Rövidítve: Széérfőtár-ba. Örömmel vettem tudomásul, hogy készülőben van a székelyek értékeinek tárháza, az erdélyi magyar értéktár példájára. Majdnem azt írtam, hogy kiegészítéseképpen, de büntetlenül nem lehet megsérteni a székelység nagyra nőtt öntudatát, amely természetesen az értéktár egyik legbecsesebb darabja.

Az értéktárnak lesz (ha már nincsen) választott bizottsága, albizottságai tárgykörök szerint tagolva, koordinációs bizottsága, elnöke, ítélőmérlege, mérlegelési lehetősége/kötelessége, beérési határidőkkel, valamint tárgyai hely- és sorszámmal ellátva. Az adatok halmazában történő visszakereséshez elektronikus, digitális és székely kézügyességre valló manuális stratégiát dolgoznak ki az arra hivatott szakemberek, előjegyzési határidővel és várakozási listával. Egészében hasonlítani a fog a hazai elektronikus kártyarendszerhez, persze annak időszakos összeomlása mégis specifikus lesz, mint minden egyéb. Erősen etnikai vonzattal.

Minekutána felvázoltuk az építményt és a polcrendszert, illenék benépesíteni saját javaslatainkkal. Ha a híradás, amelyből tudomást szereztünk ennek a vállalkozásnak a létéről, azt emelte ki, hogy a polcrendszer egyik ládafiát viccekkel töltik meg, akkor ennek mi is szívből örölünk. Persze idővel a gyűjtemény egyre gyarapodni fog, és akkor alosztályokba kell csoportosítani, rendszertani mellékletekkel kell a kutatót/felhasználót eligazítani: góbé viccek, furfangok és vicces agyafúrtságok, Pesten kitalált székely viccek, amelyek bármelyik magyar és nem magyar etnikai csoportra ráhúzhatók, kivéve a pesti polgárt. Lesznek naptár-viccek és folyóirat-tréfák, amelyeket régebben bőven találtak ki a szerkesztők és közöltek különféle időszaki nyomtatványokban, nagylelkűen a székelységnek adományozva elmeszüleményüket. Aszfalt-viccek, ’János bácsi Budapesten’ típusúak stb.

Ha azonban komolyra fordítjuk a szót, akkor az értéktárban helyet kellene szorítani a különböző előjelekkel és felkiáltójelekkel ellátott székelységeredet-históriáknak, elméleteknek, bizonyítási eljárásoknak, az ásatásoknak és az ott fellelt tárgyi emlékeknek. Az értéktár gazdagításának módja is megjelölhető ebben a vonatkozásban: hol kell ásatni, hol szükséges alaposabb régészeti feltárásokat végezni, hogy a székely múlt legendái és mesés félremagyarázásait kiigazíthassa a hiteles adatokra támaszkodó gyakorlati tudomány.

Ha azt mondtam, hogy az elméleteket különböző előjelekkel kell raktározni, akkor például pozitív lesz a székelység eredetét illetően Győrffy György és László Gyula vagy Egyed Ákos munkássága, míg a negatívoknál fájdalmunkra Nicolae Iorga vagy B.P. Haşdeu, vagy Ştefan Pascu neve lesz feltüntetve a virtuális doboz címkéjén.

A legendákat, mondákat, a Csaba királyfi udvarát és udvartartását, Jókai rabonbánjait és egyéb nagyívű műveket és kegyes hamisítványokat (Csíki székely krónika) és azok híveinek táborát se ábrándítsuk ki. Aztán ne feledkezzünk meg a hely- és személynévkutatás eredményeiről, illetve azokról, akiket a székelység asszimilált, de mégis átadták, kölcsönözték sajátos korábbi kultúrájuk jegyeit (örmények, románok, cigányok, szlávok), és azokat székelyeket is számon kell, tartanunk, akiket a szükség, kalandvágy, kényszer vagy szerelem, politika vagy munkanélküliség, hatalmi szó, vagy tudásvágy rántott ki a Székelyföld öleléséből, nyomorából, iskoláiból és vitt más tájak felé.

Aztán én nem borítanék fátylat a székelyföldi iparosságra, a házi- és manufakturális ipar fejlődésére, borvízes ügyeire, alapításokra, lemaradásokra, sárra, kiábrándulásra, nekiveselkedésekre, arra a világra, amely az erdőléstől az ezermesterségen és találmányokon át az atomfizikai intézetekben alkalmazott székely tudósokig terjed. Az értéktár része lehet – mondanunk sem szükséges – a szellemi kultúra: irodalom, képzett művészetek, festők és festőiskolák, irányzatok, a zene, nép- és kultikus, a zeneművészet, székely zongoristák, hegedűsök és Lupinger Attilák gitárjátéka a felmenőleg és vissza, a régizene fesztiválokig és rock zenekarokig.

Ne felejtsétek a székely katonáskodást, káromkodást a határőrzéstől, madéfalvi veszedelmektől, a hét, tizenöt, harmicéves háborúkon át a Székely hadosztályig, a második világháborúig. És raktároztassanak el azoknak az életrajzai, akik a Szélelyföldért vagy éppen ellene politizáltak a 18-21. században.

Szükség lenne az idő- és kedélyjárási adatokra, az át- és beszervezési információkra, jellemrajzokra, titkokra és azokra vádiratokra, melyekben ártatlan embereket vádoltak, ítéltek el és végeztek ki. Tán még a gonosztevők is jelenthetnek megőrzésre alkalmas elrettentő adatokat.

Legyen az értéktár része az a szellemi, anyagi, gazdasági és pénzügyi hozadék, amit a zsidóság, Székelyföldre került tót, német, olasz hozott, adott, hagyott hátra.

… És majd jön a 22. században egy új igazgató, aki rendet szeretne teremteni ebben a halmazban (elektronikusan rendezetlen), ezért aztán munkatársait kritikus szelekcióra szólítja fel. A munkatársak a 23. század középéig elpiszmognak vele, majd a kidobott holmikból, mondjuk, új múzeumot alakítanak ki Budapesten, ahol az is értéket képvisel, ami az új diri szemében csupa kacat, vacak, csekélység vala. 

Fotó: blogspot.com