Az jócskán túlzás is lenne, ha a szabadság világának kiáltanánk ki Romániát (legfeljebb az anarchia országának nevezhetnénk), viszont akkor is távol járnák az igazságtól, ha rendőrállamnak neveznénk. Sokan élnek még ma is abból a nemzedékből – amely még nem eléggé öreg ahhoz, hogy elhagyja a memóriája –, akik tapasztalatból tudják, milyen is az „igazi” rendőrállam.

Ezért furcsa aztán, hogy 50-60-70 éves politikusok, akik még jócskán benne éltek az „aranykorban” (pontosabban: a Securitate aranykorában), most rendőrállamról, politikai perekről és politikai okokból bebörtönzöttekről beszélnek. Az pedig még különösebb, hogy állításaik szerint a hatalom politikusai, emberei kerülnek börtönbe.

Márpedig azt is pontosan tudniuk kellene, hogy rendőrállamban sohasem a hatalomnak, hanem a vele szembenállónak (vagy kevésbé lelkesen hurrázónak-tapsolónak) kell rettegnie.

Szóval feltételezem, hogy mindezt a kormánykoalíciós pártok vezető politikusai – így tehát a „politikai pereket” felpanaszolók fő szónokai, Liviu Dragnea, Călin Popescu Tăriceanu – is jól tudják, hiszen 1989-ben 27 illetve 37 évesek voltak, így kellőképpen megtapasztalhatták, hogy milyen is volt az élet a rendőrállamban (hacsak éppenséggel nem voltak szekusok, de hát a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács erre nem szolgált semmiféle bizonyítékkal, így nyugodtan állíthatjuk, hogy ők is a „rettegők” sorába tartozhattak).

Abban viszont van igazság, hogy manapság a hatalom emberei is börtönbe kerülhetnek – de hát ez éppenséggel nem a rendőrállamra, hanem a demokráciára, a jogállamra jellemző. Csakhogy a hatalom emberei szerint politikusaik, a pártjaikat a busás üzletkötések fejében szponzorizáló, lepénzelő üzletemberek a SRI és a DNA „kettősének” ártatlan áldozatai. Legalább is ezt állítja egy másik, a Dragnea–Tăriceanu „kettős”. Azonban mindenki előtt (nyilván előttük is) világos, hogy nem Iohannis-viccek terjesztéséért, hanem százezres-milliós adócsalás, közpénzlenyúlás, sikkasztás, okirathamisítás, hivatali visszaélés stb. miatt kattant rájuk a cellaajtó.

Az utóbbi „kettős” által fantáziált „rendőrállamban” például a több száz honatya ellen alig pár tucat esetében indult eljárás. A polgármesterek ezrei közül csak pár száznak gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással, az 1989 utáni számos kormánytag esetében pedig csupán tizenegy volt miniszter, valamint két egykori kormányfő ellen indult vizsgálódás, ült – vagy ülhet majd – a rácsok mögött. De hát – tetszettek volna kevesebbet lopni…

Persze Románia messze áll még az igazi demokráciától, a jogállamtól, és úgy tűnik, hogy az ország nem is az errefelé vezető úton jár. De manapság becsületes embernek azonban nem – vagy mondjuk inkább így: nemigen – kell félnie. (Így aztán félelem nélkül nyomoroghat).

Igaz, húszegynéhány éven át a tolvajoknak sem kellett félniük – sem nyomorogniuk. Nyugodtan szétlopkodhatták az országot, még kitüntetéseket is kaphattak érte; vagy ha nem, akkor plecsni nélkül válhattak egyik napról a másikra multimilliomosokká.

Most viszont – nem kevés nyugati nyomásra – beindult az igazságszolgáltatás gépezete.  Amely kissé még nyikorog-csikorog – de kétségtelenül működik!