Colin Crouch, az angol Humán Tudományok Akadémiájának tagja, az angol gazdaságszociológia kiemelkedő képviselője a neoliberális gazdaságfilozófia és társadalomelmélet egyik legismertebb kritikusa is. Posztdemokrácia című könyvét több mint húsz nyelvre lefordították. (A magyar nincs köztük). A neoliberalizmus meghökkentő továbbélése című szintén nagysikerű könyve után újabb kísérletet tesz arra, hogy a pénzpiacok logikájának a kortárs világra gyakorolt hatását a korábbiaknál is alaposabban feltárja. Új könyvének címe A mutatószámokba kényszerített világ. Az alcím is beszédes: Hogyan veszélyezteti a pénzpiaci logika az emberi tudást?

A kötet egy Angliában visszhangos botrányt kiváltó példával indul. Az angol Országos Egészségügyi Hivatal minden orvost, aki Alzheimer-kórt diagnosztizál, 55 angol fonttal szerette volna jutalmazni. Azaz valamit, ami az orvos foglalkozásából fakadó kötelessége, figyelemre méltó (közel 330 lejnek megfelelő) összeggel jutalmazott volna. A felháborodást az váltotta ki, hogy a pénzjutalom feltehetőleg nagyobb mértékben ösztönözhetné a téves, mint a helyes diagnózisokat. A fura ötlet Crouch szerint ismét szemléletesen bizonyíthatja, hogy a neoliberalizmus logikája a gazdasági válság ellenére tovább hódít.

Az üzleti logika az iskolákat, a kórházakat, a rendőrséget, a kulturális életet, magyarán az összes életszférát a pénzvilág kényszereinek, azaz a gazdasági mutatószámok diktátumának rendeli alá. A klasszikus liberalizmus állítása, miszerint a személytelen döntések összességét a piac „láthatatlan keze” csodálatos transzparenciává rendezi át, nem minden további nélkül igaz. A piac korántsem valami tökéletes komputer. A keretfeltételek megváltoztatása a piac kiegyensúlyozó szerepének érvényesülését is lehetetlenné teszi. A minden társadalmi ellenőrzés alól kivont vadkapitalista verseny elkerülhetetlenül válságjelenségeket generál, hiszen a különböző piaci részvevők nem egyenlő felekként kapcsolódhatnak bele a versenybe.

A pénzpiac a politika világát is önnön szempontjainak rendeli alá, így a politikai döntések is a nagybefektetők és a vállalatok érdekeit fogják szolgálni. Márpedig az egyenlőtlen versenyfeltételek olyan aszimmetriákat teremtenek, melyek végső konzekvenciájukban nem csupán a kiszolgáltatott rétegeket taszítják válságba, de előbb-utóbb magukat a kedvezményezetteket is. A gazdagok mindinkább meggazdagodnak, a szegények mindinkább elszegényednek. Ami robbanásveszélyes helyzeteket teremthet.

De mert a legkülönbözőbb társadalmi szférákban tevékenykedő emberek kényszerülnek arra, hogy minden törekvésüket a profitmaximalizáció kényszereihez igazítsák, az akadálytalanul érvényesülő pénzpiaci logika, véli Crouch, társadalmaink immunrendszerét is megbénítja. Azok a demokratikus védekező mechanizmusok mennek veszendőbe, melyek a polgári társadalmak fénykorában még képesek lehettek magukat a piaci folyamatokat is ésszerű keretek közt tartani.

Wendy Brown, az amerikai Berkeley egyetem politikatudományi professzora Lopakodó forradalom című könyvében szintén úgy véli, hogy a neoliberalizmus a demokráciára nézve fatális következményekkel jár. Az irányzat szerinte is egy sajátos ideológia, mely az állam és a gazdaság viszonyának új rendjét hivatott megalapozni.

A neoliberalizmus a közjót alapvető célként tételező homo politicus fogalmát a homo oeconomicus fogalmával helyettesítette. Az utóbbi nagymértékben eltávolodik Adam Smith piaci szereplőjétől, akit még mindig a közösség boldogulását célzó javak termelésére és cseréjére való törekvés jellemez. A mai homo oeconomicus egyfajta gondosan megtervezett és szabályozott két lábon járó humántőke, akinek egyetlen célja, hogy önnön helyzetét a gazdasági versenyben megszilárdítsa és „leltári értékét” minden törekvésében és a közösségi cselekvés minden színterén maximalizálja.

Brown alapkérdése: mi történik akkor, amikor a szólásszabadság, a deliberáció (azaz a piac minden kötöttség alól való feloldása), a jog, a népszuverenitás, a társadalmi-politikai folyamatokban való részvétel, az oktatás, a népuralomból adódó nyilvános javak és a megosztott hatalmi ágak mind-mind a profitmaximalizáció elvének rendelődnek alá?

Válasza: a demokrácia végveszélybe kerül. Hiszen akárcsak maga a piac, a demokrácia sem maradéktalanul önfenntartó rendszer. A demokráciát is folyamatosan meg kell védelmezni azokkal a tendenciákkal szemben, melyek rendeltetésszerű működését megzavarhatják. A demokráciát folytonosan fenn kell tartani, azaz folytonosan hozzá kell igazítani a változó valósághoz. Brown is megkongatja a vészharangot. A liberális-demokrata intézmények, eljárások, szokások aligha élhetik túl azokat az átalakulásokat, melyeket a neoliberalizmus rájuk kényszerít. Azaz nem csak a demokrácia, de a vele szorosan összefüggő liberalizmus is védelemre szorul.

Orbán Viktor, amikor illiberális demokráciáról beszélt, voltaképpen nem a klasszikus értelemben vett liberalizmust, hanem a Colin Crouch, illetve Wendy Brown által elemzett neoliberalizmust utasította el. Amint az a fentiekből is kiderülhetett, joggal. Sajnos anélkül, hogy a klasszikus liberalizmus és a neoliberalizmus közti lényegbevágó különbségtételt megejtette volna. Ha megteszi, rengeteg félreértést és kellemetlenséget spórolhatott volna meg. Önmagának és mindannyiunknak.