Román körökben megütközést váltott ki az a tény, hogy államfőnk helyet foglalt a Hallgatás asztalánál. Nem értem a megdöbbenést. Szerintem csakis Brâncuşi jövőbelátására utal az a tény, hogy megalkotta ezt a remekművét: a Hallgatás asztalával a vizionárius szobrász voltaképpen megjövendölte nekünk Klaus Iohannist.

Klaus Iohannis pedig – aki szintén látnok, hiszen hosszú időre szóló országtervet akar – pontosan megértette Brâncusi elképzelését, ezért természetszerűen foglalt helyet a számára megtervezett asztalnál; akár azt is mondhatnánk, hogy a Hallgatás asztala elnökségnek eddigi éveit jelképezi. Vagy legalább is díszlet lehet cotroceni-i tevékenységéhez.

Ennek ismeretében érthető, hogy a szobrok érintését is megtiltó feliratról tudomást sem vett. Művelt ember pontosan tudja, a műtárgyak érintése szigorúan tilos, a feliratot tehát csakis a tudatlanok, az ostobák, a civilizálatlanok kedvéért függesztették ki – rá tehát nem vonatkozik. Imígyen megnyugtatva önmagát, komótosan leült az időt jelképező, homokórára hajazó székek egyikére, hogy fénykép is tanúsítsa a halhatatlanok találkozását.

Nézem a jelentős pillanatról készült fotót: a néma elnök a Hallgatás asztalánál. Valóságos fényképészeti pleonazmus. A fényképről sugárzó mélységes csönd felér dupla adag idegnyugtatóval.

Román lapok, politikusok most azért kárhoztatják az államfőt, hogy lesegg… Szóval, hogy ülepével illette a mesterművet. Pedig nincs igazuk. A fényképeken is jól látszik, hogy Klaus Iohannis felöltőben ült le – márpedig államfősége első napjaitól tudhatjuk, hogy ez az a ruhadarabja, amelyre igen érzékeny. Iohannis ily módon csupán megtisztelte a nagy művész remekművét.

Az államfő előkelően, de mégis otthonosan ül a remekbeszabott asztalnál. Lelki szemeimmel azt is látom, amint a háta mögött álló – feltehetően – kormányőrt, vagy tanácsost menesztené mondjuk egy adag Klotschért, vagy Hangklichért – szász kalácsért és lepényért –, amelyet aztán jóízűen elfogyaszthatna a kőasztalnál a mester egészségére.

Csakhogy ez a Brâncuşi lehet, hogy nagy művész volt, de a lakberendezéshez, pláne pedig a felszolgáláshoz egyáltalán nem értett: azok a fránya pöttömnyi bárszékeknek is beillő kőülőkék túlságosan messze vannak az asztaltól, félő lett volna tehát, hogy leeszi nagy becsben tartott felöltőjét, annyit pedig nem ér meg az egész.

Az viszont nagy kár, hogy a nevét nem véste be, bizonyítékként hogy ott járt, és le is ült a néma romániai elnök dolgozóasztaláról megszobrozott kőlap mellé.

Arról már nincsenek híreink, hogy államfőnk hogyan viszonyult Brâncuşi targu-jiu-i szoborparkjának további szobraihoz, nem tudjuk, csücsörített-e a Csók kapunál, netán felmászott a Végtelen oszlopra, hiszen igazából ott lenne a helye…

A „nagy leülés” után viszont már minden kitelhet Klaus Iohannistól. Persze, azért (egyelőre) még messze járt attól a hat ostoba magyar turistától, aki nemrégiben azzal váltotta ki az olaszok felháborodását azzal, hogy egy pompei bazilika romjain ugrabugrált. Ám Klaus Iohannisról tudjuk, hogy világjáró – elnökségnek idején ezt fényesen bebizonyította. Feltehetően szenvedélyéről elnökségének hátralevő részében sem mond le, így lemaradását az idő elteltével behozhatja.

Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy államfőnk esetében a Hallgatás asztala csak a kezdetet jelentette. Román lapok máris igencsak vonzó javaslatokat tettek számára.

Így például a fontainebleau-i kastélyban Napóleon papucsa látható. Iohannis felpróbálhatná, vajon hogyan fest egy köztársasági elnök lábán a császári papucs (a koronáról még le kell mondania, az még Mihály király tulajdona). Esetleg ugyancsak itt, kipróbálhatná Mária Antónia vagy Jozefina ágyát is – biztosan kényelmesebb lenne Brâncuşi kőülőkéinél.

Aix en Provence-ban Cezanne műhelye tekinthető meg. A látogató itt „élőben” is megtekintheti a nagy művészt megihlető gyümölcskosarakat. Nomármost, ha Klaus Iohannis belekóstolna a mindig friss almákba, körtékbe, birsalmákba, akkor bizonyára még inkább megértené Cezanne művészetét.

Aztán van még egy kissé pikáns ajánlat is. Ha netán ellátogatna a Louvre-ba, akkor ne csüggedjen el, hogy nem tudja karon fogni a Milói Vénuszt… Cserében megtapogathatja a mellét – a csonkán maradt szobor amúgy sem tudna védekezni…

Fotó: activenews.ro