Kétségtelen, az önsanyargatásnak csupán egyik formája, ha az ember karácsonykor elolvas egy százharminc oldalas kormányprogramot (www.gov.ro), és meg is próbál elgondolkodni fölötte. Pedig föltétlenül szükség van rá, mert a hírtelevíziók állandóan cserélődő, csicsergő hölgyei, no meg néhány napilap, egyes hírportálok csupán innen-onnan csipegetnek és szappanoperát készítenek belőle, természetesen sablonszereplőkkel és egyazon kaptafára szabott forgatókönyvekkel.

Pedig a Ponta-program megérdemli a figyelmet és az átfogó elemzést mind az ország egészét, mind a romániai magyarság sajátos helyzetét tekintve. Ami a szerkezetet illeti, jól érződik a kettőség: a dokumentum legfontosabb alapelveit alighanem a szociáldemokrata-liberális szövetség fő ideológusai és vezetői dolgozták ki, a részleteket viszont azok a már létező vagy most létrehozott minisztériumok szolgáltatták, amelyek nyilvánvalóan nem a semmiből próbálnak egy más világot teremteni, hanem az eddigi fogalomrendszerek használatára és a gyakorlati tapasztalatokra alapoznak.

Az általános szempontokat figyelembe véve néhány gyors következtetés: a program jóval nagyobb hányadában klasszikusan szociáldemokrata, semmint liberális. Az is biztosan leszögezhető: igazodik az Európai Unió értékrendjéhez, a globális gazdasági-pénzügyi világ általános szabályaihoz, az elkövetkező években a zömükben ortodox kormánytagok részéről szó sincs semmiféle unortodoxiáról, netán nemzetközi szabadságharcról, a román viasz feltalálásáról, hanem olyan modelleket ötvöznek, amelyeket máshol a gazdasági válság előtt vagy közben sikeresen kipróbáltak.

A program az elkövetkező esztendőkben a gazdasági fejlődés élénkülésével, a nemzeti össztermék növekedésével, a költségvetés hiányának és az eladósodás mértékének csökkentésével, a külföldi beruházások nagyságrendjének növekedésével, a hazai kis és közepes vállalkozások számának gyarapodásával és tevékenységük élénkülésével számol.

Teszi mindezt megújított, differenciált adórendszer, a központi, állami beruházások növelésének valamint az uniós alapok eddigieknél jóval nagyobb mértékű lehívásának és olyan nemzetközi nyitásnak a függvényében, amely figyelembe veszi a gazdasági hangsúlyeltolódásokat a világon. (Kína, India, Brazília, az arab országok növekvő szerepe az eddigi nagyhatalmi szereplőkhöz képest stb.)

A kellőképpen átgondolt gazdasági kormányzásnak meglesznek a maga társadalmi következményei egyrészt a minimálbér és a nyugdíjak emelésében, a Romániában oly nehezen kialakuló középosztály esélyeinek növelésében, de ugyanakkor olyan helyi, az életminőséggel kapcsolatos változások létrehozatalában is, amelyek csökkentik a nem csupán létező, hanem a még mindig növekvő és igen nagyméretű régiós különbségeket is.

Ha viszont a részletekre tekintünk, akkor egyértelmű, hogy jó néhány minisztérium alaposan elvetette a sulykot. A kormányprogram például majd minden megkezdett vagy tervezett autópálya részleges vagy teljes felépítését ígéri az elkövetkező három esztendőben, gyorsforgalmi vasutakat tervez a Románián is áthaladó páneurópai folyosókon, megsokszorozza a teljesen vagy részben felújított nemzetközi repülőterek forgalmát, az áruszállítást újból a vízi- és vasutak fele tereli.

Az ország digitális és információs előrelépésének tekintetében a program az új fogalmaknak olyan bábeli zűrzavarával rögtönöz, amelyben ott kavarognak a legújabb informatikai és számítástechnikai megnevezések, ha viszont mindezeket bárki összeveti különösképpen a vidéki Románia valóságával, akkor egyértelművé válik, hogy a digitális szakadékot semmiféle tervvel nem lehet átugrani, hanem bizony lassan és aprólékosan kell hidakat ácsolni fölötte.

A Ponta-program módosítani óhajtja az alkotmányt – és ehhez a szociáldemokratáknak és liberálisoknak megvan a kétharmada. A módosítások elsősorban az államelnöki és kormányhatáskörök nagyobb mértékű tisztázásnak a szolgálatában állnak, de újdonságokat hoznak a népszavazás és az ország területi felosztásának tekintetében is. A helyi és regionális érdekmegosztások miatt a megyék és a központi vezetés közötti régiós szint létrehozása, a hatáskörök leosztása és áthangolása nyilvánvalóan igen nehéz feladata lesz az új kormánynak, enélkül viszont a nagyobb mértékű európai forráslehívás elképzelhetetlen.

Ezt mindenképpen átverekedik, a régiós átszervezéshez viszont egyértelműen kapcsolódik a nemzetiségi kérdés, amely (néhány utalást leszámítva) az utolsó és igen rövid fejezet a kormányprogramban.

Mire érdemes felfigyelni? A hivatalos romániai megközelítés, miszerint továbbra is a kisebbségekhez tartozó személyekről beszélnek, arra utal, hogy az egyéni jogoktól a kisebbségi közösségi jogok irányában nincs elmozdulás. Habár ennek ellentmond egy olyan mondat, amelybe az RMDSZ előreláthatóan többször is bele fog kapaszkodni az ország regionális átszervezésekor: a közigazgatási átszervezésnél figyelembe kell venni az ország különböző övezeteinek hagyományait, kultúráját.

A program számos tekintetben az önazonosságot megőrző és építő intézményrendszerek bővítéséről beszél (oktatás, művelődés, kisebbségkutató intézetek, média stb.), csakhogy az éppen most körvonalazódó gazdasági valóság ennek ellentmond: a bukaresti rádió magyar adásának költségvetését éppen úgy megnyirbálták, mint ahogyan azt sem lehet tudni, hogy az egész napos magyar adás a közszolgálati rádió intézményéhez tartozó marosvásárhelyi rádióban milyen pénzügyi háttérfedezettel indul. Mert mondjuk zenét hallgatni huszonnégy órán át immár bárki képes, akár otthon, akár menetközben rángatva elő valamelyik elektronikus kütyüjét…

Mindent összevetve: az új kormányprogram, mint elméleti építmény, ígéretesnek tűnik, és van esélye rá, hogy kihúzza Romániát a válságból. Hogy pontosan mi lesz belőle, hogy a gazdasági-társadalmi célok mennyire térülnek el az egyéni és csoportérdekek útvesztőiben, arra érdemes odafigyelni.

Az önsanyargatásnak ugyanis létezik egy olyan formája is, amikor az ember elgondolja: mi is történhetett volna, ha megvalósul mindaz, amit papírra vetettek…