Mindenki másképp ismeri a viccet, a lényeg azonban minden esetben az: ahhoz, hogy nőjön, kétszáz évig kell nyírni. A kultúrának és az eredménynek mindig időre, sok időre, alaposságra és türelemre van szüksége. Tizenegy embernek időre ahhoz, hogy összeszokjon, behunyt szemmel is tudja indítani egyik a másikát, érezzék egymást a pályán. Aki ezt az időt nem képes kivárni, az többet veszít, mint amennyire a nyereség reményében számíthat.

Talán kitalálták már: a CFR-ről beszélek. Nincs sok okom a klub sikerét kívánni: mióta a Manchester és a Galatasaray, a Chelsea és a Braga látogat ide, azóta „magánfocink" több sebből vérzik, s olykor nem lehet összehozni egy jó kis szerda estit, mert sokan mennek, hogy megnézzék Rooneyt, Drogbát vagy akárkit. És Ioan Andonénak sem vagyok sem a sógora, sem a rajongója.

Nem szubjektív okok indítanak tehát arra, hogy a fejemet vakarjam az edző menesztése miatt, hanem az a türelmetlenség, amelyre fentebb már utaltam. A szereplés a BL-ben, a világhírű csapatok focija a Fellegváron, a hazai bajnokság élvonalában elfoglalt hely nem elég ahhoz, hogy egy edzőt megtartson a Gépész utcában. Mindenki Mourinhót, Fergusont, Guardiolát emlegeti, és senki sem veszi számításba, mennyi időt töltött el például a Manchester szakembere a kispadon. Most, ebben a pillanatban kell minden siker, s aki nem valamiféle modern Midász király, hogy rögtön arannyá váljon a keze alatt, amihez csak hozzáér, az nem kell nekünk! Mintha az eredményért nem dolgozni kellene, csak kiáltozni, s ha egyik nap hiába szurkolunk, a másik nap már duzzoghatunk nyugodtan.

Érdekes párhuzam: nemrég olvastam egy tanulmányt az Aranycsapatról s a híres berni 3-2-ről. Sebes Gusztáv azt nyilatkozta sok évvel a döntő után: „Én csak ott követtem el hibát, hogy a félidőben bejött az öltözőbe Hegyi Gyula, és elkezdett kiabálni: »Miért játszik a balszélső jobbszélsőt? Tessék a helyére tenni!« Szóval veszekedés volt, én nem akartam az OTSB [Országos Testnevelési és Sportbizottság]-elnököt lejáratni, mondtam a Czibornak, menjen vissza balszélre, és Tóth Miska ment ki jobbszélre." A szerző, Weiss János kommentárja: „Ekkor persze már nem volt megoldás: Tóth Mihály is balszélső volt. De a történet ennél is sokkal árulkodóbb: Sebes valóban ilyen gyenge akaratú pártkatona volt? És ha igen (már csak félve kérdezzük), hogy irányította hosszú időn keresztül a válogatottat?" Akkoriban aparatcsikok szóltak bele abba, amihez nem értettek, ma egy befektetői kör pancsol bele a fociba a hozzá nem értők erőszakosságával és arroganciájával. A történet akkor is jellemző, ha nem igaz, hiszen soha nem véletlen, az ember mit fogad el hitelesnek. Kis ország kis türelme mindkét esetben, olyan országoké, amelyekben a hatalmasok azt hiszik, nyugodtan packázhatnak.

Ha viszont mégsem a hatalmasok, hanem a játékosok, akik óriási fizetést kapnak és már nem is a földön élnek, hanem a Holdon, akkor sincs ez rendben így. Egy edzőnek teret kell adni, lélegezzen szabadon, lakja be a terét, legyen tere, amit belakhasson. Ha arra kell gondolnia, ezt nem hagyhatom ki a kezdő tizenegyből, mert ő a tulaj kedvence, vagy arra, ez úgyse fog rendesen játszani, ha beteszem is, akkor rég megette a fene. Miért vesztettünk? – ez a könyv címe, amelyből Weiss János idézett.

De hát egyértelmű, nem? Azért, mert nem nyírtuk kétszáz évig.