A törvény szigorával leginkább azok lépnének fel mások ellen, akik egyébként fütyülnek a törvényességre, noha feladatuk éppen annak betartatása védelme lenne.

Ez jutott ismét eszembe, amikor olvastam, hogy a honvédelmi miniszter romániai magyar érdekvédelmi szervezeteknek adott ki parancsot. Az autonómiának nincs mit keresnie a romániai közbeszédben, egy demokratikus országban a kisebbségeknek be kell tartaniuk az alkotmányt és a törvényeket – üzente szombaton a romániai magyar érdekvédelmi szervezeteknek Mircea Duşa. A honvédelmi miniszter szerint a területi autonómia emlegetése ellentmond az alkotmány első cikkelyének, amely kimondja a román állam szuverenitását.

Mircea Duşa félelmei nem teljesen alaptalanok, az autonomista állam valóban önként feladja szuverenitásának egy részét, azonban sokkal csekélyebb részét, mint amekkorát már feladott, amikor különböző nemzetközi szerződéseket írt alá, például a NATO- illetve az EU-csatlakozáskor. S amint e szuverenitás feladás is több előnnyel járt, mint hátránnyal Románia számára, lehetséges – az erdélyi magyar közösség tagjai szerint egészen biztosan – több előnnyel járna a különböző szintű autonómia biztosítása is az ország területén élő (őshonos) kisebbségeknek.

Erről átfogó – és megvitatásra érdemes – tanulmányt közölt, szinte egy évtizeddel ezelőtt a társadalomtudós Ruth Lepidoth (Ruth Lapidoth: Autonomy Flexibile Solutions to Ethnic Conflicts United States Institute of Peace Presse, Washington D. C. 1996.)

Az autonómia és a szuverenitás összefüggéseit a kutató a modern kori társadalmi és gazdasági fejlődés viszonylatában mutatja be. Megállapítja, hogy a szuverenitás klasszikus értelmezése, miszerint az az államiság legfőbb attribútumaként, azaz totális és oszthatatlan államhatalomként jelentkezik, az utóbbi időben világszerte fellazult. A fogalom relativitása pedig a nemzetközi rendszer változásával nyilvánvalóvá vált, így a távolság az autonómia és a szuverenitás fogalmai között csökkent. A globalizáció, az államok nemzetközi kötelezettség-vállalásai, a hadviselés jogának szigorú korlátok közé szorítása, az emberi és kisebbségi jogok érvényesítése számos, az államnak a szuverenitásából levezett abszolút jogát érvényteleníti. Ma már egyes államok alkotmányai is megengedik a szuverenitás korlátozását, ha a nemzetközi együttműködés azt megkívánja.

Az etnikai öntudat feléledése – állapítja meg Ruth Lepidoth – ugyancsak nagy kihívás a szuverenitás fogalma számára. A Föld túl kicsi ahhoz, hogy több ezer nép és etnikai csoport számára szuverenitást biztosítsanak egy terület felett. Kompromisszumot kell találni annak érdekében, hogy legalább részben kielégítsék a különböző csoportok aspirációit.

A megoldás az autonómia: a hatalom megosztása esetén mind a központi szervek, mind az autonóm egység a szuverenitás törvényes hordozói lehetnek anélkül, hogy az állam eltűnne vagy szétesne. S ha a nemzetközi együttműködés érdekében az államok hajlandóak lemondani szuverenitásukról, miért ne tehetnék meg azt az államon belül létező etnikai csoportok együttműködésének érdekében? A romániai magyar kisebbségnek szavatolt autonómiaformák – úgy vélem – megilletnék a Székelyföldön kisebbségben élő románokat is, akik így törvényes kollektív jogok birtokában megőrizhetnék etnikai és kulturális önazonosságukat.

Nos, a XXI. században ezekről a kérdésekről nem hallgatni kellene, hanem beszélni. Vitázni. Közelíteni az álláspontokat, megtalálni a közös nevezőt, amellyel a romániai magyarok és a székelyföldi románok aspirációi összeadhatóak, nem pedig egymással szembeállíthatóak. Sokkal több közös gond és félelem van a romániai magyarok és a székelyföldi románok életébe kódolva, mint hinnénk!

Az autonómiának mint a XXI. század megvalósítható politikai berendezkedésének igenis van mit keresnie a romániai közbeszédben, egy demokratikus országban ugyanis a kisebbségeket, a többséghez tartozó kisebbségeket is védenie kell az alkotmánynak és a törvényeknek. Azt talán mondanom sem kell, hogy az alkotmány szavatolja a szólásszabadságot – s ha a kormány egyik legfontosabb tárcájának a vezetője egyenesen betiltaná, azzal alkotmányt sértene.

És még valami! A minisztereknek ismerniük kell a törvényeket. Az is hasznos számukra, ha ők vagy tanácsosaik figyelembe veszik, hogy az általuk érintett vitás kérdésekben a hazai igazságszolgáltatás milyen határozatot hozott. Néhány hónapja ugyanis a Szatmár megyei törvényszék jogerős ítéletben kimondta: nem nevezhető szélsőségesnek az a személy, aki Románia valamely régiójának az önrendelkezését népszerűsíti. Az indoklás meg rámutat: az autonómia Európa más országaiban működő intézmény, ezért nem minősíthető szélsőséges jelenségnek.

Tehát, miniszter úr, lehet beszélni róla. És kell, hasznos is.

Fotó: erdely.ma