Ne tessenek rosszra gondolni, nincs szándékomban pajzánkodni. A román-magyar/székely „zászlóvetélkedőről” írnék, a román trikolór napja apropóján, amikor is hét méter hosszú és négy méter széles, azaz huszonnyolc négyzetméter összfelületű román zászlót vontak fel.

Ez tulajdonképpen nem is volt a legnagyobb trikolór, hiszen Kolozsváron, Brassóban, Gyulafehérváron a románok már a Marosfőn felszentelt százötven méter hosszú, négy és fél méter széles zászlóval is felvonultak – igaz, ez mégsem volt hamisítatlan román trikolór, mivel csak kölcsön kapták Chişinăutól, és a közepén a Moldovai Köztársaság címere díszelgett.

És ez még mindig semmi: 2013 májusában, a clinceni-i reptéren háromszáznegyvenkilenc méter hosszú és kétszázhuszonhat méter széles trikolórt feszítettek ki, több mint hetvenkilencezer négyzetméteres felülettel.

No persze, mi magyarok is igyekeztünk, legalábbis lakossági arányszánunkhoz képest: tavaly Erdély legnagyobb székely lobogóját avattuk Zeteváralján, amelynek hossza tizenöt, szélessége pedig hét méter, a zászlórúd magassága pedig elérte a húsz métert. Ez ugyan eltörpül a clinceni-i lobogó mellett, de mégis székely zászló, és jelzi, hogy kisebbségben is merünk nagyok lenni.

A csíkszeredai román zászló hivatalosan a legnagyobb Hargita megyei román lobogó, amelyet a legmagasabb Hargita megyei zászlótartóra vontak fel. A rekordsort természetesen folytatni lehetne: történt mindez egy olyan megye székhelyén, amelyben a magyarok lélekszáma a legmagasabb – a lakosság 83 százaléka vallja magát annak – és amelyben a 17 százalékos román lakosságé a legkisebb.

Ebben a zászlóversenyben amúgy nem lenne semmi rossz – színes vászon, tű és cérna van bőven az országban, és serény varrónők is akadnak –, ha a „vetélkedő” nem egymás ellen menne ki. Mert természetszerűen felmerül a kérdés: miért éppen Csíkszeredát választották ki a román trikolór ünnepének fő helyszínéül – hiszen az itteni rendezvényen volt a legmagasabb a romániai kormányzati képviselet, ott volt az ideiglenes kormányfő, Gabriel Oprea, valamint a honvédelmi miniszter, Mircea Duşa is. (Ő mindenképpen szükségesnek tartotta megjelenni a csíkszeredai rendezvényen, hiszen Hargita megyei prefektusként is elegendő borsot tört a magyarok orra alá. Meg az újabb rekordon is részt akart venni, hiszen korábban huszonnégy négyzetméteres trikolórt is avatott a Székelyföldön.)

Nem lett volna mégis jobb a fő ünnepséget Bukarestben megszervezni, ahol még magasabb zászlórudak is találhatók, mint Csíkszeredában? Vagy mondjuk a Prahova megyei Comarnic közelében található Pleşuva hegyen, ahol legelőször vonták fel a sötétkék, világos sárga és kármin vörös román lobogót?

Persze, persze, jól tudjuk, közigazgatásilag a Székelyföld – így Csíkszereda is – Romániában van, a románok nyilván ott is megünnepelhetik a román zászló napját. Csakhogy éppen a csíkszeredai trikolór „rekordsorozata” bizonyítja, hogy a többségi lakosság képviselői voltaképpen nem az ünnepi esemény kedvéért utaztak Csíkszeredába, hanem azért, mert üzenni akartak a magyaroknak.

Ünnepi beszédében Gabriel Oprea – elvileg – hangsúlyozta: „csak együtt, vallási, etnikai hovatartozástól, vagy politikai nézetektől függetlenül szolgálhatjuk az országot, védhetjük állampolgárait, megmutatván, hogy valódi románok és valódi európai állampolgárok vagyunk”. Csakhogy az európai állampolgár – immár gyakorlatilag – tartózkodik a kisebbségek megalázásától, az olyan oktalan provokációktól, mint ez a zászlónapi ünnepség.

A hazaszeretet, a hazafiságot ugyanis nem zászlómérettel mérik. Hadd idézzem a neves román publicista, Lucian Mândruţă szavait: „A hazafiság, kedves románok, úriemberséget jelent. Úriemberséget a magyarokkal, zsidókkal, cigányokkal, bolgárokkal, németekkel, törökökkel és tatárokkal való viselkedésben. Úriembernek lenni azt jelenti, hogy elfogadjuk, ugyanolyan joguk van, mint nekünk. Még akkor is, ha ellentmondanak dogmáinknak és felemelő meséinknek, amelyeket történelem néven tanítottak nekünk.”