Ady András: KON-NEXUSOK

Európa meglepetéssel konstatálja, hogy nem csak a 2003-as iraki amerikai invázió vonzotta a kalandvágyó, beszámíthatatlan, nyugati fogyasztásra lebutított, pervertált iszlamista irományokkal táplálkozó állampolgárait. A kellemetlen meglepetéseket a szíriai vagy kalifátus-iraki, viszonylag újkeletű balhéból részesülni kívánó gyermeteg civiljei is gyarapítják. Ha csak annyi lenne, hogy ezek ott harcolnak, ahol a harc motivációit nem értik (s az ottani hadúr-politikonok gondoskodnak róla, hogy ne is értsék), úgy lelkük rajta; ha a csak nemileg érettek mártíromságot keresnek, hát adassék meg nekik!

A baj az, hogy a kalandorok még haza is akarnak térni, és Európa felkészületlen arra, hogy disztingváljon: a visszatérők itt akarják használni a tapasztalatokat, küldetést teljesítenek, vagy pedig tényleg felnőttek, megtértek, megundorodtak. Az lenne jó, ha mindeniküket ismernék és mindeniküket veszélyes elemként kezelnék.

Bár most mintha kevésbé intenzíven foglalkoznának az általános orosz kérdéskörrel (a poszt-Krím, a Donyeck-reptéri, Luhanszk, Mariupol II. és egyebek kumulatív bűne), s persze ettől Moszkva és Kiev harca még perverzül aktuális, ugyanúgy érvényes fenyegetés, hogy az oroszok Észak-kaukázusi problémái átszivároghatnak az európaibb kontinentális részekre. Főleg hogy Moszkva problémája valahogy félig-ismerős: a korbáccsal-kenyérrel féken tartott régióban máris létező folyamat az ISIS regrutakeresése. Ahogy az európai dzsihádisták, úgy a Kaukázusiak is hazatérnek.

Akármekkora történelmi távlatú katonai szakismerete van is Moszkvának abban, hogyan csapjon le azokra (nép-, hit-, nyelvcsoportokra), akiket veszélyesnek tart, ha a robbanékony Kaukázus kalifátusi gyúanyagot kap, úgy képtelen lesz ezt az egészet fékezni, s nyomáscsökkentésként a keletkező lángot majd Európa felé irányítja. Ezért fontos hír, hogy a Kabard- és Balkárföld, valamint Karacsáj- és Cserkeszföld új politikai és hitvezére, Szalim emír (Sebzukov) felismerte a Kaukázusi Emirátusra leselkedő ISIS-veszélyt, és hitet vallott. Egy szertehulló, az oroszok részéről barátibb fellépésre ezentúl sem számító emirátus rémképe rávette a fiatal vezetőt arra, hogy az általa szellemileg, katonailag és politikailag igazgatott területek sorsát az Emirátus szintén új vezetője, Abu Muhammad (Kebekov) kezébe tegye, elutasítva al-Bagdadit, a Kaukázus felé is terjeszkedő bandita-kalifátus mondvacsinált urát. Szalim és Muhammad együtt remélik, hogy ehhez az ISIS-ellenességhez Csecsenföld és Ingusétia emírjei is csatlakoznak. Amit ők akarhatnak, az az új közös ügy okán az Emirátus összefogása, megerősítése az orosz nyomás felé, s – meglepő módon, kissé más előjellel – egybeesik az oroszok vágya is: amíg az Emirátus az ISIS-veszéllyel küzd, addig akaratlanul is Moszkva ISIS-fóbiáját csökkenti, segíti ennek az új dzsihádnak a fékentartásában.

Amúgy Európának sem mindegy, hogy ha már az Észak-Kaukázus iraki, szíriai vagy akár észak-afrikai szerepet kapott, az milyes előjelű. 

Kimaradt?