Kövezzenek meg engem mindazok az irigylésre méltóan lelkes emberek, akik úgy érzik, hogy a technokrata kormány beiktatásával megkezdődtek a Klaus Iohannis államfő által egy éve megígért új idők – én akkor is úgy látom, hogy nagyjából megy minden a kitaposott, régi kerékvágásban. Mert hát akárhogy is nézem, nem látok alapvető különbségeket a technokraták és a politikusok között. Például a technokrata miniszterek önéletrajzát olvasni felsőfokú angol, esetleg francia nyelvtudásra lenne szükség, hiszen tömve vannak angol, amerikai, francia egyetemek, tudományos értekezések, dolgozatok, konferenciák nevével – akárcsak a volt „politikai” miniszterek esetében. Igaz, a technokrata minisztereknek gondjuk volt rá – vagy sugallták nekik –, hogy legyen némi kötődésük valamilyen brüsszeli uniós szervezethez is, mert uniós ország technokratáinál az így sikkes.

Az ember viszont egy technokrata kormánytól elvárná, hogy az ország költségvetésében mindennél nagyobb hangsúlyt helyezzen a beruházásokra. Mondjuk például az autópálya-építésekre, amelyek hiányban az ország fontos beruházásoktól elesett már. (Gondoljunk az új gyárát végül is Magyarországon megnyitó Mercedesre, vagy a romániai Fordra, amely – amint azt az Egyesült Államok bukaresti nagykövete nemrégiben eléggé közérthetően próbálta megértetni az illetékesekkel, a technokrata kormánnyal – éppen a sztrádák hiányában képtelen bővíteni termelését.)

Csakhogy az autópályákra még a tavalyi kevésnél is kevesebb pénzt fordít az új költségvetés, így legalább annyi sztráda nem épül jövőre sem, mint a „politikai” kormányok idején.

Továbbá: ha a politikus vezetők állhatatlanok voltak (elég, ha Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök és Traian Băsescu államfő visszaszívott lemondására hivatkozunk), akkor az új technokrata kormányfő sem pályázhatja meg idén az állhatatosság bajnoka címet. Miután eldőlt, hogy nem utalnak ki állami pénzt templomépítésre, a miniszterelnök a felháborodott ortodox pátriárkával (technokrata a teokratával) folytatott telefonbeszélgetését követően a „lehetőségekhez képest” nyomban ígéretet tett holmi kis költségvetési összegek folyósítására, elsősorban a bukaresti Nemzeti Katedrális felépítésére. Tette ezt annak ellenére, hogy a pénzügyminiszter szerint van minderre elegendő pénze az egyháznak, amely jövedelmei után még csak nem is adózik. De úgy tűnik, a technokrata is politikusi fejjel gondolkodik, tudja, nem jó összeveszni a nemzeti vallás atyjával. (Ezek után még az is megtörténhet, hogy némi pénzt utal át a politikailag újra aktivizálódott Gigi Becalinak az Ortodox Család néven szervezendő, egyházi emberekből álló pártja számára, amely kizárólag magasrangú egyházi méltóságokat ültetne a parlamentbe, a polgármesteri székbe pedig papokat, így aztán majd „előbb az egyházak kapnának pénzt, és csak utánuk a többiek”. Bár Becalinak inkább a bűnvádiakból kellene pártot szerveznie, őket is egészen közelről ismeri).

Ja, és beruházások helyett a szenátus költségvetését huszonhét, a képviselőházét huszonöt százalékkal emelték – technokrata kormányunk-miniszterelnökünk megint csak politikussá vált, hiszen tudja, hogy a törvényeket a parlamentnek kell megszavaznia.

És akkor már egy füst alatt az államelnöki hivatalt is negyven százalékkal több pénzhez juttatta, és még külön ötezer lejt is kiutalt a cotroceni-i palota halastavában bóklászó halak etetésére, nehogy már ez is államfő zsebét terhelje, aki amúgy is sorozatban veszíti el házait… Még jó, hogy némi pénz befolyt hozzá a New York-i román konzulátuson rendezett fogadásán eladott könyveiből.

És beruházások helyett jövőre jóval több pénzből gazdálkodhat a Román Hírszerző Szolgálat is – ami a székely terroristafogás nyomán nem is volt kétséges. Az pedig nyilván csak a véletlen műve, hogy a „pukkantásos merénylet” tervét már októberben ismerő titkosszolgálatok csak röviddel a költségvetési vita előtt álltak elő bravúros székelyfogásukkal.

De hét százalékkal többet költhet a külső hírszerzés is, a Belügyminisztérium húsz, a honvédelmi tárca pedig negyvennyolc százalékkal kap többet 2016-ban.

Tévedés lenne azonban mindebből azt a következtetést levonni, hogy a technokrata kormány militarizálni akarja az országot. Inkább azt mondhatnánk, hogy a kormány a szakszervezeteket támogatja. Pontosabban: az erőszakszervezeteket.