Ezúttal e kettő egymással élesen szembenáll. Nem is szólva arról, hogy Románia és Szlovákia mindenféle üzleti érdekre hivatkozva, nem is titkolva sportnacionalista törekvéseiket, holott ezzel a szurkolótábor nem nő saját országaikban, sőt a nemzeti tizenegy (a tartalékokkal együtt, bármennyire keserű is a kolos, mégsem Kolo’svár, bármennyire Chiriches a kereskes és Rat a rác) nem lesz kedvesebb, sikerrel megvétózta azt, hogy a kisebbségi (magyar) szurokolótábor annak szorítson, azt biztassa a tévékészülékek előtt, aki kedvesebb számára. (És ezzel az UEFA engedett a zsarolásnak, a nemzeti szuverenitás és nemzetállami érdekérvényesítésnek.)

Persze azóta különféle letöltések vannak forgalomban, a határokon átnyúló sportszolidarítás igyekszik kijátszani a szűkkeblűséget, a bornírt ostobaságot. A bezárkózást. Bár szakadozva, de bejön a magyar közvetítés képe és hangja, miként egykor, midőn a román tévében néztük mi gödriek (az ország gödre, ahol az ántivilágban csak a két román adón lehetett bosszankodni), és közben a Kossuth rádióból hallgattuk – ha olyan szerencsénk volt, hogy a két fórum azonos mérkőzést közvetített: egyik képben, másik hangban, ha rá nem úszott konyhaablakba felállított rádiónkra Moszkva birodalmi hangmarsallja – hallgattuk Szepesit, Knézi Jenőt. Vagy a szerencsésebbje kocsiba vágta magát, összetársult haverjeivel, és elment Kolozsvárra, a Feleki-tetőn nézte, Bánffyhunyadon bámulta, Váradon, Szalontán, Biharszentjánoson, Szatmáron izgulta végig a világ- és Európa-bajnokságokat, melyeket már akkor is a sportsovinizmus határozott meg a közvetításek tekintetében, és ebből valamiért a magyar csapat mindig sérülten, csonkán vesztesen került ki.

Lehet, hogy az én hallásom és látásom romlott meg, a román hírtévé(k) híradásaiból feltűnően hiányzik a magyar csapat és házatája, erről nem szólnak, láttatnak semmit a híradások. (A botokud csapat lábszárvédőinek minőségét is szóba hozzák, jelezve, hogy a buhusi textilművekben gyártották kárpáti juhok gyapjából.) Az első bordeaux-i győzelem még az egyebek közé sem került be, csupán említették, hogy játszott Ausztriával. Holott az utóbbi időben erősen hangsúlyozzák, hogy az Európai Unióba való tartozás előzménye Erdélynek az osztrák koronatartományok közötti jelenlétében keresendő és megtalálandó, ahol a legsajnosabb, hogy a kiegyezés nem velük, hanem a magyar alattvalókkal történt meg, bezzeg ellenkező esetben még ma is tartana, ha... Ez még gyulafehérvári nagygyűlésenél is jobb esély lehetett volna...

Amikor belépett az ország az Unióba – több volt szocialista csatlósállammal együtt –, nekünk azt mondták, szabadon fog áramlani az információ, lebontatnak a falak, hangfogók, vattatömítések, vasfüggönyök, mindenki mindenről fog tudni. Nem szükséges tányéranténaákat, mosdótálakat vásárolni, mert a műsorszolgáltató csatornáin befolyik majd a nagyvilág örömeivel és szennyvizeivel. Mindjárt másnap arról is tapasztalatot szereztünk, hogy a műsorszolgáltató sem tehet akármit, léteznek tilalmak, előírások; eltűntek adók, amiket másokkal helyettesítettek, aztán volt tömegtiltakozás, tüntetés kereskedelmi agymohásítókért és a szolgáltató engedett, időnként még újabbak is megjelentek, amit a közönség heherészve nyugtázott. Tévék tekintetében a Székelyföld (és nemcsak) teljesen függetlenedni látszott az országos adóktól, csak azok fanyalodtak a az állami és román kereskedelmi médiára, akiknek feltételnül szükséges volt a tájékozódás Nagy-Korrupciában.

Most pedig a szerzői jogokra való hivatkozással a legnézettebb műsorok tekintetében cenzúrára vagyunk ítélve. Olykor viszont az M4-en letiltott mérkőzést például megkapjuk tótul a szlovák adókon. Legalább nem értjük az elfogult, bornírt, öntömjénező kommentárokat és a valóságot szépítő hazug vigasztalást. A tilalmat annyira komolyan veszi a magyar tévé, hogy a hírműsorokban sem mutathat legalább egy halvány villanást.

Mi ez, ha nem az információ eljutattásának klasszikus akadályozása? Mi ez, ha nem kisebbségellenes intézkedés? Mi ez, ha nem óvatosság, hogy az országlakosok egyrésze, nyolcada, tizenhatoda ne örülhessen, ha vereséget könyvel el az az ország, amelyben nem szeretik őket. Mi ez, ha nem társadalom nagynehezen összeszőtt szövetén vágott szakadás, szakítás?

Szándékos ellenséggyártás a sportnacionalizmusban belevadult médiahatóság részéről, midőn az UEFA-döntéssel, -engedéllyel szembe menve vétót emel. Hol van itt a sokszor meghirdetett európaiság, a közmondásos türelmes jóság? Vagy ez is csak olyan legenda, mint az, hogy a inzulin román találmány lenne? Inkább, azt hiszen az izolálás az...

Fotó: mtv.hu