Az utóbbi időben – főleg az idei választási kampányok során – ismét előtérbe került a régebbi jelmondat, miszerint nem adjuk el az országot (főleg Soros Györgynek nem). Egyre inkább terjed a tévhit, miszerint aki idegen, az mind az ország ellen dolgozik. Az Európai Uniótól kapott térítésmentes milliárdok csupán gyenge fizetséget jelentenek az ország szuverenitásának feladásáért, a korszerű vállatokat létrehozó, munkahelyek ezreit megteremtő külföldi beruházók éhbérért dolgoztatják a helyi alkalmazottat, bagóért felvásárolják az ipart, a mezőgazdaságot, kiviszik a megtermelt profitot, és még ők adnak leckét nekünk civilizációból.

Ami igencsak hálátlanság (igazság szerint egyenesen pofátlanság) azt követően, hogy évszázadokon át védelmeztük a nyugati világot, a keresztény értékeket a mongoloktól, tatároktól, törököktől – vagyis hát az akkori migránsoktól. A román inkább szegény marad (a vállalásnak ez a fele teljesül is), de akkor is megmenti az országot kiszipolyozó idegenektől. Mintha csak visszaköszönne a „szegény, de becsületes” Iliescu (aki az igazat megvallva sem túl szegény, sem nagyon becsületes nem volt – akárcsak mostani követői)…

„Büszke vagyok a románságomra” – harsogták hazafias lendülettel a szociáldemokraták a helyhatósági választásokon, ősszel pedig arra biztattak, hogy „merjünk hinni Romániában” (vagyis ne nagyon bízzunk az idegenekben, elég, ha magunkban csalódunk). Szép jelmondat – bár hiányzik belőle, hogy huszonhat év történései után miért is kellene olyan megveszekedett hitünknek lennie –, a liberálisok csinosan el is lopták, azzal a nyilván hiánypótlásnak szánt kiegészítéssel, hogy „merjünk hinni – a becsületes emberek által vezetett Romániában”. Ami tapasztalataink szerint képtelenség.

Călin Popescu Tăriceanu tömörülése is az össznemzeti akaratra összpontosított: „merjünk többet”, ami persze kisded plagizálása a „merjünk hinni Romániában” jelmondatnak; a liberálisok másik jelmondatából – „visszaadjuk Romániát” – pedig arra következtethetünk, hogy az országot valaki elvette tőlünk (feltehetően az idegenek).

Ha a magyar kártya ki is maradt a mostani kampányból, de a hatalomra törő román politikusok – pártállástól függetlenül – az idegenellenes hangulatot szították (nem hiányzott természetesen a gonosz Soros sem). A politikusok továbbra is arra alapoznak, hogy aki idegen, az egyben ellenség is, arra nem gondolva, hogy a jelenlegi nemzetközi körülmények között (Trump választási győzelme, a „migránsválság”, a nyugat-európai szélsőjobb fölerősödése, a visegrádi négyek Brüsszellel való dacoskodása) hova vezethet a túlhajtott nacionalizmus, az idegengyűlölet.

Sajnos, úgy gondolják – és sajnos, a maguk szempontjából helyesen –, hogy ameddig az idegenektől tartunk, amíg szemünket a románellenes összeesküvést szövő határon túli ellenségre vetjük, addig megfeledkezünk a belső – az igazi – ellenségről. Akik aztán úgy mentik meg a nemzeti vagyont az országot zsebre vágni szándékozó idegen tolvajoktól – hogy maguk lopják el azt.

Mondhatnánk azt is, hogy az ősi módszert: a felperzselt ország taktikáját használják fel a gonosz külső ellenség ellen, azzal a különbséggel, hogy a javakat nem tűzzel emésztik fel, hanem úgy zsebre vágják, hogy nincs az a láng, amelyben jobban nyomuk veszne!

A gyufán megtakarított pénzt pedig szétosztják a nép között.

Fotó: larevista.ro