Ambrus Attila: Egy bőrönd pénzről

Gyerekkoromban szinte elhittem, hogy a szocialista Románia a létező világok lehető legjobbika. Szerencsémre időben került a kezembe Voltaire Candide-ja, s Pangloss mester manipulatív mesterkedése elindította bennem az azóta is kitartó kétkedési folyamatot. Ezért aztán szinte reflexszerűen utasítok vissza minden információt, véleményt, ha a rosszindulatú manipuláció vagy az önfényezés szándékának a legkisebb jelét is felfedezem.

Így történt meg, hogy sokakkal ellentétben nem tapsoltam meg a Korrupcióellenes Ügyészség látványos, profi filmrendezőket is megszégyenítő módon tálalt akcióit. S később sem álltam be azoknak a népes, abszolút többségű tömegébe, akik múlt évszázad ötvenes éveinek proletár lelkesedésével követelik, hogy: Vágjátok, akasszátok a politikusokat!

A Nagy Zsolt, majd a Székely Mikó Kollégium ügyében hozott ítélet még inkább óvatosságra késztetett: szó sincs itt igazságszolgáltatásról, inkább kiszolgáltatottságról.

Undorítónak és az emberi jogokat súlyosan sértőnek tartom a televíziós igazságszolgáltatást, ebben a műfajban már inkább a Polipot, Laura Codruţa Kövesi helyett Corrado Catani felügyelőt kedvelem. Minden jogállamban a hajnal leple alatt, titokban veszik őrizetbe a gyanúsított politikusokat, polgármestereket, bankárokat, s a sajtóban a letartóztatásról csak akkor jelennek meg az első információk, ha az ügyészség összeállította a vádiratot és megállapította, hogy alapos a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Az ügyész a modern igazságszolgáltatásban ugyanis nem a vád, hanem az igazság szolgája, aki a gyanúsított ellenében és a gyanúsított javára szóló bizonyítékokat is gyűjti és mérlegel.

Fölöttébb gyanús volt az, ahogyan a csíkszeredai polgármester, Ráduly Róbert Kálmán lejáratásán dolgoztak a téves tévés igazságszolgáltatás forgatókönyvírói. Mégsem szúrt szemet szinte senkinek, s a sajtó, az erdélyi magyar sajtó is statisztának állt a nagy színjátékba. Elég volt valahol felvetni, hogy a polgármester több ezer euró csúszópénzt fogadhatott el egy parkolási cégtől, s máris tele volt a világháló, az ősközösségi média a verdiktummal: a gazembernek fizetett a parkolási cég, hogy kifoszthassa a szegény autósokat.

Közismerten a legutáltabbak közé éppen a parkolóőrök tartoznak, ugyanakkora elfogadási indexel, mint a jegyellenőrök. A tömeg felhergelésére, a polgármester elleni ellenszenv felkorbácsolására így kíválóan alkalmas volt ez az ismeretlen eredetű, ám első perctől kezdve bűzlő szivárogtatás. Amelyről másnap kiderült, hogy álhír, nincs a vádiratban több ezer eurós csúszópénzről említés sem, csupán egy háromszáz lejes üzemanyag pénztári jegyről, ennyit pufogtatott el a Hivatal személygépkocsijával Ráduly Róbert Kálmán magáncélú utazása során.

Valaha a jó újságíró a maga hibájából tanult, a kiváló sajtós a máséból, de a mi szakmánkra ma már nem mondható el, ami a papi hivatásra. Úgy tűnik, a hazai sajtós nemhogy nem műveli magát holtig, de saját vétségét is villámgyorsan hajlamos megismételni. S ez a vétség a kritikai gondolkodás hiánya. A mindent benyalás és kiokádás képessége.

Történt pedig tegnap, hogy ismét szivárogtatott a szolgálatos Szivárogtató: Brassó polgármesterének a pincéjében egy bőrönd pénzt találtak, valamivel több mint negyvenezer lejt. Meg is telt a világháló, az ősközösségi és nyomott média a hírrel. A bőrönd pénz, az bőrönd pénz. Az egyszerű ember látja is a szeme előtt a degeszre tömött bőröndöt. S káromkodik is egy cifrát: a kurafi mennyit összelopott, kötélre vele!

Én – gyerekkori majdnem elhajlásomnak és Pangloss mesternek köszönhetően – elkezdek kételkedni. Ha negyven ezer darab egylejesben tartotta volna is összelopott vagyonát a brassói polgármester, akkor sem tudott volna megtölteni egy fél táskát sem, nemhogy egy bőröndöt! Ha pedig ötszázasokban tartalékolt az egy maréknyi pénz csupán, ami akár egy övtáskában is elfért volna. Ki akar ismét megvezetni és miért?

A Korrupcióellenes Ügyészségnek nem a Szivárogtatóra kellene támaszkodnia, hanem a bizonyítékokra. Nem a lakosságot kellene a sztálinizmus módszereivel hergelnie, hanem a korrupciót megszüntetnie, s miért ne: megelőznie.

Ha ugyanis tovább terjed az a nézet, hogy Romániában minden elöljáró korrupt, csak van, akit még nem kapcsoltak le, annak súlyos következményei lesznek. Nem csak az, hogy épeszű ember nem akar jövőtől polgármester, tanácsos, állami intézményvezető, parlamenti képviselő lenni – ez is nagy veszély –, hanem az is, hogy a befektetők nem kétszer, hanem hetvenhétszer gondolják meg: érdemes-e a létező világok lehető legnagyobb korrupcióellenes harcának közepette ide befektetni.

Kimaradt?