Bogdán Tibor: Hajó, megye, ország

Furcsa logikát követ Klaus Iohannis államfő és az őt támogató ellenzéki Nemzeti Liberális Párt. A kormányfő – aki maga is ellenzékben van – arra számít, hogy céljainak megvalósításáért „saját kormánya” lesz a nemzeti liberálisok soraiból. Erre viszont nincs lehetőség a kényszerházasságot kötött, kétfelé húzó demokrata liberálisok és a nemzeti liberálisok miatt. Még akkor sem lenne esély, ha a két szárny mindenben egyetértene, a párt így is képtelen lenne összehozni a parlamenti többséget. Iohannis „saját kormányához” ugyanis az Országos Szövetség Románia Haladásáért pártot vezető Gabriel Oprea árulására lenne szükség (ami persze korántsem lehetetlen). Csakhogy az így létrejövő csapat sem lenne az államfőé, aki most sem saját céljait valósítaná meg, „saját kormányával”, hanem az immár háromfelé húzó partnerei igényeit kellene kielégítenie (központi, helyi tisztségek, polgármesterjelöltek, parlamenti tisztségek elosztása, pártkliensek kielégítése stb.) – ám Klaus Iohannis legalább megszerezné a parlamenti többséget.

Az árulást minden esetben nemzeti érdeknek feltüntető Gabiel Opreával azonban Iohannis nem keresi a kapcsolatot. Tárgyalt vele viszont Traian Băsescu korábbi államfő, aki feltehetően azt szeretné, ha az általa istápolt Népi Mozgalom Pártja szövetkezne Opreáékkal. Csakhogy Oprea a két-három százalékkal rendelkező pártjával aligha árulná el a mindféle pénzeket, juttatásokat, áfa-csökkentést ígérgető szociáldemokratákat, akiknek ázsiója éppen ezért felfutóban van. Traian Băsescu ezt tudja, ezért a sajtóban meglobogtatta a mézesmadzagot, hogy esetleg belép a Népi Mozgalom Pártjába, amelynek ebben az esetben minden bizonnyal az elnöke lesz, bár ez utóbbit még nem mondta ki. Mindennek azonban valós esélye van, mivel a volt államfő korábban azt mondta, hogy csak kívülről támogatja majd a pártot, azt pedig jól tudjuk, hogy fogadalmait rendre megszegi. (Igaz, belépésre tett ígérete most már megkérdőjelezi mindezt.)

Klaus Iohannis teljesen hiábavalóan számít arra is, hogy Victor Ponta lemond miniszterelnöki tisztségéről. Ennek lehetősége igencsak csekély, főleg, hogy a szociáldemokrata Pártot Liviu Dragnea, a kormányt pedig Gabriel Oprea miniszterelnök vezeti. Victor Pontának így tehát teljesült az a kívánsága, hogy ne kelljen semmiért sem felelősséget vállalnia, sem pártja, sem kormánya szintjén.

Ennyit Klaus Iohannis „politikai logikájáról”.

A nemzeti liberálisok viszont arra számítanak, hogy a jövő évi választásokon a bár csökkenő, de még mindig nagy népszerűségnek örvendő Klaus Iohannis lesz a párt húzóereje. Ez legalább olyan hiábavaló remény, mint Klaus Iohannis elvárásai. A cotroceni-i néma levente eddigi teljesítménye alapján mindennek nevezhető, csak éppen húzóerőnek nem. Ha pártja „mozdonya” kívánna lenni, akkor a „játékos államfőről”, Traian Băsescuról kellene példát vennie, ám ő más államelnök akar lenni, mint elődje. Ezért a mindenről véleményt mondó Traian Băsescuval ellentétben hallgat, nem hallatja szavát az országot foglalkoztató nagy problémákról sem. Mindeddig csak arról volt nevezetes, hogy különrepülőgépet és helikoptert akar, hogy kihirdette a magas rangú tisztségviselők – és így a saját – bérét megnégyszerező jogszabályt, pihenőszabadságát vakációkkal váltogatja, nem kevés összegért felújította elnöki protokollvilláját, feleségestől bejárta a fél világot, elegancia dolgában az elnökasszonnyal csak kevesen vehetik fel a versenyt, és rendkívül kényes a felöltője sorsára…

Igaz, most, a migránsügyben végre először határozott véleményt nyilvánított, ám nem biztos, hogy ez esetben szerencsés volt németországi nagy protektorával, Angela Merkellel szembe mennie.

Klaus Iohannis nem csak hogy nem tesz semmit a nemzeti liberálisok népszerűségének növeléséért, de nem egyszer politikailag lehetetlen helyzetbe hozza őket. Miután pártjával megszavaztatta az adóterheken könnyítő adótörvénykönyvet, a jogszabályt nem hirdette ki, hanem visszaküldte a parlamentnek. Ezzel egyaránt ártott magának és pártjának is.

Azt sem nagyon érteni, miért is akarja Klaus Iohannis, hogy a nemzeti liberálisok átvegyék a hatalmat. Persze, ebben az esetben ők szervezhetnék meg a választásokat – ugyanakkor viszont teljesíteniük kellene a Ponta-kormány széles körben üdvözölt, de a fenntartható költségvetésnek némileg ellentmondó pénzügyi ígéreteit. Amelyek betartása esetén a választások után nekik kellene megküzdeniük a nagy költségvetési űrrel; ha pedig nem, akkor alighanem lőttek a választási sikernek.

Jóllehet Klaus Iohannis semmiképpen sem akar Traian Băsescuhoz hasonlítani, tévesztéseikben valahol mégiscsak egyeznek. Traian Băsescu az országot egy hajóval, Klaus Iohannis pedig egy megyével keveri össze. Pedig mindhármat egészen másképpen kellene vezetni.

Kimaradt?