Aki azt állítja, hogy Romániában nincs elegendő autópálya, az – hát finoman is –: félretájékoztat. Még akkor is, ha statisztikák szerint az egy főre eső sztrádák tekintetében Románia messze az utolsó az uniós államok között.

Csakhogy valójában az ország minden porcikáját sztrádák kötik össze. Igaz, még csak papíron, de – amint majd látni fogjuk – alapos tervezés nélkül nem lehet sztrádát építeni.

Az ország jelenlegi 762 kilométernyi sztrádája is korábban csak tervekben létezett. (Igaz, ebből több mint 100 kilométer még Ceaușescu idején épült és még ma is használható, a frissen épült Nagyszeben–Szászváros pályával ellentétben). Az is igaz, hogy Románia 80 ezer kilométernyi közútjának egyharmada kövezett vagy földút, aminthogy az is tagadhatatlan, hogy két és fél év alatt a korszerűsített utak száma négy százalékkal növekedett – ennél viszont több út ment tönkre, vagyis folyamatosan csökken a járható utak száma.

Az áldatlan állapotok miatt sokan az autópályák és országutak országos társaságát, a közlekedési tárcát, a garasokat a fogához verő Pénzügyminisztériumot szidják, arról nem vesznek tudomást, hogy a sztrádaépítés nemcsak költséges, de számtalan gonddal is jár.

És mintha ezek a gondok nem lennének elegendőek, Romániában újabb és igencsak sajátos problémák merülnek fel.

Ott van például az évek óta készülőben levő Szászsebes–Torda sztráda negyedik szakasza. Amelynek nyomvonala például egy tavon vezet keresztül. Azt senki sem tudja megmondani, hogyan kerül egy tó az autópálya nyomvonalába. A tervezők kikérik maguknak, hogy hülyék lennének, és nem vettek volna észre egy böhöm nagy tavat, az autópályák országos társasága pedig hidrológusokra és geológusokra hivatkozik, miszerint tavak nem keletkeznek csak úgy a semmiből, vagyis a tó már időtlen idők óta van, tehát a tervezők hiába kérik ki…

A pszichiáterek bölcsen hallgatnak.

A lényeg az, hogy a tó ott van. A legegyszerűbb megoldás most az lenne, hogy azon a sztrádaszakaszon csak kétéltű járművek közlekedjenek. Ekkor az adott szakaszon sztrádaépítésre sincs szükség, ami nagy megtakarításokkal járhat.

Lehetne a tó alatt alagutat építeni (mint Budapesten, ahol a metró a Duna alatt halad át) vagy pedig felüljárót, de mindez nagyon megnövelné az amúgy sem csekély költségeket.

Továbbá le lehetne csapolni a tavat, igaz, egyrészt ez is pénzbe kerülne, másrészt a környezetvédők sem engednék.

Mert itt vannak ugye, ezek a környezetvédők – az nem semmi, hogy mennyi bajt okoznak! Miattuk áll például évek óta a Lugos–Déva autópálya 29 kilométeres szakasza. Mert hogy a környezetvédők lugoshegyalján medvéket láttak, ezért azt akarnák, hogy a sztráda alagútjának a tetejét beerdősítsék, amelyen át a tányértalpúak veszedelem nélkül juthatnának át a pálya egyik oldaláról a másikra. Mintha olyan fontos dolguk lenne ott!

Bár a település legvénebb lakója sem látott még kitömött medvét sem, ám a medvelátó szakértő az medvelátó szakértő, és ha azt mondja, hogy van medve, akkor van medve, még akkor is, ha nincs. 

A környezetvédelmi tárcavezető most igyekszik meggyőzni az uniós felelőseket, hogy mindez igen drága mulatság lenne, Brüsszel esetleg megállíthatná a medvéket…

De a hirtelen kinőtt tavak és állítólag csakis a környezetvédők által látott medvék mellett a Lugos-Déva autópálya építését denevérek is hátráltatják. Ezek egy barlangban élnek, és félő, hogy a közlekedés zaja megzavarhatja őket nappali álmukban (mert ilyen furcsa állat a denevér, nappal alszik, amikor a legnagyobb forgalom van), azt pedig nem tudni, hogy mire lehet képes egy kialvatlan denevér.

Erre legújabb közlekedési tárcavezetőnk is kíváncsi lehetett, mert személyesen kereste fel a bőregereket. A látogatás Cuc miniszter számára csalódást okozott. Először is a denevérek nem barlangban, hanem közönséges üregben élnek. Másodjára üreget ugyan látott – de denevért egy fiát sem.

Összegezve: se barlang, se denevér – se autópálya…

Vannak viszont méhek. Amelyek miatt a Szászsebes–Gyulafehérvár autópálya nem épül. Tulajdonképpen nem is a méhekkel van a baj, hanem a méhésszel, aki nem akarja elvinni a kaptárait. Illetve a méhésszel sincs gond, hanem a pénzzel, amelyet a méhész a méhlegelő kisajátításáért nem kapott meg. Pontosabban a pénzzel sincs probléma, az is megérkezett – csak egészen más címre, az autópályák országos társaságának hibájából. De azért a társaság sem ludas, mivel a nagy gondot most a pénz átutalása jelenti a rendes címre. Tehát voltaképpen a romániai bürokrácia a vétkes, amelynek bizony amúgy is sok minden van a rovásán…

Addig viszont az autópálya nem épül, ami mondjuk a romániai sztrádák esetében teljesen megszokott dolog.

És akkor még nem beszéltünk a sztrádahátráltató paulownia ültetvényről, ami Torda környékén akadályozza a sztrádaépítést. A paulowniával nem lehet tréfálni, ezt magyar neve is mutatja: úgy hívják, hogy császárfa. A botanikusok szerint a császárfa valóságos császárként viselkedik, függetleníti magát a felszíni hatásoktól, szárazság-, fagy- és erdőtűztűrő. És most már úgy tűnik, hogy sztrádatűrő is.

Végül pedig, de nem utolsó sorban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Románia két legfontosabb autópályája – a dél- és észak-erdélyi – Magyarország felé vezet.

A medvék, denevérek, méhek, tavak, császárfák mellett alighanem ez lehet a sztrádaépítést ellehetetlenítő legfőbb gond…

Fotó: debanat.ro