Parlamentben – nagyok vagyunk. Honatyáink lekörözik az Európai Unió legtöbb országát, és az Egyesült Államok is utánunk kullog. Létszámban persze, minőségben – nos, az már más kérdés. Képviselőink, szenátoraink immár nem férnek be a világ második legnagyobb épületébe – Ceauşescu népének a házába, több tagja is pótszékre szorul –, vagy felmehet a „kedves meghívottak" és a sajtó számára fenntartott erkélyekre.

Románia minden bizonnyal a világ legképlékenyebb parlamentjével rendelkezik. A törvényhozásnak egyetlen más országban sincsen olyan fóruma, amely egycsapásra húsz százalékkal nő meg – ugyanazt a választási törvényt alkalmazva, amely a megelőző parlamenti választásokon is érvényes volt.

Ha pedig a törvény ilyen – akkor sürgősen változtatni kell rajta, sőt, a 2008. évi választásokat kudarca után már az idei voksolást sem kellett volna ennek alapján megszervezni.

Politológusok mondják: az intézmények lényege éppen az, hogy stabilak – a létszámot illetően is. Ha pedig éppen az ország legfelsőbb fóruma, a parlament bővíthető-szűkíthető politikai vagy csoportérdekek nyomán, akkor az már kész nemzeti katasztrófa.

Mindeközben a szociál-liberálisok beiktatásra készülő kormányának tervei szerint a jövő évben befagyasztják az alkalmazásokat az állami szektorban – addig a parlament 118 fővel bővülhet. Aminek következtében a következő négy esztendőben egyötöddel növekszik a – nagyjából – semmittevők száma. A jövő évi román költségvetés filozófiája szerint tehát a román büdzsé voltaképpen kétféle lesz: egy megszorító-korlátozó költségvetése lesz majd a „gyalogrománnak", és egy, a szükségleteket is meghaladó módon tágítható-engedékeny a politikusoknak.

A parlamentbe a lehetetlen választási törvény alapján a legelképesztőbb figurák sirülhettek be: szekusok, büntetett előéletűek vagy bűnvádi dossziék főszereplői, pártvándorok, feleségek, lányok-fiúk-sógorok, sofőrök, titkárnők. Kíváncsian várhatjuk, vajon miféle törvényeket dolgoz ki, fogad el majd e siserehad?

De hát egyébként is, a piacgazdaság körülményei között az üzleti élet arra tanít bennünket, hogy saját halálos ítéletét mondja ki mindenféle intézmény, intézet, vállalat, cég, amely a szükségesnél – húsz százalékkal! – több embert alkalmaz. Romániában azonban ez már csak így megy. Ebben az országban nem csak azt nem lehet tudni a választások előtt, hogy hány tagú lesz a törvényhozás fóruma, de – a nyári népszavazás alkalmával is láthattuk – az sem világos, hány fő szerepelhet az állandó választási listákon, mennyien is élnek vendégmunkásként a határokon túl, telepedtek le külföldön; és igencsak hozzávetőlegesen tudjuk megmondani azt is, vajon hány lakosa is lehet Romániának.