A sajtó igyekezett izgalmassá avatni a választások utáni, kormányalakítás előtti időszakot. Erre az is lehetőséget nyújtott, hogy tanulva elnökválasztási kudarcából, a Szociáldemokrata Párt nem nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét. Az SZDP nem várt arányú győzelmet aratott, amit fokozott az is, hogy a nemzeti liberálisok leszerepeltek, a szociáldemokraták partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége is bejutott a törvényhozásba. Ráadásul ismét bebizonyosodott, hogy Klaus Iohannis nem Traian Băsescu, nem a reménytelen helyzetek kíméletlen kihasználója.

Az immorális megoldás ezúttal szóba került ugyan, de megtört Călin Popescu Tăriceanu akaratán: kitartott már a választási kampányban egyértelműsített szándéka mellett, nem állt át az úgynevezett jobboldalra, sőt, kijelentette, hogy az igazi liberális párt nem a nemzeti liberálisok alakulata.

Világossá vált tehát, hogy a szociáldemokraták és a liberális-demokraták alakíthatnak kormányt. A megválaszolatlan kérdés csak a kormányfő személye maradt. A választók érdeklődését fokozta, hogy a szociáldemokrata párt elnöke, Liviu Dragnea olyan személyleírást adott a miniszterelnök-jelöltjükről, amely leginkább rá, Liviu Dragneára illik, noha az államfő kategorikusan és óvatlanul még azt is kijelentette, hogy nem érdekli mit ír elő a törvény, neki elvei vannak és nem fogja a választási csalásért elítélt Dragneát elfogadni kormányfő-jelöltnek. (A vonatkozó törvény és az alkotmány előírása közti ellentét csak újabb példája a hazai törvénykezés esetlegességének.)

Nekünk, erdélyi magyaroknak nem a miniszterelnök kiléte a legnagyobb tét ezekben a napokban, noha az sem mellékes. Talán Călin Popescu Tăriceanu személye jelentett volna némi garanciát számunkra, az ALDE-társelnöke a választási kampányban sem határolódott el egykori kormánykoalíciós partnerétől, az RMDSZ-től. Ámde senki sem hihette komolyan, hogy a kis híján abszolút többséget szerző szociáldemokraták átengedik a miniszterelnöki tisztséget egy kispártnak.

Már a kampányban megállapították a politikai elemzők, hogy az RMDSZ programja egy kormányzásra készülő érdekvédelmi szervezet programja, annak megvalósítása ellenzékből szinte lehetetlen. Hogy választási ígéreteit teljesítse, az RMDSZ-nek partnereket kell találnia a törvényhozásban és lehetőleg nem az ellenzéki padsorokban.

A politika nem kívánságműsor, ezért fölösleges azon morfondírozni, hogy a bal a rosszabbik oldal, ráadásul az a jobboldal sem hozott, ígért sok jót. Többször leírtam, már a Tăriceanu utáni korszakban, már Crin Antonescu idejében az NLP nemzetibb (ha úgy tetszik nacionalistább) volt, és egyre inkább azzá lett, mint liberális. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy éppen a nemzeti liberálisok tiltakoztak az ellen, hogy az RMDSZ is belépjen a Szociálliberális Szövetség kormányába. S hogy mit sem változott a felfogás a pártban, bizonyítja Petre Roman NLP-honatya és honfi lázas igyekezete, amellyel kedd este igyekezett meggyőzni egy hírszenny-csatorna nézőit és meghívottjait, hogy a magyar kormánnyal, Budapesttel nem szabad még csak tárgyalni sem.

Igaz ugyan, hogy Liviu Dragnea politikai megfontolásból – véleményem szerint teljesen fölöslegesen – a kampány kezdetén azt nyilatkozta, hogy semmilyen együttműködésre nem hajlandó az RMDSZ-szel, ám már az exit-poll eredmények ismeretében jelezte: meggondolta magát. Dragnea jó stratéga, noha nem hiszem, hogy RMDSZ-ellenessége miatt szavaztak volna az SZDP-re Erdélyben többen, mint korábban. Protestszavazatok voltak, amelyekkel az NLP-t és Klaus Iohannist büntették azok, akik két évvel ezelőtt még amolyan politikai messiásként üdvözölték bevonulását Cotroceni-be.

Minden bizonnyal Dragnea már a kampányban számolt és rájött, hogy az RMDSZ-szel együttműködve, a nem magyar kisebbségek parlamenti csoportjának támogatásával megvalósítható a kétharmados többség is, amely nagy horderejű törvények elfogadásához, sőt, egy esetleges, noha szükséges alkotmánymódosításhoz is kell. A hárompárti együttműködéssel jó esetben a parlament is megerősíthető, s erre az antidemokratikus reflexek és hatósági, szolgálati túlkapások esélyének megnövekedése láttán, nagy szükség is van.

Elfogadható megoldás körvonalazódik: az RMDSZ nem lép kormányra, a parlamentből támogatja a kormánykoalíciót, úgy mint tette azt a Năstase-kormány idején, akkor, amikor a legtöbb kisebbségi jogokat biztosító törvényt sikerült elfogadtatni. Ráadásul az együttműködést hathónaponként felülvizsgálják, ami visszatérést jelenthet a korábbi gyakorlathoz: a kormány és az RMDSZ közti időnkénti, állandó egyeztetéshez. Az sem mellékes, hogy azokat a törvényeket, amelyekhez kétharmados többség kell, az RMDSZ nélkül nem lehet elfogadni, így – a mai állás szerint – például a régiósítás sem valósítható meg ellenünkre.

A fanyalgóknak természetesen ez nem elég, noha olyan szűk négy esztendő után vagyunk, amikor beismerhetjük, hogy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának és a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény előírásainak maradéktalan alkalmazása, a tanügyi törvénybe foglaltak gyakorlatba ültetése is előrelépés lenne.

Nem is beszélve az erdélyi beruházások eszközléséről.

Hat hónap múlva kielemezhetjük az együttműködés eredményét vagy eredménytelenségét.

Fotó: ancheteonline.ro