A címben összehozott két szemléletes szó az összes jelenlegi használati szokásával és konnotációjával egy néptánc-együttes neve, és jót mosolyogtam a bajszom alatt, amikor szabad asszociációs módon egyből az önkritikus humorra gondoltam, amivel a név kitalálója üzen a magyarul értőknek.

Nehéz lenne definiálni az igazi humor lényegét, talán az áll legközelebb az én ízlésemhez, amelyben nincs erőlködés, viccelős szándék, hanem csak olyan, mint egy kósza ötlet, két összecsengő verssor, valami eredeti, abszurd felismerés, mégis mintha öröktől ott lenne a nyelvünkben, gondolkodásunkban.

Az internet bővelkedik a mások szórakoztatására létrehozott nyelvi és szellemességi termékekben, csak – sajnos – olyan a többség, mint a vicclapok, leporolt régi tréfák (az újszülöttnek minden vicc új – felkiáltással), nyelvi humornak álcázott agyzsibbasztó szóviccek (Geszti Péter stílusában), és itt-ott, néha-néha egy-két eredeti, jelenkorunkra, mai helyzetünkre reagáló csendülő okosság.

Régebben füzetet vezettem megragadó szófordulatok, nyelvi lelemények gyűjtésére, a későbbiekben a számítógépemen volt nyitva egy-egy szövegfájl, hogy oda bemásoljak megőrzésre érdemes leleményeket, de a füzetek elkallódnak, a szöveges fájlok eltűnnek, ha nincsenek napi használatban. Különben is úgy gondolom, hogy ami nagyon jó, azt úgyis megőrzi az emlékezetem, bevésődik, részemmé válik. Mert szellemi téren nincs magántulajdon, sőt az itt létrejövő vívmányoknak lételeme a megosztás, a szájtról szájtra terjedés, mint valamikor a népi bölcsességeké és daloké.

Sajnos, a politika és a közélet területén nagyon erős a bántó szándék még a nyelvi lelemények területén is, és még megyünk lefelé, de időnként itt is lelhetők gyöngyszemek. Erősebb a sértő szándék mint a nyelvi újdonság az olyan nyögvenyelős találmányokban, mint Gyurcsótány vagy Viktátor, s primitív módon irritálóvá válik a sok használattól.

Élünk itt dudák és köcsögök, csajok és pasik, tramplik és tuskók, virágszálak és mákvirágok… Élünk a magyar ugaron, ápoljuk a hagyományainkat, és különbek vagyunk. Saját humorunk is van, az átélhető változatnak egy olyan válfaja, amelyet élvezhetünk minden nap, ha értő szemekkel figyeljük a köz életét. A köcsögök és dudák népe kitermeli a maga elitjét, amely polgári hagyományok híjával, de a gazdasági és politikai hatalom birtokában úrnak képzeli magát. Emlékművet épít magának, szívesen azonosul a nagy történelmi elődökkel, de papírról olvassa az okosságokat, urizál és hazudik, valamint jó ízlés híján drága holmikba öltözik, a gazdagság kellékeivel veszi körül magát. Papol a közjóról, és tömi a zsebét. A svédasztalnál.

Fotó: Fortepan