Megkérdeztük publicistáinkat: Milyen fontosabb közéleti-politikai és más események, folyamatok várhatók 2016-ban – világszerte és idehaza? Mitől tartanak, mit szeretnének? A remény is, az óvatosság is kötelező.

Bíró Béla: A jövendölés nehézségei

Jósolni mindig kockázatos, a jeles román történészt, Lucian Boiat idézve: a jövőről bizonyosan csak annyit tudhatunk, hogy bizonyosan semmit sem tudhatunk. Arra a kérdésre, hogy mi várható, rövid távon könnyebb úgy válaszolni, ha azt vesszük számba, ami egyelőre szinte bizonyosan nem várható.

Először is, 2016-ban még aligha várható, hogy a világot ma irányító politikai elitek végre valóban szembenézzenek a valósággal. Mindenekelőtt azzal a ténnyel, hogy az ember közösségi lény: individualitását is közösségi kötődései határozzák meg. Individuumként is azért vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk, mert meghatározott közösségekben formálódtunk, velük összhangban vagy ezek ellenében. Másodszor azzal a nem kevésbé nyilvánvaló ténnyel, hogy a közösségek hierarchikus rendbe szerveződnek. A legszűkebb közösségtől, a családtól az ez idő szerint legtágabbig, az emberiségig. S mindeniknek, a családnak, a szomszédságnak, a tömbháznak, a lakónegyednek, a munkahelynek, a foglalkozási csoportnak, a településnek, a régiónak, az államnak, az államszövetségnek, a kontinensnek, s végül az emberiségnek megvan a maga illetékességi köre. A közösségek egymásba és egymásra épülnek, soha nem kizárják, hanem feltételezik és kiegészítik egymást. Harmadszor: a szociális piramis egyetlen eleme sem abszolutizálható a másik rovására. Az állampolgári közösség (nyugat-európai terminussal a nemzet) nem helyettesítheti a családot, ahogyan a kulturális közösség (keletközép-európai terminussal a nemzet) sem helyettesítheti az államot, és így tovább. Következésként az állam csakis eltérő kulturális, szociális, területi, baráti közösségekből és családokból épülhet fel. Ha ezek közül bármelyiket csaknem kizárólagos érvényűvé avatjuk, vagy kizárjuk az állampolgári közösségből (a politikai nemzetből), elkerülhetetlenné válnak a társadalmi konfliktusok. Mindez a nemzetközi közösségre is érvényes.

Az egyenlőség soha nem pusztán elvi azonosságok, hanem – legalább annyira – gyakorlati különbözőségek egyenlősége. Függetlenül attól, hogy az egyes egyének vagy csoportok milyen (számarányukból, történelmükből, gazdasági hatalmukból, az egyének esetében fizikai vagy intellektuális adottságaikból fakadó) súllyal rendelkeznek.

Arra, hogy a közeljövőben az egyének, a kulturális közösségek, az államok tényleges egyenlősége megvalósulhasson – ha az emberiség jelenét meghatározó domináns ideológiákat nézzük – nincs tényleges esély. A nagyhatalmak ugyanúgy ráerőltetik akaratukat a kisebb államokra, mint az egyes államok kulturális többségei a kulturális kisebbségekre, az egyes többségi és kisebbségi kulturális közösségek saját individuumaikra. Legtöbbször azoknak az emberi jogoknak a nevében, melyek voltaképpen állampolgári jogok, s lényegüket tekintve egyértelműen kulturálisak, amennyiben Franciaországban a francia, Németországban a német, Angliában az angol, Romániában a román, Magyarországon a magyar nyelv, kultúra és szokásrend jobbára feltétel nélküli és kizárólagos elfogadásán alapulnak. Miközben az ideológia cinikusan az adott államok kulturális semlegességéről (értsd: a többségi kultúrák egyetemességéről, a kisebbségiek partikularitásáról) papol.

Ilyen körülmények közt szinte már borítékolható, hogy 2016-ban világszerte, de Európában különösen kiéleződnek a korábban is mindenütt ott lappangó konfliktusok. Aligha várható el, hogy az identitásuktól (s ezzel emberi méltóságuk jelentős részétől) megfosztott bevándorlók – másodrendű állampolgárokként, kevesebb pénzért, önként és dalolva – eltartsanak bennünket, európaiakat, akiknek végső fokon szülőföldjükről való elűzetésüket is köszönhetik.

A következmények alól, melyeknek – ha csak nem akarunk végzetes káoszba zuhanni – az egész emberiség önmagához való viszonyát radikálisan át kell alakítaniuk, a román és a magyar állam sem vonhatja ki magát. A fordulat sajnos aligha fog egyhamar bekövetkezni, 2016 legfeljebb egyik végső fázisa lehet a süllyedésnek az, melyből előbb-utóbb meg kell kezdenünk kilábalni.

Rengeteg apró dolgot említhetnék, amitől tartok, még többet, amit szeretnék, de végső fokon mindenik attól függ, hogy sikerülhet-e kivergődnünk a félreértéseknek, hazugságoknak és manipulációknak abból a mocsarából, melybe az elmúlt körülbelül kétszáz esztendőben belehajszoltuk magunkat.

Számunkra, romániai magyarok számára a tét még rémisztőbb, mert aktuálisabb, nekünk rövid távon is a létünk függhet attól, hogy az emberiség (s főként a domináns Nyugat) képes lesz-e kigyöngyözni a – konfliktusoktól továbbra sem mentes, de azokat demokratikus keretek közé kényszerítő – együttélés ideológiáit. A mi esetünkben késő is lehet…  

Ady András: Tagként viselkedni

Arra számítok, hogy 2016-ban mindenképpen kiderül: az a „mégis maradni kell” kontingens Afganisztánban teljesen fölösleges, mert Kabul és a tálib vezérkar ki tud egyezni, így az év tényleg az amerikai és NATO- meg EU-erők teljes visszavonulásának lesz az ideje, az ország és rendőri szervezete teljesen átveszi a rendfenntartást. Miután az ISIS bevételi forrásait (vagy legalább a fontosabbakat: olaj, műkincs, szíriai bankok, melyek kijutnak a nemzetközi tranzakciós térbe) elszorították, a katonai rendszer fizetésképtelen lesz, és a protokalifátus megindul az összeomlás útján. Annak is elejét lehet venni, hogy amikor területeit elveszti, az al Kaida-sejtekhez hasonlóan önfenntartása érdekében rejtőzködésbe menjen át, és a terror szempontjából éppoly, vagy még fontosabb ellenféllé váljon. Ha Szaúd Arábia sikereket ér el a szíriai/iraki ügyben, úgy a jemeni hadviselésben is kissé megjuhászodik, az év utolsó napjaiban újra- meg újraindított jemeni béketervet végre kevesebb tényező veszélyezteti, és elkerülhető, hogy az új évben a háborútól, ciklonoktól, éhségtől, betegségektől és nem utolsósorban vízhiánytól szenvedő jemeniek is meginduljanak Európa felé.

Románia remélhetőleg befejezi a NATO- és EU-követelmények és standardok utáni kapaszkodását, és elkezd tagként, természetesebben, nem pro patriásan viselkedni. Eddig csak azt láttuk, tapasztaltuk, hogy ez egy kisstílűen iparkodó ország, amelyet éppen a beépített és önbotlasztó smekkersége és történelmi(etlen) egynépország-anankéja gátolt meg a fejlődésben.

Ugye nem vették komolyan, hogy minderre számítok 2016-ban, vagy akár 2017-ben? Merthogy csak vicceltem.

Ambrus Attila: Több Európát

Az Iszlám Állam veresége valószínű, helyét azonban újabb terrorszervezet foglalhatja el. Az orosz–NATO konfliktus éleződik az amerikai elnökválasztási kampány miatt is. Tavasszal újraindulhat a menekültáradat. Európa pedig válaszút előtt áll, talán a több Európát választják kontinensünk népei, nekünk, kisebbségieknek ez a nemzetállaminál járhatóbb út.

A választások miatt a populizmus és az idegengyűlölet erősödésére számítok. A populizmus elsősorban a kínkeservvel kiizzadt gazdasági egyensúlyt billentheti ki. A kisebbségvédelem terén a legtöbb, ami elérhető lesz: a jelenlegi jogok megtartása.

Az idegengyűlölet erősödésétől, a médiamanipuláció hatásaitól, a közösségi kötelékek lazulásától, az erdélyi magyar települések kiüresedésétől tartok. Szeretném, ha a véleménynyilvánítás szabadsága nem csupán jelszó maradna, ha a véleménykülönbségek nem okoznának újabb rianásokat, mélyebb árkokat a magyar és az erdélyi magyar társadalomban. Eredmény lenne az erős parlamenti képviselet Bukarestben; kívánatos a kivándorlás mérséklődése, a szórványosodás megállítása.

Sok értő, véleményünkkel kulturáltan, érvek sorakoztatásával vitába szálló olvasót kívánok a maszolnak, az erdélyi magyar írott sajtó egészének. És természetesen mindannyiunknak békés, boldog új évet!

Bogdán Tibor: Egyenrangú partnernek

Hogy mit szeretnék és mitől tartok? Nos: örömmel nyugtáztam, hogy 2015-ben Klaus Iohannis államfő egy éves kívánsága teljesült és immár „saját” – igaz, csak technokrata – kormánya van, amelyet az államfői kancellária vezetője, a „mélyen alvó Dan Mihalache” nemrégiben szükségkormánynak nevezett. Az államfő tehát továbbra sem mond le arról, hogy „saját” politikai kormánya legyen – a nagy kérdés csak az, hogy milyen pártból áll össze a kabinet, mivel Klaus Iohannis már nem igen ragaszkodik a Nemzeti Liberális Párthoz, amelynek pedig korábban elnöke volt, és amely a legutóbbi elnökválasztásokon győzelemre segítette. De szurkolok neki és szurkolok politikai kormányának, amely a 2016. évi parlamenti választásokat követően elvileg létre is jöhet.

A „saját politikai kormány” – az államfő ígéretének megfelelően – alkalmat teremtene arra, hogy meghonosodjék az 1989 decembere óta hőn óhajtott új politika, a hatalom pedig az eddigi politikai elittől gyökeresen különböző új politikai osztály kezébe kerüljön. Amely végre nem saját érdekeit követi, nem nyúlja le a közpénzeket és az európai alapokat, valóban betartja a megválasztásakor tett hangzatos ígéreteit. Amely véget vet a jelenlegi politikusok nagy részére jellemző Európa- és Amerika-ellenességnek, idegengyűlöletnek, rasszizmusnak, és amely egyenrangú partnernek tartja az országban élő őshonos kisebbségeket, és valóban az ország boldogulását tekinti legfőbb céljának – nem csupán nyilatkozataiban, hanem tetteiben is. Szóval ezért szurkolok, ennek megvalósulását szeretném 2016-ban. És attól tartok, hogy az egészből nem lesz semmi…

Gál Mária: Az Unió számára kulcsév

Nem hiszem, hogy a választásokig Romániában bármiféle radikális változás történne a jelenlegi állapotokhoz képest. Marad a politikai csodavárás – és a helyezkedés minden fronton. A választás azonban hozhat változást, bár nem sok esélyt látok erre. Visszabillenhet a normális kerékvágásba az ország, ahol a hatalmi ágak tényleg egymástól függetlenül, nem pedig valamelyiknek alárendelten működnek. Ha valamely politikai erőnek sikerülne annyira megerősödni, hogy szembemenjen az országot most uraló titkosszolgálati-ügyészi polippal, akár a normalitás is meghonosodhat. Valami ilyesmit szeretnék.

2016 romániai magyar szempontból is hozhat történelmi fordulatot. A rendszerváltás óta először került kézzelfogható közelségbe a parlamenten kívüli lét. A román társadalom mobilizálódott, nagyobb kedvet kapott a voksolásra, a magyar passzív, egyre passzívabb: álomvilágban, virtuális Magyarországon él. Mindez a levélszavazással ötvözve öt százalék alá nyomhatja a romániai magyar képviseletet. És nincs vésztartalékként elővehető alternatíva. Persze azt szeretném, hogy ne így legyen.

Szíriában előreláthatóan véget ér a háború, a rémálom, ami az arab tavasz után eluralkodott a Közel-keleten – a szélsőséges csoportok térhódítása. De mérget nem vennék rá. Ha mégis sikerülne valamiféle nagyhatalmi modus vivendit találni, ha sikerülne a szunnita-síita hatalmi érdekellentét fölé emelkedniük a térségbeli kulcsszereplőknek – például Szaúd-Arábiát és Iránt egy akolba terelni a terrorellenes harcban –, akkor rendet lehetne tenni. De azt hiszem, erre még várni kell.

Európa és az Európai Unió számára egyaránt kulcsév lesz 2016. Vagy halódik tovább szövetség a nemzetállami berzenkedések folytán, vagy ráeszmél: az Unió több mint egy közös piac, nem fejőstehén, amely minden áldozat és ellenérték nélküli fejhető. A brit referendumot David Cameron vállalása szerint 2017 végéig kell megtartani, de maga sem bánná, ha mielőbb túl lennének rajta, s így vagy úgy, de kiléphetne az önmagának állított csapdából. Amennyiben sor kerül rá már 2016-ban, amint a december 17-18-i uniós csúcson meglebegtette, az nyilvánvalóan az EU történetében sorsfordító lesz – akár mennek, akár maradnak. Azt remélem, hogy maradnak. Ha mennek, oda az Unió is.

A másik sorsfordító momentum az ukrán válság lezárása, európai-orosz rendezése. Ez a tavaszra tervezett donbászi választásokon áll vagy bukik. Azon, hogy mit enged meg Európa Kijevnek és mit Oroszország a szakadároknak. Hogy mit szeretnék e téren? Egy olyan Ukrajnát, amely tiszteletben tartja nemzeti kisebbségeit és azok jogait. És olyan Oroszországot, amely nem fenyeget egyetlen szomszédot sem.

Krebsz János: Semmi sem állhat az újabb sikerek útjába

Dől a történelem. Megtörik végre a hallgatás fala, amit körénk húztak a hivatalos, tudományos meg összeesküvő világhatalmak, és kiderül, melyik a világ legősibb népe. És ettől a finnugrászok és magyargyűlölők mind elmehetnek homokot árulni a sivatagba. Boszniában vannak azok a bizonyos piramis alakú hegyek, amelyek minimum húsz-huszonötezer évvel régebbiek, mint az egyiptomi vagy mexikói piramisok. Ezeknek az ősi építményeknek a járataiban kőbe vésett írásjeleket találtak, amelyek közül már húszat úgy azonosítottak, hogy megegyeznek az ősi székely rovásírás jeleivel. (Csak zárójelben: a dákoromán elmélet nem ölel fel többet kétezer évnél, na, erre varrjanak gombot!) Teljesen érthető okokból az egyiptomi és a mexikói régészek vonják leginkább kétségbe a felfedezések jelentőségét, egyáltalán a hitelességét. Gondoljunk bele (amit mi mindig is tudtunk), harmincezer évvel ezelőtt ott a hun-székely rovásírás, egy ősi kultúra tagadhatatlan nyomai, amikor a többi nép még négykézláb járt, és verte az asszonyát! Ennek fényében a boszniai okkupáció is más színben tűnik fel, mind a múltban, mind a közeljövőben.

Utal. Hosszú Katinka, úszósportunk legfényesebb csillaga, látván a hazai állapotokat, a jobbítás szándékával, a ráirányuló megkülönböztetett figyelem fényében, nem maradhatott csendben, megszólalt a nagy nyilvánosság előtt, hogy, bizony, áldatlan állapotok uralkodnak az élsport medencéinek környékén. Utalt arra is, hogy a jövő évi olimpia és a Magyarország által 2017-ben rendezendő vizes világbajnokság magyar résztvevői így nehezen fogják hozni az eredményeket. Korábban (átkozott emlékezet) cikkek születtek arról, hogy Hosszú Katinka az első dollármilliomosa a magyar úszósportnak (csak a hivatalosan pénzdíjas versenyeket számoljuk, az egyéb támogatásokat, reklámszerződéseket nem), s nyilatkozott arról is, hogy ésszerűen befekteti a pénzt azokra az időkre, amikor véget ér a sportkarrier. Megdolgozott érte, gratulálunk. Példátlan gyorsasággal reagált az úszószövetség, pár napon belül utalt az élsportolóknak személyenként pár milliócskát. Egyik is utalt, másik is utalt, bízhatunk, semmi sem állhat az újabb magyar sikerek útjába.

Kustán Magyari Attila: A nacionalizmus erősödése

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy Európa a szélsőjobboldal és a bevándorlók/velük szolidarizálók közti konfliktusok színtérévé válik-e, tetézve a rövidlátó, önző nemzetállami törekvések széthúzó erejével, vagy pedig a felelőtlenség – bár a pragmatizmus folytán – elpárolog majd. Gondoljunk arra, miből fognak megélni a hangoskodó kelet-európai államok a nyugati pénzcsapok elzárásával – és persze arra is, hogy a kelet-európai piacok nélkül sem lesz olyan jó a Nyugatnak.

Az Amerikai Egyesült Államok 2016-ban választ, és jelenleg úgy tűnik, hogy egyik esélyese – jó szokás szerint – a washingtoni döntéshozatalt erősen befolyásoló üzleti szféra hangja. De Hillary Clinton legalább progresszív (és első női elnök lehet az USÁ-ban), másikuk, Donald Trump maga az üzleti szféra hivalkodó figurája, aki ráadásul ostoba, gonosz, ennélfogva rendkívül veszélyes.

Itthon a magyar és román nacionalizmus erősödése prognosztizálható, ami hátrányára van a racionális, óvatos politikának. Valós alternatívák helyett a társadalmi konfliktusok nacionalista értelmezése marad, ami káros – és téves. Csak azt remélhetjük, hogy jövő ilyenkor is írunk még, és az egy év alatt kevés tragédiáról kellett beszámolnunk. Luxus volna.

Kuszálik Péter: A virsli vizezése

Tovább fokozódik a terrorizmus, a cigarettacsempészet és a virslihús vizezése. Az AEÁ és az EU politikusai egyre nagyobb marhaságokat találnak ki.

Itthon továbbra sem építenek autópályákat, hiszen harminc év múlva már benzin sem lesz. A lusta emberek megfojtják (Marosvá)Sárhelyet azzal a tetű szokásukkal, hogy a sarokig is autóval járnak.

Ha olyan jó őszi gombaszezon lesz mint az idén, akkor jövő ilyenkor is gombás zakuszkát eszem vacsorára (ha lesz még erdő és erő – kimenni, leszedni és eltenni).

Papp Sándor Zsigmond: Attól tartok, ami már most is van

Hogy ez a van állandósulni fog. És egyre nehezebben találni majd rajta civil rést. Egyre nagyobb erőfeszítést igényel majd távol tartani magunkat a politikától, a nemtelen kompromisszumoktól. Egyre nehezebben teremthetem meg az íráshoz, alkotáshoz szükséges semleges teret, hogy a semlegesség is a napi aktualitás politikai hisztéria játéka lesz.

Attól is tartok, hogy a kommentekben, posztokban, blogokban, utcán megjelenő gyűlöletjátékok átlépnek a verbalitás keretein és itt-ott testet öltenek. Féltjük a kultúránkat a menekülők, migránsok elől, ám eközben magunk számoljuk fel a keresztény értékeinket, a vendégszeretetet, a humanitást, az ártatlanság vélelmét, az igazságosságot. Azon a dühös megnemértésen, amit nem csak az idegenekkel, de a más véleményt vallókkal is szembeszegezünk, nem nagyon van mit védeni. A frusztráció talán még nem hungarikum.

Rostás-Péter István: Meccsek mindenütt

Vigyázó szemünket újból Párizs irányába vetjük majd – a riói ötkarikás parádé mellett –, ugyanis Frankhon szervezi a labdarúgó Európa-bajnokságot. Három okunk lesz a tekintetek fókuszálására: 1. a román válogatott ott lesz a tornán, mi több, a nyitómeccset játssza a franciákkal, 2. a magyar csapat is kijutott a kontinensviadalra, és 3. ami leköröz minden drukkeri hevet és lendületet: ez lesz az utóbbi két évtized legdrágább EB-je, mert a biztonsági költségek az egekig szöknek majd. Hatalmas kihívás, ezúttal nem csak a francia rendvédelmi-biztonsági szerveknek, hanem összeurópai szinten nagyon összehangolt munkát követel majd belügyi tárcáktól, hírszerzőktől egyaránt.

Itthon is meccsek lesznek, de másmilyen porondon és a szünetben változó szabályok szerint. Egyetlen elvárás kötődik ezekhez a választási mérkőzésekhez: hogy ne lehessen , pontosabban egyre kisebb eséllyel lehessen megpörgetni a magyar kártyát mint propagandaeszközt. S ha már választások, egyelőre nem irigyelem az amerikai voksolót, akkora a zűrzavar az előválasztásokon. Hillary Clintonnak meg azért (is) szorítok, mert ha megszerzi a Fehér Ház kulcsát, akkor a macsoid és nackó (a kettő gyakran egymást hatványozza) hazai politikusok végre hosszú hatásszünetet tarthatnak, és majd Iohannis ellen/után jó eséllyel indulhat egy magyar hölgy is akár az államfői posztért. De, elnézést, ez persze már messze nem 2016-ról szól.

Sebestyén Mihály: Általános inkontinencia

Jővőre a szakértő technokrata kormányból szakértetlen bürokrata kormány lesz, teljesen mindegy milyen technót alkalmaz. Belesimul majd a tájba, a jövő utáni történészek csupán egy lábjegyzet erejéig fogják megemlíteni. Akkor is bizonytalankodva. Volt-e? Tényleg felállt? Vagy egyből leültették?

Az autonómia kérdése továbbra is borzolni fogja a kedélyeket, ha még lesz valakinek kedélye. Autonómia viszont nem valószínú, hogy beáll még a 2020-as májusi fagyosszentek előtt.

Az ország gazdaságilag prosperálni fog közgazdászokban és elvetélhető jóslatokban, megállapításokban és fanyalgásokban. Egyebekben optimista vagyok, rengetegen fognak hazatérni olyanok, akik most kint dolgoznak az EU-ban – hogy végleg elhúzzanak. Sietnek még a menekültek előtt elfoglalni a jobb esélyegyenlőségi állásokat.

Odakinn a széles nagyvilágban nem várok semmi falrengetőt, hiszen a falak semmitől sem tarthatnak vissza. Lesz általános inkontinencia. Azt mondanám tehát, amit E. L. mondott 1982-ben Sütő András várható új könyvéről, a nagysikerű Engedjétek hozzám a szavakat II. kötetéről, illetve annak címjavaslatáról: „…és az unokámat Pestre”. Megtörtént. Nos én is szeretnék eljutni vízummentesen, komplikáció- és terrormentesen New Yorkba. A többit pedig az olvasók a kalapjuk mellé tehetik. Próbált.

Székedi Ferenc: Nem vagyunk űzött vad

Tudom, hogy mindaz, ami Szíriában és az Iszlám Állam környékén történik egy számítógépes stratégiai játéknál is bonyolultabb, hiszen annyi az ellenfél és a szövetséges, olyannyira szétágazók az érdekek, olyan sok tervet kell készíteni és olyan sokféle fegyvert kell vásárolni és felhasználni, hogy egyhamar nem látni a háború végét. Úgy gondolom: ha 2016-ban nem lesz földi beavatkozás, akkor a háború sem szűnik meg. Nem értek egyet azokkal, akik azon szomorkodnak, vagy éppen annak örülnek, hogy a múló évben az Európai Unió meggyengült. Az Unió nem diktatúra és nem központosított szerkezet, ahol egy keménykezű vezető egymaga dönti el, hogy mi a teendő. Az Unió mindig a tárgyalások eszközét alkalmazza, ami időigényes folyamat, de a görög példa is jól mutatja, hogy eredményre vezet. Azok a rettegő politikusok és az őket kiszolgáló szakértők, akik azt gondolják, hogy egy-két vagy akár több millió bevándorló szét tudja verni egy fél milliárd lakosú szövetség értékeit, nagyon kishitűek, nem bíznak saját népük múltjának és jelenének időtállóságában. Bármiféle temetkezési beszédek ellenére a közös, emberi értékeket megteremteni óhajtó Európa 2016-ban sem fog gyengülni, hanem újabb lépéseket tesz meg a gyönyörű álom irányában, amely többek között azon az egyszerű és tömör gondolaton alapul, hogy nem vagyunk ugyan egyformák, de lehetünk egyenrangúak.

2016-ban a romániai magyarságnak ki kell törnie abból az űzött vad szerepéből, amelybe több oldalról is igyekeznek belekényszeríteni, és bíznia kell saját erejében, saját múltjában, saját jelenében, mindabban amit a romániai rendszerváltás után elért, soha nem tévesztve össze a felszínt a méllyel. Kisebb vagy nagyobb közösségi szinteken saját – helyismereten alapuló – politikai döntéseit nem a gyámja kezét fogva, hanem felnőttként, önállóan és hosszú távon gondolkodva kell meghoznia. Nem lehet alárendelt szereplő, hanem partnernek kell lennie abban a világban, amely egyfelől a nemzetéhez, másfelől ahhoz az országhoz köti, amelynek sorsa meghatározza mindennapjait. Választási évben, úgy gondolom, közösségünk tagjainak a közéletben nem csupán a szavazatokkal, hanem a jelöltek kiválasztásánál is jóval nagyobb részt kell vállalniuk, nem hátradőlve figyelni, hogy mit tesznek „azok”. Hiszen „azok” is mi vagyunk.

Szilveszteri Jóska: Egy (legfeljebb két-három) mondatban

Az univerzum fekete lyukaiba célbadobó bajnokságot 2016-ban Darts Veder nyeri.

Donald Trump, az USA elnöke tanácsadójának és veszekedőtársának nevezi ki Gigi Becalit, miután rájön, hogy nincs más, akitől tanácsot kérnie és akivel veszekednie. A román túró vámmentesen kerül a Fehér Házba és a New York-i piacokra. A FCSB Deveselura költözik (tagjai hasadóanyaggal doppingolnak), és Star néven megnyeri a bajnokságot.

Magyarországon folytatódik a szoborinvázió. Eldől az a kérdés, hogy ha Horn Gyulának van szobra, Hóman Bálintnak miért ne lehetne; az új, igazi felvetés az lesz: ha van Hóman Bálintnak szobra, miért ne lehetne Szálasinak is? Kitartás!

A román-magyar határon végighúzódó kerítésnek csak az odaáti, nyugatra néző oldala készül el, megakadályozandó magyar migránsok Romániába menekülését.

Fészbukos kommentelők Mutyiland és Árdéj több városában békemenetet szerveznek az Európa Tanács (ET), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR), az Európai Parlament, további világszervezetek, a római pápa és más liberálbolsevik véleménydeformálók ellen tüntetve, közben idézhetetlen iránymutató jelszavakat skandálnak.

A magyar kormány megígéri, hogy romániai kettős állampolgárainak az Erdély területén elvégzett közmunkákért is fizetni fog.

Romániában az előző államelnök (T. B.) fiatalok toborzásába kezd minden párt részére aggodalmában, hogy dossziégyűjteménye az utóbbi időben túl lassan gyarapodott. Ha a pornófelvételeivel is előjön, és a korrupcióellenes izé sem bántja, T. B. – ahogy a román mondja – en fanfare tér vissza a politikai porondra: lehet főpolgármester, miniszterelnök, államfő, ANAF-igazgató, második parlamenti párt, grínpísz-aktivista vagy amit akar...

Éles fordulat a menekültek befogadását illetően: korábbi kijelentésekkel szemben Klaus Johannis is, Dacian Cioloş is, sőt Valeriu Zgonea és Vasile Blaga is megerősítette, hogy Románia 8.211 menekültet kész befogadni. Az összesen és pontosan 32.844. (Nem több és nem kevesebb.)

A bodyguardok sztrájktüntetése nyomán a Cioloş-kabinet a vészbukon jelenti be a lemondását, és a fészkijáraton távozik.

A miniszterelnök és az ortodox pátriárka közötti forródrótnak köszönhetően megépül a Nép Temploma, a külső falain Klaus Iohannis, Eduard Hellvig, Laura Codruţa Kövesi (és esetleg Raed Arafat) életnagyságú freskóival.

A PNL két vezetője, Alina Gorghiu (PNL) és Vasile Blaga (PDL) a választások előtt összeházasodnak, majd utána elválnak. Esetleg fordítva.

Folytatódik Klaus Johannis regényfolyama. A Lépésről lépésre és Az első lépés után következik A második lépés, A harmadik lépés s így tovább (n → ∞). A fordításokkal apró gondok vannak: akik eddig e remekművek átültetésére vállalkoztak, az első néhány oldal elolvasása után belehaltak az unalomba.

Az őszi választások után a törvényhozásból kimaradt honatyák 300 tagú árnyékparlamentet hoznak létre, ennek ülésein a jelenlét ugyanolyan lesz, mint az igaziban, ugyanúgy lehet aludni, és a megszavazott jogszabályokat is ugyanúgy fogják betartani azok, akikre azok vonatkoznak, mint a megválasztott parlament törvényeit.

A nagy erdélyi magyar összefogás (NEMÖ) jegyében az RMDSZ nem csak jobbra, de balra is választási szövetséget köt. Mivel ballibre tőle nem áll senki, a Transindex megalakítja az LMT (Lehet Más a Tájékoztatás) csoportot, a Maszol pedig az LMV (Lehet Más a Vélemény) szervezetet. Ezek összefognak a válaszul azon nyomban megalakuló Nem Lehet Más a Tájékoztatás (NLMT, Krónika) és a Nem Lehet Más a Vélemény (NLMV, Háromszék) belsőzseb-alakulatokkal. A fentiekből, valamint az ENMP-ből és MPP-ből, illetve azok intim ellenzékéből összeálló össznemzetiségi választási koalíció simán eléri az alternatív küszöböt.

Az RMDSZ, miután 2014 végén kilépett a kormányból, szintén közvélemény-kutatás alapján kilép az ellenzékből is.