Öt-hat esztendővel ezelőtt, a csíksomlyói búcsút megelőző napokban történt: hivatalos meghívót kaptam a csíkszeredai megyeházára, hogy tiszteljem meg jelenlétemmel a Csíksomlyói Székely Nemzetgyűlést, a testület ugyanis itt ülésezik. A szóbanforgó napon a Hargita megyei tanács többszáz meghívottat leültetni képes nagyterme ha nem is zsúfolásig, de legalább háromnegyedik megtelt, az érdeklődők között lehetett látni tanácsosokat, polgármestereket, különböző intézményvezetőket, több neves értelmiségit. Az első széksorban feliratok jelezték, hogy fenn van tartva a CSNSZ-nek. Megkérdeztem jobbról-balról, előttem-mögöttem a szomszédaimat: tudják, hogy miről van szó? Nem nagyon – hümmögtek, de ha székely, vettem ki a szavaik közül, akkor itt a helyük.

Aztán megkezdődött az összejövetel: valaki kipattant az asztalhoz, köszöntötte a képviselőtársakat, majd a nemzetgyűlés titkárát, jegyzőjét, ismertette a Ház rendjét, ezt követően pedig felkérte a külügyi bizottság elnökét, hogy tartsa meg beszámolóját. Kezdetben a hallgatóság feszülten figyelt, ám ahogyan teltek a percek, ahogyan röpködtek a mondatok, úgy ült ki a zavarodottság és a megütközés az arcokra, majd amikor a nemzetgyűlési képviselőtársak kaptak szót, akkor többen is kezdtek elpárologni. Rájöttek arra, hogy a székely szó használatának ürügyén itt valami nagy átverés megy végbe, amelybe még a megyei tanácsot, a hivatalos képviseletet is sikerült belerángatni.

A Csíksomlyói Székely Nemzetgyűlés ugyanis nem volt más, mint egy magyarországi civil szervezet, amely önmagának ilyen hangzatos nevet adott. A nyugdíjkorhatáron túl jutott felnőttek úgy játszották a politizálást, mint mások gyermekkorukban a rabló-pandúrt, az indiánosdit vagy napjainkban éppen a harry potterkedést, ha véletlenül kibújnak a számítógépek, táblagépek és mobiltelefonok mögül.

Játszottak. Nagy-nagy átéléssel, sőt meg azt is el tudtam képzelni, tiszta szívükből és teljes átéléssel, őszintén játszottak szavakkal, fogalmakkal, jelképekkel. És ebben nincsen semmi meglepő. Az ember szeret játszani, a homo sapiens, ha alkalma és ideje van rá, akkor életkortól függetlenül szívesen lesz homo ludens. De rendszerint pontosan tudja, hol húzódnak a játék és a valóság határai, a kettőt nem keveri össze. Ha valaki a Gazdálkodj okosan tábláján lépeget, akkor nem gondolja azt, hogy másnap már megszületik vagy felvirágzik a saját vállalkozása. Ha valakit számítógépes stratégiai játékokban jó elgondolásai alapján vezetővé neveznek ki és kap egy halom érmet, még nem gondolja azt, hogy a jövő héten ő tervezi meg szűkebb vagy tágabb környezetének hétköznapjait.

Mert ha így tesz, akkor eltéved. Vagy szántszándékkal megtéveszti azokat, akiknek sem idejük, sem türelmük arra, hogy azonos szavak és fogalmak között meglássák a játék és valóság közötti hatalmas különbséget. A részleteket, amelyekben nem csupán az ördög, hanem az igazság is rejtőzik.

Az önmagát Székely Nemzeti Tanácsnak nevező, jogszerűen nem létező képződmény vezetősége legutóbbi, marosvásárhelyi ülésén úgy döntött, hogy jogi személyiség nélküli, nonprofit szervezetként működő külügyi szolgálatot hoz létre. Erre a bölcs következtetésre annak eredményeként jutott, hogy az SZNT néhány vezetőségi tagja az elmúlt években-hónapokban utazgatott, találkozott két tucatnyi közéleti szereplővel és bele-belecsipegett katalán-, baszk, skót és walesi történelemkönyvekbe, levonva a következtetést, hogy bárdolatlanul minden rászabható a székelységre. Sőt mi több, a legutóbbi ülés nyomán nagy kő eshet le Barroso, Merkel, Hollande, sok-sok uniós tisztségviselő és politikus szívéről, hiszen az SZNT határozatban jelentette ki, hogy elfogadja és támogatja az Európai Unió belső bővítésének gondolatát, akár új, független államok megjelenését is.

Úristen, mi is történne Európával, ha az SZNT nem így vélekedne! Ha Izsák Balázsék nem fogadnák el a belső bővítés gondolatát! Nem elég a gazdasági válság, az euróövezeti gondok, hogyan reszketne mint a nyárfalevél mind az ötszáz millió uniós polgártársunk!

Az SZNT játszik. Úgy gondolja, ha diplomáciai szókincset és politikai fogalomrendszert használ, akkor szalmaszálon ENSZ-méretűvé fújhatja magát.

SZNT külügyi szolgálat a néhány, megbeszéléssel is tarkított turistaút? A romániai magyarságnak, a székelységnek ott van a maga hiteles, megválasztott külügyi képviselete az Európai Parlamentben, ahol földrészünk minden országával, minden rendű és rangú diplomatájával találkoznak, ha akarják, naponta többször. Ezt a képviseletet megválasztották, és erejét-hitelességét-hatékonyságát csak erősítik, amennyiben a hét végén minél több szavazatot kap a képviselőinket oda küldő szervezet.

Az SZNT játszik. Szó- és fogalomazonosságokkal él vissza, így próbál önmagának olyan közösségi szerepet tulajdonítani, amely nem létezik. Az SZNT úgy belemelegedett saját játékába, mint a négy-ötéves kisgyermek, aki őszintén azonosul hol ezzel, hol azzal a mesefigurával.

Most például külügyminisztériumot gondolt ki magának. De jöhet a belügy is. A pénzügy is. Egy egész árnyékkormány, kormányfővel és a hozzá illő székkel.

Igaz, ezekből a Székelyföldön már egyre kevesebb van. Mert a Székelyföld fejlődik és igyekszik civilizált, európai jövőt építeni magának. Amelyben persze továbbra is lehet játszani. Még azoknak a felnőtteknek is, akiknek nem kell a megélhetésért nap mint nap keményen dolgozni.