Tegnapelőttől (október 23-tól) immár újra két Messiása van Magyarországnak. Az elárvult, vezér nélküli, magyar földön csak nemes egyszerűséggel balliberális oldalnak mondott nem Orbán-fidesz hívők is megtalálták a maguk megváltóját Bajnai Gordon személyében. Nem éppen vezérjelenség a halk szavú, kisfiús technokrata, még milliárdos is szegény, ami a mi tájainkon nem a legjobb ajánlólevél a politikai pályafutáshoz, mégis, valamiért még azok is benne látják Orbán leváltásának egyetlen zálogát, akik bizony keményen fanyalogtak akkor, amikor Gyurcsány Ferenc lemondása után, gyakorlatilag ismeretlenül faragott belőle miniszterelnököt a szocialisták kétségbeesése.

Becsületére legyen mondva, miközben gazdasági-pénzügyi nagyágyúk sorra utasították el a felkérést, az ijedt kisfiú benyomását keltő Bajnai úgy fogadta el, hogy tudta: a szocialisták süllyedő hajója örökre maga alá temetheti. Ő viszont partra kormányozta a léket kapott járgányt, s közben nemhogy magát nem temette el, hanem felszínen tartotta a pártot is, amelyhez sok köze nem volt. No meg persze az országot.

Más megközelítésből akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy Bajnai jókor volt jó helyen. Miniszterelnökként végül is semmi mást nem tett, mint hogy a rendelkezésére álló egy évben végrehajtotta a Gyurcsány-kormány (amelynek maga is minisztere volt) programjának egyes részeit, ugyananak a szocialista frakciónak a támogatásával, amely saját pártelnök miniszterelnökét következetesen megakadályozta ebben. Utána pedig csöndben visszavonult, talán maga sem hitte volna, hogy rövidesen a fél ország követeli visszatérését, s alig két és fél év multán messiásként ünneplik a nemzeti ünnepen.

Bajnai a huszonegyedik század megtestesült Muszáj Herkulese, s akik benne látják Orbán tökéletes ellenfelét, nem tévednek nagyot.

2002-ben is, egy kedvező nemzetközi gazdasági kontextusban, a Bokros csomag utólagos gyümölcseit learató sikeres kormányzás után Orbánt a „szürke", minden vezér-allűrt és szónoki képességet nélkülöző Medgyessy Péter győzte le, nem pedig az MSZP. A szocialistáknak akkor a volt bankár személyében sikerült (valószínűleg nem tudatosan) megtalálni az orbáni arrogancia és akarnokság tökéletes ellenpólusát, aki az utolsó napokban zajló tévévitában esetlenségével nyerte meg a választást az MSZP-nek. Most is valami ilyesmiben reménykednek azok, akik Bajnait előcsalogatták elefántcsonttornyából, és ez akár működhet is, mert szép lassan már nem csak a fél országnak lesz elege Orbán örökös, maholnap az egész világgal szemben vívott szabadságharcából, a köréje épülő egyre gusztustalanabb vezérkultuszból.

Bajnai nem Vezér, hanem jó vezető. Nem az ő képessége sántít, hanem az az ideológiai katyvasz, ami mögötte van. A volt, és nagy valószínűséggel leendő miniszterelnököt a Milla (Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook csoport) állította újra színre. Az a Milla, amely létrejötte óta egyetlen üzenetet továbbított a nagyközönség felé: hogy nem tetszik a rendszer, de máig nem derült ki, mi lenne az, amire ők is igent mondanának.

A Milla, bár az orbáni éra terméke, a demokratikus jogállam lebontása elleni tiltakozásképpen született 2011 januárjában, elhatárolódik mindentől és mindenkitől, aki, és ami a politikai rendszer részét képezte a rendszerváltás utáni két évtizedben. Elutasítja a teljes magyar politikai osztályt, minden politikai pártot, a nemre is nemet mond, így elég nehéz elképzelni hogyan látja saját jövőbeli szerepét, miként tartja megvalósíthatónak, hogy az általa javasolt miniszterelnök jelölt tényleg miniszterelnök lehessen 2014-ben. Az, hogy az Orbán-kormány ellen mindeddig a dogmatikusan politikaellenes, a populizmus ellen egy másfajta populizmussal kiálló Milla tudott legnagyobb tömegeket megmozgatni, hűen tükrözi a magyar társadalmat uraló közhangulatot.

Magyarország tényleg elhitte, hogy lehet más a politika, de nem lehet. Legalábbis olyan formában, ahogyan elképzelik, biztos nem. Nincs politika politikai pártok nélkül, nincsenek pártok politikusok nélkül, vezetők nélkül, és nincs demokratikus jogállam választás, parlament nélkül. És nincs olyan politikus, párt és kormány sem, aki-ami mindenkinek tetszene, de ugyebár Churchill óta tudjuk, hogy a demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk. A demokráciának pedig ugyanúgy megvannak a maga szabályai, mint a focinak: kellenek a profi játékosok, mindegyik jól meghatározott poszton, kellenek az edzők, menedzserek, bírók, a faultot be kell fújni, a labdát pedig azért kell kergetni, hogy előbb-utóbb gól szülessen. Ha nem így játsszák, az még lehet labdajáték, de nem foci.

A Milla most a politikamentes politizálást gyakorolja, politikamentes európai demokráciát akar Orbán Európa-ellenes autoritarizmusával szemben, egy politikussá lett technokrata zászlaja alatt. Csakhogy a Milla több, mint a kommunikációját meghatározó néhány személy. A több tízezres tömeg, amely minden hívásukra önként megmozdul (őket nem buszokkal szállítják fővárosi kirándulásra a Kárpát-medence minden zugából), továbbá mindazok, akik ugyan otthon maradnak az ünnepen, de lélekben velük vannak, elsősorban az orbáni rezsim leváltásáért álltak be a Milla mögé, nem pedig az általános tagadás kedvéért.

Nagyon erős minden irányból a demokratikus ellenzék összefogásának igénye, mert az új választási törvénnyel a jelenlegi hatalom gondoskodott arról, hogy külön-külön senkinek esélye se legyen a kormánybuktatásra. Ugyanilyen erős a hit is, hogy Bajnai az egyetlen, aki képes legyőzni Orbánt. Még ha eltekintünk is az olyan technikai kérdésektől, hogy ha nem pártok jelöltje Bajnai, ha a létező ellenzéki pártok nem lépnek valamiféle koalícióra (amire egyelőre sok esély nem mutatkozik), ha a Milla és a köréje tömörülő más civil szervezetek nem indulnak a választáson, akkor hogy lesz ebből rendszerváltás, Orbán buktatás, rengeteg kérdőjel marad.

Feltételezzük, hogy valami csoda folytán a 2014-es választásokig hátra lévő másfél évben összeáll a nagy ellenzéki koalíció, a Milla pedig kigyógyul politikum-undorából. Ebben az esetben Bajnai jó eséllyel miniszterelnök lehet, ez nem kérdés. De meg tudná azt valaki mondani, hogyan fog majd együtt kormányozni a jelenlegi Orbán-ellenes táborban összeverődött szocialista, liberális, szélsőbaloldali, zöld, jobboldali, de Orbánból többet nem kérő kereszténydemokrata, anarchista stb? Erre azért nagyon kíváncsi vagyok.

Addig is egy dologban bizonyosak lehetünk. Október 23-án újra kétszereplőssé vált Magyarország, a Messiás-várásnak vége. Megkezdődött a küzdelem a miniszterelnökségért.