Naponta jelennek meg leleplező cikkek hatalmas lopásokról, megumbuldázott közbeszerzésekről, haveroknak átjátszott ingatlanokról, mesés meggazdagodásokról, az újgazdagok pénzszórási szokásairól. Elolvassuk, továbblapozunk vagy kattintunk. Talán olyasmit gondolunk: pofátlanság, szemétség, aljasság. Felháborító. De már a felkiáltó jelet sem tesszük ki, gondolatban sem.

A helyzet elemzéséhez és megértéséhez az értelmiségi megmondóemberek elővették az érzékelési küszöb és az észlelési küszöb fogalmakat a pszichológia eszköztárából. A társadalom eszerint úgy működik, mint az egyes ember, mindenféle információk bombázzák az érzékszerveit, ezek egy része nem szolgálja a túlélést, nem figyelünk rájuk, míg azokra, amelyek fontosak számunkra, reagálunk. A társadalomban ezek szerint csak gyűlik-gyűlik az információ (a méreg, az indulat, az irigység) meggazdagodott vízvezeték-szerelőkről, ellopott vagyonokról, elégetett közpénzekről, s amikor annyira összegyűltek, hogy elérik a küszöböt, akkor közösségi reakció, akár robbanás következik be, amely elsodorja a korrupt és romlott elitet. (Ízlés szerint: az egészet, csak a baloldaliakat vagy csak a jobboldaliakat.)

Mintha a történelem nem mindenben igazolná az elmélet működését. A piramisépítő egyiptomi munkás, a római gladiátor rabszolga vagy a középkori jobbágy több évezreden keresztül nem tudott arról, hogy neki valamilyen küszöbe van, és alkalomadtán egy társadalmi változás gyúanyaga gyűlik a tömegekben. Valóban volt Spartacus, és voltak felkelések, éhséglázadások, de szinte mindet véresen leverték, és visszaállt a világ rendje.

Marx és Engels (nagyhatású társadalomtudósok a XIX. században) egész elméletet szenteltek a világtörténet olyan értelmezésű megírásának, mely szerint az alul lévő tömegek megelégelik a társadalmi elosztás igazságtalanságait, és egy olyan világ felé haladunk, ahol az igazságosság lesz a rendező elv mindenki legnagyobb megelégedettségére.

És – mivel vége a polkorrektség korszakának – a szép új világ hajnalán őszintén be kell vallani, bármennyire ízlésünk ellen van, hogy a könnyen érthető kategóriába tartozik annak felfogása, hogy amit itt lopásnak (korrupciónak, mutyinak, rablásnak) neveznek, az ott, a főideológus szerint szimplán politika (nemzeti tőkésosztály építése, értékválasztás, személyzeti politika). Ahogy annak idején a királyok egész vármegyéket adtak a kiemelt híveiknek.

Valamiféle küszöb mégis létezik, nem véletlenül emlegettük fel a túlélés fogalmát az érzékeléssel kapcsolatban. A tömegekben jól elrejtett túlélési ösztönt néha egészen kis dolgok váratlanul a forrásig hevítik, és felszedik az utcaköveket, tömegtüntetéseken követelik a változást. Tűz tör ki egy diszkóban, amelynek hibátlanul funkcionáló hivatalok mellett nem lehetne működési engedélye, hazudik (és beismeri) egy politikus, megdrágul a sajtos pogi, vagy csak elterjed, hogy felülről mérgeket szórnak ránk, és jön a mértéktelen, mindent elsöprő felháborodás.

Nagyon nagy tömegek vannak a küszöb közelében világszerte. Elégedetlenség, indulat, irány nélküli lendület. Ennek megnyilvánulása a Brexit, a menekültválság, Trump győzelme… Vannak, akik új korszak hajnalaként üdvözlik ezeket a jelenségeket, mert úgy gondolják, uralják a folyamatokat. Tévednek.