Az Igazi Csíki Sör ügye rávilágít arra a nemzeti miópiára, ami miatt már régen az alternatív tények világában élünk – jóval megelőzve Trumpot.

Az egyik, a valósághoz közelebb álló olvasat szerint egy gazdasági vállalkozás, amely egy másikkal szemben határozta meg magát („igazi”), a piacon korábban jelen levő szereplő pozícióit veszélyeztette, ezért az pert indított ellene. Tavaly az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala kimondta, hogy nem összetéveszthető az előbbi és az utóbbi, idén január végén a marosvásárhelyi táblabíróság azonban úgy döntött, a csíki sör szóvédjegyet nem használhatja az Lixid Project Kft.

A cég szerint a döntés „támadás egy székely vállalkozással szemben, amely felvállalta az identitását, a magyar nyelvet és szimbólumai használatát”, a kérdést tehát az etnikai konfliktusok mezsgyéjére terelik. Hogy ebben van-e igazság, azt csak a döntéshozók tudhatják, az azonban nehezen megkérdőjelezhető, hogy a Heineken Romania nem puszta gazdasági érdekekből perelt volna.

Az alternatív tények világában mindez másként fest. Kissé belerondít a történetbe, hogy az idegen érdekeket kiszolgáló, brüsszelita Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala „a magyarok mellett foglal állást” (értsd: az egyik vállalkozás mellett, a másikkal szemben), de a marosvásárhelyi táblabíróság döntése már a régi reflexeknek kedvez. Abban az országban, amelyben az etnikai (és minden más, például szexuális) kisebbség valódi problémákkal szembesül, akkor kiáltunk farkast, amikor az éppen alszik.

Az alternatív tények világában „a románok” (akik, mint tudjuk, mind egyformák) „a magyarok” (akik, mint tudjuk, mind egyformák) ellen indítottak elkeseredett csatát, és kinek Heineken, kinek Igazi Csíki Sör volt a kezében. Ez a mámoros csata nem profitról, nemzeti szimbólumokkal kereskedő vállalkozásokról, piaci terjeszkedésről és reklámról szól, hanem arról a mindent felülíró identitásról, amit úgy hívnak: az etnikai.

A kisebbségi reflexek, amelyek számára a nemzet jóléte és a nemzet megléte mintha összeegyeztethetetlen volna, felülkerekednek minden józan megítélésen. Bibó arra emlékeztet A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című írásában, hogy a demokráciát az egzisztenciális félelem ingatta meg itthon, és míg nyugat-európai számára üres frázis a nemzet haláláról vagy megsemmisüléséről beszélni, addig ez számunkra érezhető realitás. Rámutat azonban arra, hogy az európai közösség modern politikai fejlődésének záloga: a közösség és szabadság ügye egy ügy kell legyen.

Ehhez azonban szükséges levenni az etnikai szemüveget és megvizsgálni egy-egy kérdést a többi létező szempont szerint is. Az Igazi Csíki Sör bár marketingje részévé tette (és nem kérdőjelezem meg, hogy őszintén) az etnikai identitást, a Lixid Project Kft. egy vállalkozás, amelynek érdeke – ahogyan a Heineken Romaniának is – a túlélés/felülkerekedés. Nyugaton nem ritka, hogy a különböző identitásokra építenek cégek: amikor az Egyesült Államok összes államában legalizálták az azonos neműek házasságát, számos vállalat logója szivárványosra váltott. A politikai nézetek és a különböző identitások harca megjelenik a piacon is, a termékpreferencia pedig akár üzenettel is járhat (ld. az Apple-használók esetét). De ha vonzó is az egysíkú világértelmezés, a valóság könyörtelen: nem úgy működik, ahogy mi akarjuk. A Lixid Project Kft. és a Heineken Romania pereskedése nem többség és kisebbség, nem román és magyar, nem nemzetietlenek és nemzetiek, nem demokraták és antidemokraták harca. A farkas máshol jár.

A karikatúra szerzője: Léphaft Pál