Bogdán Tibor: Besurranó tolvajok kormánya

Az ember úgy van ezzel a kormánnyal, mint a besurranó tolvajokkal: tudja, hogy megpróbálják észrevétlenül kifosztani, figyelemmel is tartja őket, igyekszik az értékeire is vigyázni – aztán mégiscsak kifosztják. A besurranó tolvajok ugyanis többnyire éjszaka dolgoznak, és ügyelnek ara, hogy ne ébresszenek fel.

Nyilván, a kormány is ezért halasztotta estére a nagykorruptakat futni hagyó jogszabályok elfogadását, és azokat éjszaka fél egykor jelentette meg a Hivatalos Közlönyben – csakhogy az emberek ez alkalommal nem aludtak és éjnek évadján, a mínusz tíz fokos hidegben is tizenötezer ember gyűlt össze a kormány székháza előtt, egyebek között a kormány lemondását, előrehozott választások kiírását követelve.

A Gheorghiu-Dej-féle időket megélt ember még jól emlékszik rá, hogy a kommunista diktatúra szervei is éjszaka dolgoztak igazán: hajnali két-három órakor állt meg a „fekete autó” a kiszemelt áldozatok háza előtt – akik aztán jó időre (vagy örökre) – eltűntek.

A Grindragnea-kormány – pontosabban a börtöntől rettegő Liviu Dragnea – mindent meg is tett azért, hogy valamennyi társadalmi kategóriát elaltasson: néhány lejt adott a kismamáknak, a nyugdíjasoknak, a diákoknak, a minimálbéren tengődőknek.

Arra viszont még a fiatalabbak is emlékezhetnek, hogy a hatalma elvesztését megérző Ceaușescu is 100 lejjel próbálta meg lecsillapítani a tömegeket. Túl későn, szerencsére.

A Hivatalos Közlönyben megjelent szöveg még az előző változatnál is rosszabb. Megszabadul a vádaktól, a börtöntől – a jogszabályok „tárgyát” képező Liviu Dragnea mellett – többek között Ion Iliescu, Sebastian Ghiță, Dan Șova, Victor Ponta, Șerban Mihăilescu, Dan Nica, Cătălin Voicu, Adrian Duicu, Adrian Severin, Marian Vanghelie, Radu Mazăre, Nicușor Constantinescu, Olguța Vasilescu, Robert Negoiță, Mădălin Voicu, Eugen Bejinariu, Mihai Tănăsescu, Corneliu Iacobov, Ecaterina Andronescu, Ilie Sârbu, Dan Ioan Popescu, a Viorel Hrebencic (akinek vezetékneve, egy szellemes megfogalmazás szerint akár a korrupció mértékegysége is lehetne) és, mint ahogy a színházi plakátokon áll: még sokan mások…

Politikus uramék – bebörtönzöttek, szabadlábon lévők – azon siránkoznak, hogy embertelenek a börtönkörülmények (naná, újgazdagék még az ötcsillagos szállodákban is találnak kifogást), hogy nagy a zsúfoltság (ne tessenek annyit lopni!), hogy megbetegszenek és hullnak, mint a legyek.

Nos, e megható szövegek ellenére mégsem könnyezem. Részben mert nem vagyok sírós hajóskapitány, részben pedig azért, mert a börtönkörülményeken ugyan valóban javítani kellene, de a börtön azért mégsem luxusnyaraló, ide bűnözők kerülnek, akiknek tetteikért bűnhődniük kell; meg aztán a börtönt világszerte büntető intézményként tartják számon.

Azt is tudom, hogy makkegészséges sikkasztók, közpénzek lenyúlói, megvesztegetők és megvesztegethetőek, hatalmukkal visszaélők, okirat hamisítók nyomban szívükhöz kapnak, gyógyíthatatlan kórt kapnak, „dossziébetegséggel” kórházba kerülnek, mihelyt a bíróság elé kell állniuk vagy netán rájuk kattan a cellaajtó.

Könnyeimet tehát inkább az ártatlanul bűnhődő embereknek tartogatom. Azoknak például, akik – valóban betegen – állami kórházba kerülnek, ahol a körülmények nem sokkal jobbak, mint a börtönben. Hivatalos adatok szerint az egészségügyi rendszer működésképtelensége miatt a romániai kórházakban évente több mint 60 ezer ember hal meg. Nagyjából ennyi lakosa van például Vajdahunyadnak, vagy Dévának, Sepsiszentgyörgynek… És ezek az emberek nem mind a betegségük miatt haltak meg. Az Eurostat jelentése szerint 2013-ban például a jelenlegi orvosi technika mellett a kórházi halálesetek közel 50 százalékánál a beteg élete megmenthető lett volna. Azaz a romániai kórházakban négy évvel ezelőtt elhunyt 54 827 beteg közül 27 400 a rossz kórházi körülmények miatt veszítette életét. Ez a legmagasabb százalék az Európai Unió szintjén. Ezek az emberek nem voltak bűnözők, ártatlanok voltak, akik gyógyulni, nem pedig büntetésüket letölteni mentek kórházba. Egyetlen bűnük az volt, hogy megbetegedtek, a mindenkori kormányok pedig – alkotmányellenesen – halálra ítélték őket.

(A neuropszichológiai rehabilitációs „kórházak” embertelen körülményeiről már nem is beszélek, holott itt 30 ezer beteg embert – nagyjából ugyanannyit, mint ahány bebörtönzött van jelenleg – tartanak szinte középkori állapotokban, ágyhoz láncolva, kiéheztetve, megalázva… Pedig hát ők is csak betegek, nem bűnözők).

Az országos börtönigazgatóság szakszervezetei szerint tavaly a börtönökben 98 személy halt meg. Vagyis az 1000 személyre számított elhalálozás 3,5 ezrelék volt, azaz háromszor kisebb, mint a börtönökön kívül, ahol ez a szám 11,7 ezrelékesre emelkedett.

A börtönigazgatóság honlapjából az is kiderül, hogy a bebörtönzöttek száma az utóbbi huszonhét év során jelenleg a legkisebb, a tíz évvel ezelőtti 48 ezer személyről 27 ezerre csökkent.  Így aztán a túlzsúfoltság érve is meglehetősen hadilábon áll, már csak azért is, mert a börtönigazgatóság friss közleménye szerint a börtönből kikerülő bűnözők 60 százaléka pár hónapon belül ismét rácsok mögé kerül.

Érdekes módon, Liviu Dragneát és párttársait a kórházakban ártatlanul szenvedő, nozokomiális fertőzést kapó és meghaló emberek helyett a bűnözők mostoha sorsa foglalkoztatja. Persze, ez is csak azóta, hogy sorra rács mögé kerülnek nagykorrupt társaik, és úgy érzik, hogy lassan rájuk is sor kerülhet.

Az utcai tüntetések, a civiltársadalom felháborodása nyomán az az igazságügyi miniszter által összehívott „konzultáció” a közkegyelemről, a Büntető Törvény könyv módosításáról is kész kabaré volt. Egyik oldalon a kormány szándéka ellen józan érvekkel tiltakozók, a másik oldalon volt börtönlakók, bűnözők, rokonaikat a rácsok mögül kimenteni igyekvők álltak. Utóbbiak természetesen a kormány álláspontját védték. Hihetetlen, de ide jutottunk: a kormány – na jó, jelen esetben csak az igazságügyi tárcavezető – nyíltan büntetett előéletűekkel paktál, méghozzá a közérdek, a népakarat ellen, bűnözők segítségével szabadítaná, biztosítaná saját büntetlenségét.

Pedig a megoldás egyszerű lenne: az igazságügyi tárcavezető ígérete szerint amúgy sem kapnak közkegyelmet a gyilkosok, erőszakot elkövetők és pedofilok. Ehhez már csak annyit kellett volna hozzátennie mindez nem vonatkozik a honatyákra, miniszterekre, helyi választottakra, bírókra, ügyészekre sem – vagyis mindazokra a tisztségviselőkre, akik a bizalommal és hatalmukkal visszaélve szétlopkodták az országot.

A vádaktól az éjszaka leple alatt megszabadult bűnözők, gyanúsítottak, bíróság elé citáltak most a szemünk közé nevetnek, győztesnek érzik magukat és ismét kiforgatják majd a zsebeinket – mi pedig mindezt szótlanul tűrjük?!

Fotó: ccib.ro

Kimaradt?