Lehet, hogy nyitott kapukat döngetek, más is megmondta már, de a plakát szövege rossz. Különösen ha az RMDSZ Romániában szeretne továbbra is politizálni. Ugyanis a fenti kérdés (igazából felhvás, kérés), pláne románul, felér egy provokációval. Vagy olyasvalamit fejez ki, ami a plakát komformista (egyfelől-másfelől típusú) megfogalmazóinak szándékában sem állott.

Kolozsvár különösen érzékeny terep ebben a tekintetben. Hiszen itt még a város magyar megnevezését sem lehet botrány és törvényszolgák, önkéntesek szorgalmas rombolómunkája nélkül kihelyezni a városvégeken.

Ha ugyanis románul nagybetűkkel, szembeszökő óriásplakátokon, jellegzetes romániai magyar jelképkörnyezetben – autóból, menetközben is elolvasható nagyságú reklámszövegben – arra biztatom a román polgárt, hogy szabaduljon fel Bukarest uralma alól, akkor a román polgárban, mindjárt Erdély elszakításának rémképe ötlik fel, szökik talpra benne az ellenkezés a magyar ármánnyal, a második bécsi döntéssel, Észak-Erdély –Dél-Erdély szétszakítottsággal, csendőrökkel és Ördöngősfüzessel, Egyetem-meneküléssel, mindennel amivel “a kis magyar világ” román nagyapjának, apjának, családjának kedveskedett.

A rossz fogalmazás hamar megbosszulta magát. Azoktól, akik gonoszságból, politikai számításból, szavazatszerzésből, ostobaságból, fölösleges nemzetféltésből ellenzik a székelyföldi autonómiát, holott nem is a székelység földjén élnek, hanem mondjuk Nagyváradon vagy Szilágykupacon, hogyan is kérhető az, hogy szavazzanak egy olyan programra, amely a romániai (transzilván) vidék életét Bukarest nélkül, Bukarest távoltartásával képzeli el?

Nem érdemes arra gondolni, bár erről nem rendelkezünk hiteles szociológiai adatokkal, tudtunkkal ilyen objektív felmérés nem történt, csupán empirikus tapasztalatokra hagyakozhatunk, nem érdemes úgy spekulálni, hogy léteznék komoly, reális ellentét a “regáti” és “transzilván” románság között. Az efféle konfliktusok legtöbbször magánemberi természetűek, apróságok, hiúsági pörsenetek –a nemzeti ideológiában nincs jelen az elszakadás, kiválás, autonóm berendezkedés. Regionális ideológiák sem nagyon léteznek. (Emlékeztetni szeretnék a Molnár Gusztáv-féle vitára a kilencvenes évekből, illetve annak konklúzióira.) Hát még olyan forgatókönyvek, amelyek a román-magyar összefogást sürgetnék Bukarest “imperializmusa”, “gyarmattartó politikájával” szemben.

Ilyen plakátokat kiragasztani a posztfunári korszakát élő Kolozsvárott: több mint tévedés. Az ideológiák hatása hosszabb távú, tartósabb, mint mondjuk az Advill ultra hatása a fejfájásra (reklámilag 24 óra), vagy mint egy-egy nóta tartós sikere a slágerlistákon. A funári méreg felszívódva látens állpotban évekig képes az elmében és a szívben megbújni, és efféle ajzószerekkel könnyen reaktiváható. (A rendőrségi/városházi/miniszterelnöki reakciókból ítélve ez most sikerült is.)

Tisztában vagyok vele, hogy aki ezt a plakátötletet felvette a választások előestéjén, jót akart. Vagyis azt, hogy a helyi adók maradjanak nagyobbrészt a befizetőknél. Ez minden centralizált államban probléma – és még soha sehol sem sikerült mindenki megelégedésére rendezni. A kecske jól laktatásának és a káposzta megmaradásának tipikus esetével állunk szemközt, amíg a plakátot szemlélhetjük, majd a károkat. Azonfelül, nem is RMDSZ-es ötlet, ezt már több párt is megpendítette az elmúlt huszonhét év alatt. Ha tehát az adókkal akarunk szavazatokat szerezni, és javítani a helyi költségvetést, a gazdasági és szociális állapotokat, akkor az adót kell a felhívás homlokterébe állítani, azt kell nyomatni. (Ahogyan a régi kabarészövegben állott: Cipőt – a cipőboltban!) Na persze ehhez az kell, hogy valamivel ütősebb és mindenkit (a többséget) lázba hozó eredeti szöveget találjunk ki, produkáljunk.

Aki ugyanis meg akarja szabadítani Kolozsvárt, Váradot, Máramaroszigetet stb. Bukaresttől, az szembetalálja magát az újkori román történelem legnagyobb sikerével, Gyulafehérvárral, az országnagyobbítással, egyesüléssel. Erről pedig kevés román akad, aki lemondana. (Gondoljunk a Sabin Gherman féle mozgalom lassú elhalására…)

Különösen fura ötlet volt december elseje előtt, amikor a román nemzeti érzékenységek az irracionalitás határát súrolják, Európai Unió ide, jogdús demokrácia oda. És akkor még előttünk áll – ha arra az időszakra nem foglalunk már most valamennyien valamelyik nyugati wellnes csobbanóban szobát-medencét – a századik évforduló megünneplése 2018-ban...