Két évfordulóra is emlékezünk ma, december 16-án. A 26 évvel ezelőtti temesvári forradalom – országos vonatkozásban már pontosabb a rendszerváltás vagy a vonalcsere kifejezést használni –  megrengette a világot. Megbukott a kommunizmus, esély nyílt a jogállamiságra, a demokratikus társadalom (meg)honosítására.

Ez kis híján sikerült is, csakhogy ami a kommunizmusból átörökítette magát, az a nacionálkommunizmus volt. Ennek nyilvánvaló jegyeit felfedezhettük a nagy-romániásokban, az egységpártosokban, de a szociáldemokratákban, a demokrata és a nemzeti liberálisokban is. Sőt, a provokációkra válaszolva, a szimbolikus politizálás eszközeinek túlhevítése közben néha-néha magunkban is.

Ma egy éve, hogy hivatalába lépett Klaus Iohannis, ahogyan akkoriban a kárpát-medencei magyar sajtó üdvözölte: az erdélyi elnök. A temesvári forradalom kirobbantója, Tőkés László a tavalyi választások véghajrájában utalt a nacionálkommunizmus továbbélésének veszélyére. Tőkés László úgy vélekedett, hogy Romániában negyed századdal a Ceaușescu-diktatúra bukása után is fenyeget a kommunizmus restaurációjának lehetősége. Megkockáztatta, hogy az erdélyi magyarság azzal kölcsönözhetne nagyobb esélyt a demokratikus folyamatok győzelmének, ha egységesen felsorakozik Klaus Iohannis elnöksége mellett.

És felsorakozott.

A helyzet pedig egy év múltán csupán azért nem változatlan, mert a nacionálkommunizmus veszélye nőtt, ráadásul bejegyeztek egy szélsőjobboldali román pártot is. A sors szomorú iróniája, hogy éppen abban a városban, Brassóban, ahonnan 1940-ben a vțros lakói, románok, magyarok és szászok elkergették a zsidók lincselését, kitelepítését tervező vasgárdistákat.

A magyarellenes provokációk Iohannis elnökségének első évében, és főként az utóbbi hónapokban erősödtek, a hatóságok pedig úgy tesznek, mint aki nem is akarja a konfliktusokat elsimítani. Még mindig nincs – nem hogy tettese – de bizonyítéka sem a román lobogó sepsiszentgyörgyi meggyalázásának. Az elmúlt napokban számos székelyföldi település helységnévtábláját fekete festékkel fújták le, mint a kilencvenes években, Vadim Tudor tündöklésének idején. Noha a sajtóban fotók jelentek meg azokról a járművekről, amelyekkel a táblafestők elhajtottak, a rendőrségnek nincs gyanúsítottja.

Az erdélyi elnökünk Bukarestben pedig demokratához illően meghallgatja az RMDSZ-t, sűrűn bólogat és hosszasan hallgat. Semmit sem mond arra, hogy román politikusok és a média egy része a teljes erdélyi magyar közösséget bélyegezte meg, hogy a magyarság egészét próbálták terroristaként beállítani. Azt a felvetést is szó nélkül hagyta, hogy az utóbbi napok provokációi képesek lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség együttes erővel kialakított, hogy ez aláássa a társadalmi békét. Reakció nélkül hagyja, noha az elnök feladata éppen a társadalom különböző, így etnikai csoportjai közti párbeszéd elősegítése, a már említett társadalmi béke biztosítása.

(A nemzetiségi konfliktusok éleződése idején kevés szóval, ám határozottan parancsolt netovábbot Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnöksége idején, s még Iohannis elődje, Traian Băsescu is érezte, mikor kell tompítani a feszültségeket.)

Klaus Iohannis azonban úgy érzi, fölösleges pazarolnia a szót. Románia első elnökéhez hasonlóan, ha kinéz palotájának ablakán, csak a szépet és a jót látja. Beiktatásának évfordulóján tartott parlamenti beszédében – a már megidézett első elnök szellemében – bikkfanyelven leszögezte, hogy az idei esztendő a normalitás helyreállításának éve volt Romániában, 2016-ot pedig a demokratikus intézményekbe vetett bizalom visszaszerzésének kell szentelni. Emlékeztetett, hogy a kampányában másfajta politizálást ígért, amelyben a botrányok helyét a tisztelet és komolyság veszi át. A nacionalizmust nem ítélte el, viszont áthallásos volt a radikalizmusra vonatkozó bírálta. Összegezve mégis úgy értékelte, hogy a hazai belpolitikában megszokottá váltak a konszenzuskereső konzultációk.

Milyen kár, hogy mi, magyarok ebből semmit sem tapasztalhattunk meg! 

Fotó: nasul.tv