktól. Mert az igaz ugyan, hogy a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró jogvédő szervezet szerint a sajtószabadság listáján Románia öt helyet lépett előre – ám a 42. helyével azonban pontosan Pápua Új-Guinea és Nigéria között található. (Magyarország, valamivel jobb társaságban, az 56.)

Az tény, hogy a sajtó feltárta korrupcióval több mint meggyanúsítható ügyészek, bírák ügyleteit is. A médiától tehát valóban van mit félniük a megfélemlíthető – a korrupcióra, megvesztegetésre hajlamos, politikai vagy másfajta érdekek szerint döntő – igazságszolgáltatási képviselőknek.

De a többieknek? Mitől kell félnie az elmozdíthatatlanság elve és gyakorlata által védett magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőnek?

Meg aztán az igazságszolgáltatás emberpróbáló, kemény szakma. A politikai nyomásnak engedő, megvesztegethető, saját árnyékától is megijedő, nyúlszívű ember ne legyen ügyész vagy bíró.

Meg persze újságíró sem!