Az a helyzet, hogy megszoktuk már honatyáink túlzó igényeit, ha előjogokról van szó – és túlzó igénytelenségét munkájuk kapcsán. Megszoktuk, hogy luxusszállodákban laknak, akkor is, ha Bukarestben lakásuk van, és már az sem zavar, hogy heti három-négy napot dolgoznak (amikor éppen nem hiányoznak). Természetesnek vesszük magas fizetésüket, különleges juttatásaikat, a területi irodáikra állami, vagyis közpénzből költött jelentős összegeket, rokonaik alkalmazását kabinetjeikbe, parlamenti tisztségekbe, és azon sem csodálkozunk, hogy világkörüli útra elegendő benzint kapnak parlamenti kocsijaikba. Normálisnak tartjuk, hogy a parlament étkezdéiben szinte önköltség alatti áron falatozhatnak, a korszerű laptopjaikon munka – vagyis az ország sorsát meghatározó törvényalkotás – közben facebookoznak, pornófilmeket néznek, bóbiskolnak.

Volt időnk bőségesen, több mint negyedévszázadunk volt ahhoz, hogy mindebbe beletörődjünk.

Ennyi belenyugvás után mégis felkaptam a fejem nemrégiben, egy újsághírt olvasva. Ezek a szerint a képviselőház elnöke, személyesen Valeriu Zgonea önkezűleg kérvényt nyújtott be a közbeszerzések elektronikus rendszere útján egyebek között papírtörlők, papírszalvéták és – no, legyünk stílusosak – toalettpapír vásárlására.

Én addig azt hittem, a honatyáknak – és főleg a házelnöknek – nem kell ilyen aprósággal foglalkozniuk. Feltételeztem, hogy a törvényhozás két házában működik valamiféle hivatal, amely automatikusan ellenőrzi, milyen áruból mennyi fogyott, mikor, mennyit kell majd vásárolni – ahogyan ez például a szupermarketekben működik. Azt gondoltam, hogy a Fogyasztóeszközöket Felmérő Hivatal (nevezzük most már így) elnöke időnként megmondja az első alelnöknek, szóljon le az alelnököknek, hogy értesítsék a szekciófőnöket (mert nyilván külön részlegek léteznek minden termék beszerzése esetében), utasítsák a készletfelméréssel foglalkozó munkatársakat, becsüljék fel a fogyóeszközök állományát, majd hagyják meg a beszerzési osztály illetékeseinek, hogy rendeljék el a beszerzőknek a hiányzó mennyiségek pótlását.

Egy ilyen hivatal igen sok gondtól kímélné meg a honatyákat, ám ezen túlmenően jól fizető, túlzott felelősséggel nem járó állásokat biztosítana a rokonoknak, pártklienseknek, akik kedvük szerint tüsténkedhetnének, fontoskodhatnának.

De lám, mindez nem így van, és a képviselőház elnökének – amint az átiratból kiderül – azzal is törődnie kell, hogy a megrendelés teljesítése előtt mintát kapjanak a felkínált termékekből annak megállapítására, hogy „a termékminőség műszaki jellemzői megfelelnek a tenderfüzet minimális kívánalmainak”.

És ez még mind semmi, de a honatyák olyas speciális igényeivel is foglalkoznia kell, hogy a 81.704 tekercs papírtörülköző száz százalékban cellulózból készüljön, 1. típusúba tartozó és extrafehér legyen. A 2000 csomag szalvétának viszont feltétlenül zöldnek kell lennie (Marian Munteanu bukaresti főpolgármesteri tisztségre történt nevesítési kísérlete után az ember már kezd rosszra gondolni…), a toalettpapírnak pedig kiváló minőségűnek, kétrétegesnek és megint csak extrafehérnek.

Hááát, egyrészt szeretném látni, miként próbálják ki nyilvánosan (hogy semmiféle csúsztatás ne legyen, mint a titkos szavazásnál), miként felel meg a 79.100 tekercs extrafehér – mondjuk már ki – budipapír a minimális kívánalmaknak. Másrészt érdekelne: minek ennyi toalettpapír? Ennyire bekakiltak volna a korrupció elleni ügyészektől?

Ja, igen! A honatyák 600 ezer lej értékben közel 14 ezer villanyégőt is megvásároltatnak. Bárcsak csak világosságot gyújtanának a fejekben – ha nem is a megválasztottakéban, de legalább a választókéban!