Az megvan, hogy a mélyben tartózkodó buvároknak a fedélzetről leszólnak: „Gyertek fel, süllyedünk!”? Ez jutott eszembe arról, hogy Romániában le kellett szedni a hatalmas plakát-üzeneteket, mert kezdődik a választási kampány, a kampányban pedig az új előírások korlátozzák a méreteket.

Szerencsére a mi „Üzenjük Bukarestnek, hogy ők is értsék...” plakátjainkat már korábban leszedették, így most teljes erővel az igazi kampánytémákra tudunk koncentrálni: a templomra és az iskolára. Valószínű, hogy a plakátjaink leszedése, csakúgy, mint a marosvásárhelyi iskolabotrány alkalmas arra, hogy felkavarja az indulatokat, mozgósítva akár a választói hajlandóságot is. Ennek ellenére, a kiállás iskolaügyben, különösen a gyertyás-könyves tüntetés, bevallom, minden nagyszerűsége ellenére marosvásárhelyiként keltett bennem elkedvetlenítő képzettársításokat is. Városunk megint valaminek a központja, valaki mintha megint a reagálásunk mikéntjét és intenzitását próbálná felmérni – utána meg ki tudja? Hiszen sejtjük, ki az a valaki, s a titkosszolgálatok döntöttek már el választásoknál is fontosabb téteket nem egyszer.

Nyilvánvaló, hogy a kampányban az RMDSZ részéről sorra kerülnek a sérelmeken, a reagálási kényszeren és a jogvédelem témáin kívül kreatív, proaktív tervek is, és a veszélyre/tétre való figyelmeztetés hangja mellett megjelennek a pozitív érzelmi töltetű, jövőképet vázoló üzenetek is. Legjobban viszont attól tartok és attól óvnám nagyon a közösségünket, nehogy a világot megrengető amerikai elnökválasztás nyomán hozzánk is „berezegjen” a politikai inkorrektség és az elitellenesség.

A világ első emberének megválasztását ugyanis helyenként a politikai korrektség végső diadalmas győzelmeként értelmezik. Persze, hogy túljátszva minden a maga akár siralmas, sőt veszélyes karikatúrájává válhat, így a politikai korrektség is, sőt maga Donald John Trump is, aki hirtelen valamiféle szókimondó bajnokává vált a polkorr- és az elitellenességnek – de saját ellentétébe fordulhat még a politikai inkorrektség is. (Groteszk például, amikor moral insanity-k védik és hirdetik, olyan áhítattal és indulattal, amelytől – remélik – eltűnik köztük és bálványuk között a távolsegg.)

A polinkorr felülírja az alkalmasságot, így lesznek elnökök böszeszkukból, iohannisokból, gwbushokból, trumpokból. És most, ezekben az utónapokban a nagy amerikai választási Star Academy után nem az elit tüntet! Nem a közvélemény-kutatók tüntetnek a politikai inkorrektség ellen, hanem maga a köz(vélemény), kétségbeesésében, mint a brexit poll után is Nagy Britannia-szerte, aggodalmában, hogy mi történhet bizonytalanná és rizikóssá vált világunkban a „korrekt” értékeinkkel.

Mi Erdélyben talán védettebbek voltunk és vagyunk, nem annyira a kultúránknak, mint inkább a türelmességbeli hagyományainknak köszönhetően. Felbukkant odaátról egy-egy idegenszívűzés meg hazaárulózás, egy-egy bayerzsoltos mocskos zsidózás, utána a nehezen gyógyuló gyűlöletkampányban egy-egy migránsos „népszínmű”, meg persze a kommentekben csőstül a csőcselékesség... de a közbeszédünk és főleg az erdélyi magyar ember becsületessége, szokott viselkedésmódja nem tűri az agresszív tiszteletlenséget.

A környezet, amiben felnőttem, az erkölcshöz úgy viszonyult, hogy nem sokat beszélt róla, de ellene sem beszélt, s nem is sértette meg úton-útfélen. A legegyszerűbb, azt hiszem, azt mondanom, hogy jóságra, megértésre, részvétre, közösségvállalásra neveltek. Eszembe sem jutott, hogy mindezeknek lehetnek álságos, megjátszott, érdekelt formái is. Persze, most már tudom, lehetnek. Át lehet lépni határokat, a politikában is egyre inkább. De minden határátlépés alapjában véve valami egyszerűbb, formalizált – etikai vagy jogi – szabály (tessék, a tízparancsolat!) megszegése, persze eltérő súlyosságú megsértése.

Mindegy, számomra a „közepes” politikai inkorrektség is elviselhetetlenebb a legádázabb politikai korrektségnél. Éppen azért, mert kisebbségi vagyok, és a kisebbséget mindig könnyebb diszkriminálni, vagyis jogai hangoztatását a politikai korrektség túlhajtásának minősíteni. Egyébként vették észre, hogy a politikai inkorrektség mindig megvárja, hogyan alakul a többség, hogy utána a végeredmény alapján „megírja a történelmet”, kiossza a azokat, akik rosszul jártak? A győztes mindent visz, vae victis, az áldozat a hibás – íme, a polinkorr „eszmei alapja”.

Szeretnék igazi korrektségre felhívni mindenkit, minden választót: megértésre, érzékenységre közösségi gondjaink, mássági jogaink iránt. Vannak értékeink, van igazi kulturális, tudományos gazdálkodó, egyházi elitünk – volt és van és legyen valódi politikai elitünk és képviseletünk is! Rajtunk múlik, ha úgy tetszik, felismert érdekeinken – és korrektségünkön!

Utóirat 1. Nincs erkölcsi győztes

Amerikában a szavazást Hillary Clinton nyerte meg, akire a számlálás vasárnap reggeli állása szerint már 631 ezerrel (!) többen voksoltak, mint Donald Trumpra. A választást azonban utóbbi nyerte meg, mert az elektorok aránya 290-228 az ő javára. Tehát ha a „népi támogatást” tekintjük, e számok tükrében nagyobb a Hillary Clintoné, és csak az amerikai választási rendszer sajátosságai teszik, hogy miközben minden más országban megnyerte volna a választásokat, az Egyesült Államokban elveszítette.

Beszédes adat, hogy ahol Clinton nyert, ott a győzelme fölényes volt: Californiában (55 elektor) 61 százalék – 33 százalék arányban, New Yorkban (29) 59 – 37; simán győzőtt Washington államban, és szinte hihetetlen eredményt ért el a fővárosban (Washington DC): 92,8 – 4,1. Elképzelhető, mi vár Trumpra Washingtonban. S ha a kedves, okos, szerény és népszerű Obamáékra gondolok...

Nagyon kis különbséggel veszített Clinton különösen három meghatározó államban, ahol győzelemre számított: a végén Trump javára billent a mérleg Pennsylvaniában (20 elektor) 48,9 százalék – 47,6 százalék arányban, Michiganben (16), ahol mindössze 0,3 százalék (!) volt köztük a különbség, továbbá Wisconsinban (10) 48 – 47... (A százalékarányok összege azért nem száz, mert szavazatokat kaptak az outsiderek is, továbbá valószínűleg nem veszik bele az érvénytelen szavazatokat.) Ha csupán ebben a három államban fordított eredmény születik s a 46 elektor Hillary Clintonhoz kerül át, akkor neki lenne meg a 270 elektora, ő lenne az Államok elnöke.

Mindezekből nem az következik, hogy Donald Trump győzelme nem jogos, még csak az sem következik, hogy Clinton az erkölcsi győztese a választásoknak, hiszen a szabály az szabály, menetközben nem lehet megváltoztatni, mint teszik oly gyakran polinkorrék. Az viszont talán következik, hogy a sajtó és a szociológusok, a közvélemény és a tudomány téves előrejelzéseit nem illik elfogultsággal, szakmaiatlansággal magyarázni. Annál is inkább, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy végül az érzékeny mérleget a republikánus jelölt javára a Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI (vagyis a titkosszolgálat) republikánus elnöke billentette át ármányos bejelentéseivel. És ha ezt elfogadjuk, akkor már akár azon is elgondolkozhatunk, hogy megérdemelt volt-e Donald Trump győzelme. Merthogy nem az alkalmassága juttatta a világ legerősebb emberének pozitúrájába, az véleményem szerint egyértelmű. Mint ahogy az is, hogy még sok minden megtörténhet – akár vele is.

Utóirat 2. Négy idézet

Donald John Trump

“Az a nagy baja ennek az országnak, hogy politikailag korrekt akar maradni. Engem már nagyon sokan támadtak, és az igazat megvallva nincs időm arra, hogy politikailag korrekt legyek. De Amerikának sincs erre ideje!” (2015)

Orbán Viktor

„A világnak mindig jót tett az, ha sikerült magát kiszabadítani az éppen uralkodó ideológiai irányzatok fogságából, és vissza tudott térni a valóság talajára. Szerintem most ez történt az Egyesült Államokban, és ez esélyt ad a nyugati világ többi részének is, hogy kiszakítsa magát az ideológiák, a politikai korrektség, a valóságtól eltávolodott gondolkodásmód és beszédmód fogságából, és visszatérünk végre a realitások talajára.” (2016)

Orbán János Dénes

„A rovott múltú kujon, a feministák rémálma, aki ellentéte mindennek, ami polkorrekt, azért győzött, mert nem próbált többnek látszani, mint aki, ellentétben középszerű, rozoga és becstelen ellenfelével, aki zseniálisnak, makkegészségesnek és a világbecsület megmentőjének próbálta beállítani magát, miközben ordított róla, hogy habozás nélkül hajlandó lenne népirtásra is, ha arra lehetősége lenne és annak köszönhetően visszaköltözhetne a Fehér Házba, hogy ezúttal ő perverzkedjen az ovális teremben. (...) A beteges polkorrektség korszakának szimbolikusan (és reméljük nem csak szimbolikusan) vége.”

Henry Louis Mencken amerikai újságíró

„Ahogy a demokrácia egyre tökéletesebb lesz, az elnöki hivatal egyre közvetlenebbül azt fejezi ki, mi van az emberek lelkében. Egy fennkölt ideál felé haladunk. Eljön majd a nagyszerű és diadalmas nap, amikor a nép egyszerű gyermekei végre elérik, amire szívük vágyott, és a Fehér Ház lakója egy valódi gyengeelméjű lesz.” (1920)

Fotó: erdelyitunderkert.hu