Hát akkor ez marad az idők végeztéig, plusz még egy napig.

Mélyebb elemzésre nincs helyünk, így csak a felszínt karcolgatva igazoljuk állításunkat.

A tanárlázadásnak és kockásinges forradalomnak is nevezett elégedetlenségi felbuzdulás önnön dugájába látszik dőlni, legalábbis a kormánypárti sajtóban a véleményvezérek már közzétették a diadalmas győzelmi jelentéseket. A tanártömegek nem mozdultak meg, az ágazati elégedetlenségek nem értek össze, a társadalom széles rétegei nem fejezték ki szolidaritásukat a gyéren polgári elégedetlen pedagógusokkal. Közöny, értetlenség, csak soha rosszabb ne legyen. Sztrájkfenyegetés ki tudja hány résztvevővel.

A szakmai elégedetlenség, az iskolák állapota, a központosított tehetetlenség szimbólumává vált iskolafenntartó, a KLIK valóban jól látható üzemzavarra hívta fel a figyelmet, amelyben a társadalom minden tagja érintett. A pedagógusok pontokba szedett követelései is ésszerűek voltak, és legalább tárgyalási alapot képeztek, amire a kormány hivatalosan is partnerként lépett egyet a sakktáblán. A folyamat egy pontján a hivatal kicsit keményebb retorzióval lépett fel egy iskolaigazgatóval (Pukli Istvánnal) szemben, aki másnap reggel arra ébredt életszerűen, hogy egy országos mozgalom vezető figurájává vált. És beleesett a csiki-csukiba.

Az iskolarendszert érintő kérdések többségéről tárgyalásos, szakmai alapon meg lehet egyezni, és látszik is a kormányzati szándék az óraszámok csökkentésére, a tananyag korszerűsítésére, az iskolák önállóságának mérsékelt visszaadására, a bürokrácia vadhajtásainak lenyesésére. De nyilván van a követeléseknek egy olyan része, amely magát a rendszert kérdőjelezi meg, ami már nem szakma, hanem politika. Ami arról szól, ki dönti el, mennyi pénz jut közoktatásra, ki mondja meg, mi legyen.

Az egyszeri tanárember (kórházi nővér, szociális munkás, civil segítő stb.) abból él, hogy ember, őszinte, segítőkész, megoldani törekszik a rábízott, vagy vállalt feladatokat. Ha ebből a körből kilép, akkor politikussá kell válnia (egót növeszteni, visszabutulni a szólamok szintjére, offshore céget alapítani, megtanulni őszinte tekintettel hazudni), ami az átlagember számára szinte lehetetlen.

Ezen a terepen a Fidesz verhetetlen. A pedagógusok eleve és sokszor kijelentették, hogy nem kívánnak politizálni, elutasították, hogy ők rendszerkritikát képviselnének. Elsőligás profik mérkőznek amatőrökkel, akik még a szabályokkal sincsenek tisztában, nemhogy arra föl lennének készülve, hogy a szabályokat is az ellenfél alakítja. Ha kilép a pedagógus a szakma határaiból, akkor idegen terepen találja magát, szétmarcangolják, ha marad a korlátokon belül, nem érhet el lényegi eredményt.

A rendszerváltás óta kialakult magyar modell sziklaszilárd. Lett az utóbbi hat évben. Komolyan vehető ellenzék nincs, ami van, az széttagolt, jelentéktelen, lejáratódott. Bármilyen szakmai elégedetlenség elindul, hamar szétforgácsolódik, megsemmisül. A fekete ruhás nővér egy év viaskodás után feladni látszik harcát.

A korrupció mértéke és valósága a mindennapokban nem érdekel senkit néhány tényfeltárón kívül. Aki oszt, annak tapad a kezéhez, ennyi.

Ellenben. Naponta száz-kétszáz migráns lépi át a határzárat, naponta történik valami a görög vagy a macedón határon, valamelyik befogadó- vagy menekülttáborban, kellőképpen erős a terrorfenyegetettség… Pont akkora a feszültség (némi médiahátszéllel), hogy ez tűnjön a legerősebb problémának, és a kerítés, a rendkívüli állapot, a keresztény Európa meg az iszlamofóbia a megoldásnak, amely a határozott és cselekvőkész miniszterelnök kezében van.

Passz.