Már amikor Angela Merkel a Bundestagban kijelentette, hogy az európai közös költségvetésről most valószínűleg nem, hanem csak majd januárban vagy februárban fognak megegyezni (ami magyarul annyit tesz, hogy csak akkor lesz megállapodás, ha mindenki elfogadja, amit Németország akar), sejteni lehetett, hogy az EU állam- és kormányfői dolgavégezetlenül fognak hazatérni Brüsszelből.

Ebből a megközelítésből nézve a csetepaté, amely Romániában megelőzte a csúcstalálkozót, csak a választási kampány sajátos szempontjaival magyarázható.

Egyébként e tekintetben Victor Ponta ezúttal jobban taktikázott, mint Traian Băsescu. Látszólag nagyvonalúan átengedte az államfőnek Románia képviseletének jogát, mert tudta, hogy abból az elnök nem jöhet ki jól. Ha elfogadja a csökkentett költségvetést, akkor azért, ha pedig meghiúsul a megegyezés, akkor azért (arra, hogy Románia kedvéért az EU eláll a büdzsé lefaragásától, senki sem gondolhatott komolyan).

Ponta számítása bejött, hiszen Băsescu optimista nyilatkozatait leszámítva üres kézzel jött haza Brüsszelből, s ez még akkor is igaz, ha a kudarcot ezúttal nem neki lehet felróni.

Ezzel az esemény belpolitikai vonatkozását ki is merítettük. A továbbiakban inkább azt vizsgáljuk meg, hogy mi az oka a csúcstalálkozó sikertelenségének. Egy mértékadó gazdasági szakember szerint ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, egészen De Gaulle elnökségéig kell visszamennünk. Ő az Unió jogelődjének megalakulásakor amellett érvelt, hogy Nagy Britanniát hagyják ki, tekintettel arra, hogy az egy nagyon sajátos jogrendszer alapján álló szigetország, amelyiknek a hagyományai, kultúrája annyira eltér az Európa többi országára jellemző modelltől, hogy befogadása csak gondokat okozna. De Gaulle – talán akarata ellenére – ekkor már felállított egy prioritást, ami a mai napig nem változott, nevezetesen azt, hogy a nemzeti értékek és érdekek fontosabbak, mint az európai közösség. Ez az alapvető különbség az Egyesült Államok és az EU között. A brüsszeli csúcsra pedig a tagállamok olyannyira eltérő érdekekkel érkeztek, hogy azokat néhány óra alatt már nem lehetett összesimítani.

A tanácskozás eredménytelensége annak a következménye, hogy máig megoldatlan az Európai Unió belső szabályozása. Brüsszelnek nincsenek eszközei arra, hogy érvényesítse akaratát a tagállamokkal szemben. Itt kell megjegyezni: most látható, milyen következményekkel jár az, hogy a közösség nem mert igazi hatalmat adni az Európai Parlamentnek, és minden kérdésben az Európai Bizottságot (vagyis a tagállamok kormányait) ruházta fel döntési jogkörrel. Ez lehetővé tette azt, hogy az erősebb kutya elve érvényesüljön a csúcstalálkozókon. Ha a folyamat folytatódik, akkor elkerülhetetlenül eljutunk a háromsebességű Európához, amelynek veszélyére már tavaly januárban figyelmeztetett a Standard and Poor's hitelminősítő intézet. Ez azt jelentené, hogy az első csoportba kerülne Németország és a skandináv államok, amelyek viszonylag sikeresen átvészelik a válságot, a második csoportba kerülnek az euróövezet déli államai, Olaszország, Spanyolország, Portugália, amelyek súlyos gazdasági nehézségekkel küszködnek, és végül a harmadik csoportba kerülnek az euró-zónán kívüli „szegény rokonok", akik egyre inkább leszakadnak a gazdagabb régióktól. Az pedig sejthető, hogy a folyton segélyezésért kuncsorgó, örökösen zúgolódó és sopánkodó pereputtyot előbb-utóbb megunják és ajtót mutatnak neki.

A kérdés tehát valójában sokkal fontosabb és komolyabb annál, hogy mikor fogadtatik el és milyen lesz az EU 2014-2020-ra szóló költségvetése. A tét az, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, ahol a legfontosabb döntéseket nem a nemzeti kormányok, hanem Brüsszel fogja meghozni (s ez azt is feltételezi, hogy az európai állampolgárok egyenesen a közösségi kasszába fizetik be adóikat, a nemzeti adóhivatalok legfeljebb technikai feladatokat látnak el), vagy pedig semmilyen európai közösség nem lesz, az EU működésképtelenné válik és szétesik.

A mostani kudarc ezt az utóbbi fejleményt vetíti előre.