Kertvárosi lakásom ablaka előtt meglehetősen sok közvilágítótestet helyezett el az előző(bb) városvezetés. Ezek feladata, mint a szerkezetek, telepítvények nevéből is kiderül, a köz megvilágítása. Pusztán fizikai értelemben, tehát lehetővé teszi az akadálymentes közlekedést sötétedés után. Lehetőséget nyújt a fizikai akadályok fölismerésére és kikerülésére. Ilyen természetes és természetellenes akadályok: dombok, úttalan utak, kerítések, sövények, fásszárú növények – a természtes kategóriából, továbbá gödrök, kátyúk, sáncok, törmelékkupacok, el nem vitt szeméthalmok, építőanyag-felhalmozatok – a természetellenes osztályból.

A már említett kommunális lámpák sorsa a felgyújtás és a leoltás meghatározott órarend szerint, amelyet a rugalmasság jellemez, télen korábban, de mindenesetre a kellő időnél valamivel később, ugyanebben az időszakban reggel valamivel korábban, mindenképpen akkor, amikor a tömegközlekedésnek már indulnia kell. (Ezzel is jelezve szimbolikusan és serkentőleg: emberek, felkelés, a dologidő a nyakunkon, bővítetten újra kell termelni az éjszaka felelőtlenül elpazarolt áramot.) Nyáron, illetve ahogyan hosszabbodnak a nappalok és fogy a sötétség, a fizikai – nem a fejekben honolóról beszélek –, a közvilágítás szolgálatában álló körtetestek, almatestek, amelyek erőssége jelzi, hogy nem messze (t)estek a fájuktól (betonpóznájuktól), rövidebb intervallumban kénytelenek a városi energiát fogyasztani, ugyanis a nap (egyelőre térítésmentesen, nagylelkűen ) világít.

Ennek okán nyáron fel sem tűnik, ha egy közvilágítási lámpa kiég, és napokig, olykor hetekig elfelejti a városvezetés, a villanyáramot szolgáltató külsérelmi tényező helyreállítani. Azért mondottuk, hogy külsérelmi, mert a rendszeres betelefonáló (izgága vénasszony, hülye civil, még akkor is ha nem), aki jelzi a meghibásodás tényét, a diszpécserszolgálattól rendszerint felháborodott, a lakossági bejelentést személyes sérelemként értelmező hivatalnoki választ nyer. Például megsértettük a hívott szám magánzártságát, ugyanis nem hozzájuk, hanem egy másik huszonhárom névbetűből álló városi/megyei, galaktikai szakszolgálathoz tartozik az utcai lámpák javítása, ápolása, karbantartása, segélyezése, pályáztatása. Hogy mégsem a városhoz (helyhatósághoz) tartozik a lámpa kicserélése, megsimogatása, táplálása, arra abból jöttünk rá, hogy ilyenkor helyiérdekű és keskenyvágányú választások idején erre figyelem szokott vetülni, hárulni, révülni a hivatalban levők révén, és azonnal kezelésbe veszik a közvilágítási hiányt, ami viszont nem történt meg kertvárosi lakásom erkélyéről belátható téridő viszonyok között folyó hó- és napig.

A már többször is alkalmazott ’kertváros’ fogalom (kifejezés) önkényes használatáért is elnézést kell kérnem (nem mintha a korábbiakért akárki is megbocsátott volna), ugyanis környezetemben senki sem használja. Környezetem tág: a szomszédokat, azokat akikkel beszélni szoktam, ismerősök, sajtó, média (a belháborúkkal egyetemben) és az internet jelenti, emezek nem ismerik vagy nem használják. Románul nincs ilyen kifejezés – egy-null a szóösszetételekkel működő nyelvek javára –, Romániában semmit sem neveznek kertvárosnak. Pedig lassan azzá válunk, amint és ahogyan leállnak a nagy ipari szennyezők, elköltöznek, ipari parkokban hintáznak és csúszdáznak, a városok lakónegyedeiben csak üzletek  és békés közületek vannak, meg zöldövezet.

A zöldövezet szabályozásáról a városi/községi/kerületi kertészetek gondoskodnak. Szombat-vasárnap a lakosság pihenőnapjain, a termopán típusú szigetelt nyilászárókat nélkülözők nagyobb örömére szorgalmasan kelepelnek, bőgnek, zümmögnek, brummognak, füstöt okádnak a fű- és bokornyírók és kezelőik. Ilyenkor tehát ablakot nyitni nem lehet, nem tanácsos. A kertészetek dolga tavasszal a lakosság módszeres ingerlése, bosszantása, hergelése, ez idő tájt szokták ugyanis a kervárosi jelleget jobban kidomborítani a felelős hatóságok (akik a lakosság bejelentéseire, felháborodott tiltakozásaira, panaszáradatára azért sem felelnek pozitívan) a fák megmetszésével. A mérnöki irányítással történő fagyalázás célja, hogy a kertvárosi lakók egyre messzebb lássanak, szélesebb látószög, perspektíva nyíljon előttük, vagyis jobban láthassák a kertvárost.

Igaz, régebben több kert volt, de aztán a lakásigények növekedésével elsősorban mindig a kiskerteket, városi szőlőhegyeket, hétvégi nyaralóövezeteket építették be, számolták fel, amikor már a régi csendes utcák és kertes házak mind áldozatul estek. Ennek ellenére az emberek kertes házakat keresnek, kiköltöznek a városokból, a közeli falvakban keresik a csöndet és közvilágítás hiányosságait, a kutyaugatást jobban kedvelik a gépzenei műveltségnél. És persze nem városi személyazonosságit váltanak ki, amivel fogy a lehetséges és nagyon szükséges szavazók tömege. Holott a várost kellene támogatni, ahol addig éltek s ahol még dolgoznak, ha dolguk akad.

Legalábbis én ezt így kertelem.