Rengeteg elintéznivaló van a két nagy katonai-gazdasági világversenyző között, ez Obama és Putyin újrázásával mindkét fél számára tiszta. Már csak az kérdés, hogy kinek milyen képessége van abból az ügyhalmazból válogatni, amit az új START egyezmény, a NATO-orosz rakétavédelem, az Irán megbüntetésében való egyetértés, az afgán kérdés vagy a Magnyitszkij-cirkusz (az orosz árvák örökbefogadási stopja körül) jelentenek.

Soknak a megoldása legalább annyira hever Obama asztalán, amennyire a Vlagyimir Vlagyimirovicsén, az viszont Putyintól függ, hogy mit kezd az orosz gazdasággal, mennyire hódítja vissza a külföldi befektetőket, tartja meg a régieket, szerez újakat.

A szovjet összeomlás után a külföldiek sok fantáziát láttak a Borisz Jerlcin által alig menedzselt országban, hisz mindazt ígérte, amit a zavarosban halászás: kevés befektetés és gyors nyereség. Első látásra nem így tűnt, hisz ha a kilencvenes évek biztosnak látszó európai és tengerentúli gazdaságát nézzük, akkor ezzel ellentétben a Jelcin-Rosszija igencsak vérszegény befektetői kedvet mutatott, pedig a mostani pénzes pionír-réteg szép része azokból az időkből maradt Oroszországban.

Az erősödő gazdaság jelei főleg a gazdasági válság robbanása után tetőztek, amikor viszont éppen az européer és az Óperencián túlnani ökönómia gatyásodott le, miközben a Gazpromos-Rosznyeftyes Kreml büszke-fizetőképes maradt.

Vonzó tehát ide befektetni egy keveset és sokkal többet kihúzni, a baj csak az, hogy míg a düledező Európának pénze kevés, de sok a piacgazdasági-kapitalista tapasztalata, addig Oroszországnak van pénze, ám továbbra sem nevezhető kapitalista fellegvárnak.

Az ilyes remények akkor kerültek mélyebbre, amikor Putyin újrázott és a technokrata Medvegyev másodhegedűssé lépett vissza, ugyanis a szabadpiaci követelményeknek igencsak ellentmond az a parancselvű gazdasági tervezés és kiterjedt állami klienskör, amely most ismét és joggal Putyin cár atyuskától várja az állami megrendelések „paternalizmusát".

A narod soraiból is további nyomás nehezedik a kormányzatra, ugyanis sok átlagorosznak még mindig istenkáromlás az, ami Európában csak most kezd utálatos lenni: a piacgazdaság és a tőke, ami viszont a fentről vezérelt őskövület állami intézmények tiszteletéhez, a törvényerő cseppet sem tiszteléséhez és az oroszosan jóléti állam fenntartásához vezet. És masszív tőkekiáramláshoz is, hisz pont onnan mentik vagyonukat a befektetők, ahol a kis és közepes vállalkozásokat nem nagyon védik a befogadó állam törvényei, s ahol az állam megalomán terveit a bizniszekre is kirótt többletadókból igyekeznek fedezni.

Most ne a Tverszkaja utcára, Kitaj-gorodra, a Manyezsnaja és a Vörös terek cégeire gondoljanak, hanem olyanokra, amelyeknek (a PriceWaterhouseCoopers szerint) majdnem hatvan százalékát el akarják adni, nem látva bennük a folytatást. Ez lenne a START, amelyet ezúttal egy Medvegyevezett Putyin kötne a kül-, belföldi befektetőkkel, s amely valós-hihető, vissza nem utasíthatóan jó ajánlatokat tartalmazna.