Bogdán Tibor: Bilincs vagy választó?
Még ha az a vád éri is a korrupció elleni ügyészeket, hogy túlzott előszeretettel alkalmazzák az előzetes letartóztatás módszerét meg a – tévék kedvéért – a kézi bilincset, akkor is jó dolog az, hogy végre lebukik néhány címeres gazember. Legyen az tisztességtelen honatya, volt és jelenlegi miniszter, vidéki kiskirály, üzletember, focimenedzser… Aki különben amúgy is rászolgált a bilincsre.
A bűnüldöző szervek akciói nyomán lassan-lassan megtisztul a társadalom; és az sem mellékes, hogy ily módon a román regény- és tudományos irodalom is gyarapszik (ha nem is gazdagszik), hiszen a lesittelteket nyomban megszállja a szabadulást közelebb hozó múzsa, és csak úgy ontják könyveiket. Egy könyv – egy hónappal rövidebb börtön. Viszont ha már választani kell – ahogyan azt Romániában szokás: két rossz között –, akkor egy csapnivaló regény, önéletrajz, fércmunka sokkal kevesebb kárt okoz, mint a milliós, milliárdos lopások. Ez utóbbit ugyanis mindnyájan megérezzük, míg előző esetében senkinek sem kötelező kortárs román börtönirodalmat olvasnia.
A nagykorruptak lebukásának azonban mégsem örülhetünk felhőtlenül. Először is, a házi őrizetbe került honatyák és polgármester megtarthatják funkcióikat, amelyért még fizetést is kapnak, így be sem kell járniuk munkahelyükre, a lakásukról irányíthatják tovább a munkát. De még a rendes börtönbüntetésüket töltők is milliárdos üzleteket bonyolíthattak le celláikból – lásd Gigi Becali példáját.
Gátat szab aztán örömünknek az is, hogy a hűvösre kerültek helyét többnyire hasonszőrűek veszik át a politikában, így aztán nagyjából marad minden a régiben.
Alapvető hiba ugyanis a politikai, gazdasági elit megtisztítását a korrupció elleni ügyészektől, a feddhetetlenségi ügynökségtől elvárni, abban bízni, hogy igazán tisztességes politikusaink, honatyáink, helyi vezetőink akkor lesznek majd, ha a többieket rács mögé dugják.
Ha jól meggondoljuk, a felsorolt intézményekre voltaképpen nem is lenne szükség. Igaz, ehhez az kellene, hogy a választópolgár is betöltse feladatát. Vagyis ő maga szűrné ki négyévenként a becstelen, felelőtlenül ígérgető, a választók érdekei helyett egyéni vagy csoportérdekeket követő (ál)politikusokat.
Normális országban mindennek így kellene történnie. Sajnos, Romániában a korrupt politikusokat a választók nem vágják haza – sőt, nem egyszer ismét rájuk voksolnak –, és mindezt az igazságszolgáltatásra bízzák, amelynek túlterhelt képviselői nem is állnak minden esetben a helyzet magaslatán. Dossziék ezreit kell megoldaniuk – a 86 korrupció elleni ügyésznek tavaly 9100 ügycsomóban kellett döntést hoznia –, meg ugye, a korrupció elleni ügyész is ember, így – néha – igaz lehet rá Oscar Wilde mondása, miszerint mindennek ellen tud állni, csak a kísértésnek nem… Így aztán megtörténhet, hogy milliókat sikkasztók gyakran a tyúktolvajoknál is kisebb büntetéseket kapnak, milliárdokat lenyúlók pedig olykor megússzák.
Olvasom, hogy Kínában eredeti módszerrel próbálják meg ráncba szedni a politikusokat. Az elképzelés szerint minden politikust egy napra bebörtönöznének, hogy személyesen is meggyőződhessenek róla, mivel is jár a korrupció. Én ezt a módszert továbbfejleszteném. Nem szeretek élő klasszikusokat idézni, de ez egyszer muszáj lesz. E hasábokon már megírtam, hogy jómagam a teljes román politikai elitre helyből öt év börtönt szabnék ki. Fejenként, persze. Közben aztán beindulhatnának a kivizsgálások, a tárgyalások is – ez az öt év azonban mindenképpen beleférne a megszületendő ítéletekbe.