Sebestyén Mihály: Ádám Béla vélekedése Kökörcsinszántóról

Ádám Béla egy valódi ember. Itt lakik nem messze, Kökörcsinszántón, a Spárga utca tízben. Rendes szántóvető ember, aki egykor még keresztet is vetett, ha jött a kollektív elnöke és felajánlásokat kért a IX. kongresszusra a tagságtól. Nem csupán csicsókát, búzát (nem buzit) és tengerit. Mostanában újra gyakran vet keresztet, hallva a sok istentelen és káromkodó beszédet.

Ádám Béla konkrét ember, aki járt a templomba is, de mostanában kevésbé jár, mert a papja magyarul rendszeresen politikai propagandaszöveget nyom híveinek a szószékről. Nem a mennyek országát hirdeti, hanem ezt a földit és folyton szavazni küldi a híveket és népeket.

Na most már Ádám Béla házas, négy gyermek apja, felesége még mindig a volt téesz irodán dolgozik mint tisztaságfelelelős, azaz ő irányítja a takarítónőket és a hókotrókat a faluban. Azt mondja, nincs is jobb dolog a világon, mint asszonyhoz – a takarítók irányító-tanácsadójához – bújni a dunyha alatt hideg téli éjszakákon vagy dunyha nélkül csak egy lepedő alatt-felett bármely forró nyári éjen. Így született a négy gyermek is, akik már felnőttek és iskolákat végeztek.

Ádám Béla gyermekei Kökörcsinszántóról nem laknak a patriarchális faluban. Elmentek onnan, és nem akarnak földet művelni. Ők az eszüket és a kezüket finomabb dolgokkal kívánják elfoglalni. Mindegyik saját eszével és szorgalmával szerzett diplomát, de munkát idehaza nem, tehát nem sokat haboztak, hanem rendre-sorra elmentek.

A legnagyobb Ádám Béla Franciaországban borász Champagne vidékén, pedig Kökörcsinszántón a szőlő nem, csak a pálinkának való vackor termett meg a hétszilvafán. Második Ádám Béla Budaörsön egy panellben, on-line fogorvos. A harmadik Ádám Béla katona Afganisztánban, logisztikai felelős, és már egy kicsit beszél talibánul. (Románul sem a faluban tanult meg, hanem a városi iskolában. Jól.) A legkisebb Ádám Béla, akit egyébiránt Krisztinának hívnak, férjhez ment egy ókanadai NATO-katonához, és most Deveseluban a deveselákat (devőeszközket) tisztítja a tiszti kantinban. Ennyiben az anyja hivatását folytatja, amíg haza  nem megy Kanadába. Ádám Bélának több saját, édes és szemtelen unokája van a négy gyermekétől.

Szóval ezt üzenem azoknak, mondta Ádám Béla megbízott riporterünknek, Erdély gyors elrománosításával kapcsolatban. Ugyanis Ádám Béla azt tapasztalta, hogy az Erdélyben többségében élő falusi román emberek óriási tömege áramlott be az addig magyaroktól (németektől, zsidóktól) népesített városokba Erdélyszerte, amikor a kollektív gazdaság elterjedt, és a faluban a megélhetés hiánya fellépett, a gyárba toborzók becsábították őket. Ott maradtak a városban, nem tértek vissza a faluba akkor sem, mikor már gyárak sem voltak, időközben ugyanis blokkot vettek, gyermekeiket itt tartották, azok állást kaptak, mert igénytelenek voltak és mert tetszett nekik a nacionalista kurzus, amiben felnőttek, és alkalmazták őket románságukért, beülhettek a kivándorlók házába, állásaiba, vagyonába. A regátiak jóval kevesebben jöttek, mint amilyen gyors volt a magyar kitelepülés. Sokkal erősebb és önkéntesebb volt a gyerekvállalás körükben, mint a magyaroké. Ők nem mehettek Magyarba, és nem fordulhattak az ott dívó legális abortusz-klinikákhoz. Szülték a gyereket. Majd eltartja a párt, melynek tagsága milliós volt.

Ádám Béla tisztában van azzal is, hogy mostanában ők is fogynak, mert elmentek a világ minden zugába, lapályára és dülőjébe somot, szilvát, kokojzát szedni és kirakatot mosni, számítógépet hízlalni, öreget felügyelni, kürtöskalácsot sütni és rahátot készíteni, még a családjukat is viszik.

Ádám Béla ott Kökörcsinszántón továbbá azt gondolja – a dolgot megbeszélte sógorával is, aki a szomszéd (székelyek, magyarok és számítógépek lakta) városban nyugdíjas –, hogy Románia legégetőbb problémája nem a melegek házassága, hanem a központi fűtés megoldása télen városnegyedenként, az egészségügyi alapellátás és a kórházak feltőkésítése, működőképességének megőrzése vagy újralendítése. Azt gondolja, ha már a kisebbségekről van szó, akkor inkább az etnikai kisebbségek már/még létező jogait kellene megőrizni és továbbfejleszteni. Végül is az otthonosság érzetének fejlesztése sokkal, de sokkal fontosabb. Azt hiszi, hogy a szokott házasságok megőrzése, a vegyeseké és az etnikailag egyneműeké talán tartósabbá tehető még.

Ádám Béla úgy gondolja Kökörcsinszántón, hogy az alkotmányjogászoknak a lakosság többségét kitevő emberek problémáival kellene foglalkozniuk. Az afféléket olyan országokra kellene hagyni, ahol a jogok és szabadságjogok terén sokkal előbbre vannak, mint Románia. Ott, ahol sok a gyerek. Itt egyre kevesebb születik. És akkor majd ki tartja el a heterónyugdíjasokat, akik ötven-hatvan évig dolgoztak, ha mindenki a melegházba vágyik?

Végezetül Ádám Béla úgy látja, hogy bár ő nem ismer egyetlen kökörcsinszántói embert sem, aki saját neme iránt gerjedezne, de tisztában van avval, hogy ettől még létezhet ilyen dolog, csakhogy ez köreinkben századrangú fontossággal bír. És jobb egy-két-tíz gyerek/unoka/dédgyerek a háznál, igazi felmenőkkel és édesszülőkkel.

Fotó: blogspot.com

Kimaradt?