Tegnap elolvastam a legjelentősebb pártok és pártszövetségek választási programjait. Nem kellett volna. Nagyon sok óhaj és nagyon kevés konkrétum fogalmaztatott meg a dokumentumokban, amelyek – láss csodát – nem is nagyon térnek el egymástól. Majd mindegyik adócsökkentéseket, a bürokrácia felszámolását, átláthatóbb és kiszámíthatóbb pénzügyi törvénykezést, valamint országos jelentőségű beruházásokat ígér. Arról, hogy minderre honnan kerül pénz, már jóval kevesebbet tudhatunk meg, legfeljebb az európai alapok nagyobb mértékű felhasználásának varázsigéjével intézik el, meglehetősen nagyvonalúan, a kérdést a pártok. Ez utóbbi lehetőségről még az RMDSZ választási programjában lehet a legtöbbet olvasni, s e tekintetben ez a dokumentum valamivel tartalmasabb a többinél.

Óva intenék mindenkit attól, hogy különösebben elmélyedjen a pártprogramok elemzésében! Azt hiszem ugyanis, maguk a szerzők is tisztában vannak vele, hogy december 10-én valamennyit sutba dobják, és a győztesek – bárki legyen is az – nekilátnak az újabb megszorító intézkedések bevezetésének. Nem azért, mert mindenképpen büntetni akarják a hazai társadalmat, amiért az megválasztotta őket, hanem egyszerűen nem lesz más választásuk.

A román gazdaság kilátásai ugyanis nem a legjobbak. Februárban az Európai Bizottság a bruttó nemzeti össztermék 2,1 százalékra tervezett növekedését 1,6 százalékra módosította, hogy aztán a nyáron a Nemzetközi Valutaalap már csak egy percentet jósoljon, ám a múlt héten az államfőnél vendégeskedő IMF főtárgyaló, Erik de Vrijer már számot sem mondva, reményét fejezte ki, hogy az ország növekedéssel fogja zárni az évet. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy most vált esedékessé a Valutaalaptól 2009-ben felvett hitel részleteinek a törlesztése. Az elmúlt hét keddjén – amikor Amerika elnököt választott – a kormány 655 millió eurót utalt át a nemzetközi pénzintézet számlájára. És ezzel még koránt sincs vége az adósságteher felszámolásának: 2012 és 2015 között 13,5 milliárd euró tartozást kell visszafizetni, ami azt jelenti, hogy minden egyes állampolgárnak (a csecsemőket és a nyugdíjasokat is beleértve) 710 euró adósság keseríti az életét, a fináncnak fizetendő egyéb járulékokon felül.

Való igaz, amit immár a csöppet sem szentimentális IMF is felismert, hogy a megszorításokkal nem lehet legyőzni a válságot, szükség van gazdaságélénkítő intézkedésekre. A gond csak az, hogy ezek a gyakorlatban adókedvezményeket, vállalkozás-támogatásokat jelentenek, amelyek – legalábbis rövid távon – pénzt vonnak el a költségvetésből, a kormánynak pedig, bármelyik legyen is az, nincs ideje arra, hogy bevárja a nagyobb gazdasági növekedést. Ezért a gazdaságélénkítő lépések – ha egyáltalán lesznek – mindenképpen együtt fognak járni újabb megszorításokkal. A kérdés az, hogy honnan vonják majd el a pénzt azért, hogy a költségeket és a tartozásokat fizetni tudják. E tekintetben nem találtam semmit a pártprogramokban, hacsak az olyan – kissé populista – célkitűzéseket, mint az államapparátus karcsúsítása, a közméltóságok illetményeinek megnyirbálása, nem vesszük komolyan. Azonban ilyen intézkedésektől, ha megvalósítják is őket, a költségvetés egyensúlya nem billen helyre. A hiány ugyanis nagyságrendekkel nagyobb, mint az összes közméltóság teljes költsége. Az állami alkalmazottak leépítése pedig alapos – és időigényes – tanulmányokat feltételez, hiszen egyes ágazatokban, amilyen például az egészségügy vagy az oktatás, máris jelentős munkaerő-hiány van. Az viszont közel sem mindegy, hogy az újabb közterheket miként osztják el a társadalom tagjai között, illetve milyen ágazatok lehetnek a vesztesei a megszorításoknak. A tapasztalat azt mutatja, hogy egyfelől a nyugdíjasok és a szociális gondozottak, másfelől pedig az egészségügyi és az oktatási tárcák szoktak elsőként áldozatul esni a „reformoknak". Márpedig ha valamikor, akkor most szemléletváltásra lenne szükség. Aki a továbbiakban a szegényeken, az oktatáson és az egészségügyön akar takarékoskodni, az hovatovább a nemzetbiztonsági kockázatot vállal.

Nem lehetnek tehát illúzióink. Bárki vegye is kézbe a kormányrudat ez év karácsonyán, nagyon nehéz dolga lesz. Ilyen körülmények között a döntéshez az egyetlen támpontot az adhatja, hogy megvizsgáljuk: mennyit költött a Boc/Ungureanu, illetve a Ponta kormány értelmetlen eszközbeszerzésre, szükségtelen beruházásokra, a saját kamarilla pénzelésére. A sajtóban bőségesen találni mindezekre adatokat. Ha már mindenképp meg kell szorítani a nadrágszíjat, legalább a feltétlenül szükségesen felül ne fizessünk.