Nem tudom, olvastak-e valamit is Jean-Jacques Rousseau-tól vagy pedig csak a lángelmék véletlenszerű találkozásáról van szó, de a lakossági gázellátásról gondoskodó Romgaz vezetői maguk is meggyőződéssel vallják a Vissza a természethez! elvet.

Mással ugyanis nem tudom magyarázni döntésüket, amelynek megfelelően – az internet, a műholdak, az űrhajók, az elektromos kütyük világában felnevelkedő 21. századbeli nemzedék számára – eléggé furcsa módon próbálják megállapítani azt, hogy mennyire hosszú és milyen nehéz lesz a tél. Márpedig erre nagy szükségük van ahhoz, hogy pontosan tudják, mennyi földgázra lesz szükségü(n)k a zimankós időszak átvészeléséhez.

A Romgaz úgy látszik, nem bízik a melléfogásokban bővelkedő meteorológusokban, akiknek szavában én is kételkedem az ezerkilencszázhetvenes évek elejének márciusi nagy hóvihara óta, amikor is napos, meleg időt jeleztek aznapra, pedig a borz előre látta a havazást, mert két nappal azelőtt eltűnt a fészkében. Hát nem borzasztó??

Feltehetően ilyesmire gondolhattak a Romgaz vezetői is, amikor úgy döntöttek, hogy a meteorológiai előrejelzésekre fittyet hányva, téli prognózisukat maguk is az erdei vadállatokra alapozzák.

A Romgaz kidolgozta tehát stratégiáját, és megállapította azt is, hogy pontosan milyen állatok viselkedése alapján állapítja meg, mennyi földgázt kell télire tárolnia a lakosság zavartalan ellátáshoz.

Nos, először is megnézik, hogy az ősz folyamán mennyit híztak a vaddisznók. Kockázatos feladat, az bizonyos, hogy vaddisznóval találkozni, meg a súlyát méricskélni nem éppenséggel kellemes és veszélytelen dolog, ha felbosszantják nagyon meg tudja hajkurászni az embert. És az őszi súlyméréshez ismerni kellene a vaddisznó tavaszi-nyári súlyát is, mivel csak így lehetne pontosan meghatározni a súlygyarapodást, máskülönben ugyanott lennénk, mintha a meteorológusokra hallgattunk volna. Az pedig közismert, hogy ebben az időszakban a kicsinyeit védő koca nem igen kérdezi az embertől, hogy mi járatban van arrafelé. Na, de valami áldozatot csak kell hozni azért, hogy a lakosság télen ne fázzék (rá) az előrejelzés pontatlanságára.

Persze az állati előrejelzésnek vannak ennél veszélytelenebb formái is. Így például a Romgaz szerint sok mindent elárul a télről az is, hogy a teknősbéka milyen mélyre ássa be téli fészkét a földbe. A teknőc az ugye nem veszélyes, legfeljebb kissé méltatlankodik, amikor a Romgaz szakértői felébresztik álmából, hogy megmérjék a földbe fúrt fészekjárat mélységét, de hát annyi…

A téli földgázmennyiségünk szempontjából fontos lehet az is, hogy mikor indulnak útra a vándormadarak, bár az előrejelzés szempontjából ez kissé kockázatosnak mutatkozik, hiszen hazárdnak tűnik, megtörténhet, hogy mondjuk a gólyák a szokásosnál hamarabb kelnek útra, a fecskék pedig később, vagy megfordítva, hogy egyéb, kiszámíthatatlanul viselkedő vándormadarakról már ne is beszéljünk, és akkor ki vajon ki dönti el azt, hogy mennyi fölgázra lesz szükség…

De bízom benne, hogy ilyen esetben is találnak majd „megmondót” a havi többtízezer eurós fizetéseket felvevő vezetőségi tagok között.

Persze az könnyen megeshet, hogy teknőcék, vaddisznóék, a vándormadarak nincsenek tisztában azzal, hogy viselkedésüktől függ a lakosság téli földgázellátása, így aztán könnyen megeshet, hogy felelőtlenül viselkednek és a hideg időszakban a Ceaușescu-módszert kell majd alkalmaznunk, két kabátot magunkra véve.

Így aztán, ha télen mégsem lenne elegendő gázunk, akkor ne a Romgaz alkalmazottait, hanem – a vaddisznókat szidjuk.

Fotó: fotoklikk.hu