Már nem tudom, melyik egykori román gondolkodó nevezte Romániát következmények nélküli országnak. A manapság automatizmussá váló, menetrendszerű bizalmatlansági indítványok mindenesetre bővítik a bölcs szentenciájának példatárát, célzottja tekintetében igazolva a nietzschei mondást is, amely szerint ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Úgy tetszik, minél inkább kezd belejönni az ellenzék ebbe a mimetikus játékba, annál nyilvánvalóbb, hogy Victor Pontával csak a korrupcióellenes csúcshatóság képes végezni – a kormánnyal pedig még az sem. (A következő biz. ind. benyújtására már csak a jövő évi, téli vakáció utáni parlamenti ülésszakban kerülhet sor – tehát az előrehozott választások réme már nem fenyegetvén a képviselőket és szenátorokat, a parlamenti többség nyugodtan visszautasíthatja Iohannis elnök javaslatait egy esetleges kisebbségi kormányra.)

[Úgy látszik, ahogy az ellenzék nem tud ellenállni a benyújtás, alulírott sem képes ellenállni a rövidítés kényszerének: az időspórlás kedvéért nevezzük egyszerűen bizindnek a bizalmatlansági indítványt, és lássuk néhány következményét. Az ellenzékre nézve]

Az újabb bizind – és az azt kísérő előzetes mérlegelések, hamis várakozás – kudarcát egy derék ellenzék- és elnökpárti kommentátor katasztrofálisnak nevezi. A legrosszabb történt, ami a politikában megtörténhet: a jobboldal nevetségessé vált. Ennek radikális fokozása: a PNL fogadkozása, hogy eztán „nem ül le egy asztalhoz” a kormánykoalíció képviselőivel (amibe azok várhatóan beleőrülnek), hétfőtől pedig japán sztrájkba kezd, mindaddig, amíg a parlament elfogadja a levélben történő szavazás törvényét (hosszas munkabeszüntetés várható). Mindkét (in)akció lényegében a politikai életet az utóbbi hetekben uraló konszenzus kimúlására utal. A liberálisok egyébként nem sokat nyertek ebből a konszenzusból, az adótörvények esetében például sikerült megfúrniuk a saját kezdeményezésüket, legfőbb javaslatukat, és – az áfa 19 százalék helyett 20 százalékra történő csökkentésével – egy évvel elhalasztani a ténylegesen liberális lépést. A konszenzusnak pedig ki kellett volna terjednie a közalkalmazottak fizetését és a jövő évi állami költségvetést szabályozó törvényekre...

Nincs is baj az egyezséggel, mármint a megszűnésével, feladásával: többsége birtokában és tudatában a kormányoldal úgyis zavartalanul elvégzi a dolgát – csak hát ez a konszenzus Klaus Iohannis államelnöknek az egyik (ritka) nagyívű projektje volt a politikai osztály kézben tartására és – németes, jól végzett – munkára fogására! Alig egy hónapja javasolta az ország első embere például a közoktatás széleskörű reformját, a parlament és a kormány partnerségét kérve ehhez a nehéz, de szép feladathoz.

A liberálisok tehát megbontják Klaus Iohannis dédelgetett konszenzusát. Vajon saját fejüktől? Nehezen hihető, hacsak a nevetségességet az együgyűségtől elválasztó kis lépést meg nem tették. És itt egy merész hipotézis következik: feltételezhető, hogy a konszenzus felrúgását maga az államelnök (tanácsadói köre) „irányozza elő”.

Mert ugyanis mi történik a szemünk előtt a politikai porondon, főleg a jövő évi választások összefüggésében? A kormányzás nemhogy erodálná – mármint nem a propagandasajtó, hanem a lakosság szemében – a Ponta-kabinetet, hanem ellenkezőleg, minden újabb (valódi, vélt, felfújt) sikerrel megerősíti. Az államkasszában van pénz a favorizált önkormányzatok számára (helyhatósági választások...), nemkülönben további lakosságbarát szociális intézkedésekre (parlamenti választások...). Az államelnök népszerűsége egyre csökken – sokan épp azzal elégedetlenek, hogy nem sikerül menesztenie mind agresszívabbá és szemtelenebbé váló fő ellenfelét, a kormányfőt. Az a perspektíva pedig, hogy 2016 nem legyengítve, hanem megerősítve találja a kormánytöbbséget, felér egy pánikrohamos rémállommal.

Ezért mentek tehát bele a konszenzusromboló újabb bizind benyújtásába az újliberálisok. Valamint abba a veszélyes játékba, hogy már-már könyörögve sürgetik az igazságszolgáltatás segítségét Ponta gyökeres elintézésében. Ilyen értelemben az e heti bizind vitájának legautentikusabb mozzanata Kelemen Hunor felszólalásának az a része volt, amelyben figyelmeztetett: a parlamenti szavazásnak még csak sugallnia sem szabad azt, hogy a bírók asztalán lévő dossziékat értelmez, azok fölött dönt. „Az RMDSZ veszélyes ürügynek tekinti annak elfogadását, hogy kormányváltás lehetséges olyan vádak alapján, amelyeknek nincs közük a kormányzati tevékenységhez.‟

Kedves olvasó, eleve bevallottam, most megismétlem: a fentiekben nem a magamét mondtam, az előző bekezdés kivételével egy jeles jobboldali publicista gondolatmenetét vettem át, s csak azért nem szó szerint, mert más nyelven írunk.

Miután azonban mindezeket beírtam, megkérdeztem a véleményemet, mit szól hozzá. Azt mondta, nem szép dolog mások gondolatmenetét a saját nevem alatt közölni. De hát mindenki ezt teszi, próbáltam védekezni, különben is nem azt kérdeztem, hogy a „módszeremhez” mit szól, hanem hogy a bizalmatlansági indítványhoz mit szól. A véleményem a távolba révedve töprengett egy kicsit, aztán azt mondta: jobb, ha nem. 

Fotó: rfi.ro